Helyi sport

2024.04.06. 19:13

Megint elkapta a kupában a Falcót, döntőt játszik a Szedeák a kupában!

Akárcsak két éve Debrecenben, ismét legyőzte a címvédő Falco KC Szombathely csapatát az SZTE-Szedeák, amely így bejutott a Zsíros Tibor magyar kupa döntőjébe.

Vajgely Pál

Mucza Tamásék ott van a vasárnapi döntőben.

Fotó: Dömötör Csaba

A címvédő Falco ellen játszotta az elődöntőt a Budapesten esedékes négyes döntőben az SZTE-Szedeák. A BOK csarnokban megrendezett mérkőzésen hullámzó mérkőzést hozott az első negyed, amelynek végén ugyan öt ponttal vezetett a Falco, de a folytatásban támadásban már jobban ment a játék a Tisza-partiaknak,  és Locke vezérletével három ponttal vezettek a nagyszünetben, 45–42. 

A folytatás is hullmzó meccset hozott, egyik csapat sem tudott kiépíteni komolyabb különbséget. A harmadik negyed végén Woolridge betörése után négy ponttal is vezetett a Szedeák, de 61–65 után csak szombathelyi kosarak születtek, Perl utolsó másodperces kettesével 67–65-re a Falco vezetett az utolsó tíz perc előtt. 

Jordano triplájával öttel ment a szombathelyi csapat, de nem sokkal később Locke is jegyzett egy triplát, amivel eltüntette a különbséget 72–72-nél. Az amerikai negyedik triplájával már öt ponttal a Szedeák állt jobban, de Jordano is eredményes volt kintről, 75–77. Zsíros bedobta a kilencedik szegedi triplát is öt perccel a vége előtt, ezzel pedig hét ponttal vezetett a Szedeák, 82–75-nél kért időt a Falco. 

Locke is bedobta az újabb triplát, amivel már nyolc ponttal vezetett a Szedeák, majd Barac sportszerűtlen faultja után Bailey dobott hibátlanul a vonalról, majd Locke ugyan csak az egyiket dobta be, de így is 9 ponttal vezetett a Tisza-parti gárda, 90–81. Két és fél perccel a vége előtt 90–85 volt a szegedieknek, amikor időt kért Simándi Árpád – a kisszünetet követően Benke ejtette be, 87–90-ről jöhetett az utolsó perc.

Ekkor jött Zsíros Péter, aki a héten elmondta, ha lehetne, ő saját maga vállalná el az utolsó dobást. Nos, ez így is lett, "Zsír" triplájával ugyanis 49 másodperccel a vége előtt hat ponttal vezetett a Szedeák. 87–93 után már nem szerzett pontot a Falco, mindez pedig azt jelentette, az SZTE-Szedeák 2022 után ismét legyőzte a Falcót a kupában, és akárcsak két éve, most is döntőt játszhat a sorozatban.

Ellenfele a Szolnok–NKA Pécs mérkőzés győztese lesz vasárnap 20 órától, a meccset az M4 Sport élőben közvetíti.

Falco KC Szombathely–SZTE-Szedeák 87–96 (23-18, 19-27, 25-20, 20-31)
Zsíros Tibor férfi kosárlabda magyar kupa, elődöntő. Budapest, BOK-csarnok, 2000 néző. Vezett: Kapitány, Goda, Fodor.
Falco: Pot 6, Benke 14/6, Tanoh Dez 6, Tiby 14, Keller 8. Csere: Perl 24/3, Pongó 5/3, Jordano 6/6, Kovács, Barac 4.
SZTE-Szedeák: WOOLRIDGE 20/6, LOCKE 32/15, Cohill 2, Bognár 2, LAKE 18. Csere: Bailey 4, Zsíros 9/9, Balogh, Mucza 9/3.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában