Állati sorsok

Mazsolával minden nap sétálunk. Őkelme egy kis termetű keverék kutyus, akit az utcáról került hozzánk. Azt hallottuk róla, egy idős néni kedvence volt, aztán miután ő meghalt, az örökösök beköltöztek a házba, őt meg egyszerűen kizavarták. Az állatorvos, amikor elvittük nyomban befogadása után, hogy chipet és oltásokat kapjon és ivartalanítsák, a korát 6 évesre tippelte. Most tehát 11 lehet. A múltjáról az előzmények miatt nem sokat tudunk, de ez ma már nem is fontos. Úgy tűnik, neki sem, mert amikor elsétálunk az előtt a ház előtt, ahol valószínűleg korábban lakott, oda sem fordítja a fejét.

Ami Mazsolával sorsának jobbra fordulása előtt történt, majdhogynem mindennapos. Makón különböző okokból nagyon sok kóbor kutya flangál az utcákon – egy részüket kicsapták, más részük, mivel nem vigyáztak rájuk, nem törődtek velük, megszökött. A kóbor ebekkel természetesen kezdeni kell valamit, hiszen sokan nem alaptalanul rettegnek a harapásuktól. Az igazi azonban az lenne, ha az utcákat járva egyáltalán nem találkoznánk négylábú csavargókkal.

Mindez ma azért különösen aktuális, mert most van a felelős állattartás napja Magyarországon. Jó, hogy ezt is számon tartják, felhívva a figyelmet ennek hiányára. Arra, hogy az embernek kötelessége gondoskodnia a sajátjairól: hogy a legalapvetőbbeket soroljuk, etetni-itatni kell őket, megfelelő helyet kell biztosítani nekik, és úgy általában odafigyelni szükségleteikre. Ez utóbbiakba bizony a lelkiek is beletartoznak – a kedvesség, a megbecsülés, a jó szó, a simogatás.

Jó, hogy van a felelős állattartásnak napja, de én annak örülnék, ha egyszer feleslegessé válna.