2024.05.03. 13:45
Kábítószerrel üzleteltek Algyőn
A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak egy hódmezővásárhelyi férfit és egy algyői nőt, akik drogot árultak, továbbá az őket szállító autóvezetőt is előállították.
A megalapozott gyanú szerint egy 32 éves férfi és egy 35 éves nő 2024. március 12-től haszonszerzés céljából kábítószerrel, valamint új pszichoaktív anyaggal kereskedett. A páros május 2-án Hódmezővásárhely felé tartott, amikor a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának munkatársai elfogták őket. Rajtuk kívül a rendőrök előállították és gyanúsítottként hallgatták ki a gépjármű vezetőjét is, akinél a kábítószer-vizsgálat pozitív eredményt mutatott.
A páros ellen kábítószer-kereskedelem bűntette, a fogyasztó ellen pedig kábítószer birtoklása vétség miatt indult eljárás a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. A nyomozók őrizetbe vették a két kereskedőt, és kezdeményezték a letartóztatásukat.
Csongrád-Csanád vármegyei kék hírek
- Baleset történt a M5-ösön Budapest irányából Szeged felé
- Csaknem 40 migránst állítottak meg a határkerítésnél
- Téglával törte be az elektromos rollerek kijelzőjét
- Vasúti átjáróban hajtott a vonat elé
- Baleset nehezíti a közlekedést a Makkosházi körúton