Helyi kultúra

2024.05.18. 12:00

Tizenhárom radnótis diák lett döntős az idei országos fizikaversenyeken

Kiemelkedően sok döntőst adott idén a Radnóti-gimnázium az országos fizikaversenyeknek. A minden évfolyamot érintő extra teljesítmény a munkaközösség összehangolt munkájának és annak köszönhető, hogy sikerül felkelteni az érdeklődést ezen tantárgy iránt.

Timár Kriszta

Kiemelkedően teljesítettek minden középiskolás korosztályban a radnótisok fizikából. Fotó: Karnok Csaba

A legrangosabb tanulmányi versenyen, az OKTV-n, illetve a „kis OKTV"-ként emlegetett, 9-10. évfolyamosok számára rendezett országos megmérettetéseken is kiemelkedően szerepeltek idén a radnótis diákok fizikából. A Mikola Sándor fizikaversenyen 9. évfolyamon a 45 döntősből 7, a 10. évfolyamon pedig 2 volt radnótis, ezzel a legnagyobb létszámban képviseltetett iskola lett ennek a versenynek a fináléjában. Ráadásul a kilencedikesek mezőnyében Elek János elhozta az első helyet, Varga Vivien pedig az 5. helyen zárt. Érdekesség, hogy Elek János nem csupán ezen a versenyen tudott győzni, hanem az Arany Dániel matematikaversenyen és az Irinyi kémiaversenyen sem talált legyőzőre a döntőben, így egymaga három országos tanulmányi versenyt nyert meg idén, első éves középiskolásként.

Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen a 11-12. évfolyamosok versenyeznek. Itt fizikából 4 döntőse volt a Radnótinak, közülük hárman hetedik helyen végeztek – az egyik kategóriában azonos pontszám miatt osztozott két radnótis a helyezésen. Stingli Péter, Hüvös Gergely Ferenc és Masa Barnabás mellett Barna Márton küzdött még a legjobbak között, ő a 25. lett.

A fizikasikereket elérő diákoknak csupán egy része jár matematika-fizika tagozatra, többen közülük speciális matematika tagozatosok, a háromszoros győztes pedig kémia tagozatos. Az iskola pedagógusai szerint ehhez az átütő sikerhez a szakmai munkaközösség hozzáállása, illetve az kellett, hogy fogékonnyá tudják tenni a fiatalokat a fizika iránt. 

Ez egy több éves folyamat eredménye: építjük a csapatot, műhelyként dolgozunk együtt, az alsóbb évfolyamosok pedig látják, hova juthatnak el sok szorgalommal 

– fogalmazott Vincze István. A fizika munkaközösség célja ugyanis, hogy tanórai keretek között kedvet kapjanak a fiatalok ehhez a tantárgyhoz, aztán pedig szakkörökön fejleszthessék tovább tudásukat. A városi diákolimpia szakkörön is aktívan részt vesznek a radnótis pedagógusok, ahol a szegedi tehetségek gondozása a fő cél.

A radnótisokat felkészítő pedagógusok – Csányi Sándor, Gutai Árpád, Mike Péter és Vincze István –  úgy fogalmaztak, ezeken a megmérettetéseken a fiatalok ugyan egymás ellen versenyeznek, a felkészülésben ugyanakkor segítik is egymást. A sikerélmény pedig arra motiválja őket, hogy újabb és újabb kihívásokat keressenek országos vagy akár nemzetközi szinten, mellyel önmagukat fejlesztik. Ezért nem érzik áldozatnak azt a rengeteg időt, amit felkészüléssel töltenek, még akkor sem, ha többségük egyébként nem feltétlenül a fizika irányában szeretne továbbtanulni. Ráadásul, mint mondták, a fizikusok rendkívül jó érzékkel tudnak a problémákhoz nyúlni és azokat megoldani, vagyis azzal, hogy ebből a tantárgyból kiemelkedően teljesítenek, szinte garantált, hogy az élet minden területén helyt állnak majd.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában