Figyelmetlenségből hajtott a mozdony elé

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfivel szemben, aki egy teherautóval hajtott az átépítés alatt álló vasúti átjáróba, majd egy mozdonnyal ütközött.

Delmagyar.hu

Fotó: Illusztráció / Shutterstock

A vádirat szerint a vádlott 2023. február 6-án éjjel 2 óra körül közlekedett egy vármegyebeli kistelepülés belterületén egy tehergépkocsival. A vasúti átjáró átépítése miatt a forgalmi rend megváltozott, erre többszörös jelzőtáblákkal, sebesség korlátozással hívták fel a közlekedők figyelmét, amellett, hogy láthatósági mellényt viselő jelzőőr is szolgálatot teljesített. A vádlott a vasúti átjáró megközelítése és az azon való áthaladás során fáradtságából eredő figyelmetlensége miatt nem vette észre a jelzőőr tiltó jelzését és a mozdonyból, valamint 19 tehervagonból álló szerelvény elé hajtott. 
A mozdonyvezető vészfékezése ellenére a tehergépkocsi a mozdony elejével ütközött és a vasúti töltés mellé sodródott, míg a vasúti szerelvény mintegy 135 méter múlva állt meg. A baleset során személyi sérülés nem történt, a mozdony és a tehergépkocsi eleje rongálódott meg. A Szegedi Járásbíróság fog dönteni az ügyben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában