Ünnepi beszéde miatt

2024.03.15. 20:51

Feljelentették az amerikai nagykövetet

A három legfőbb közjogi méltósághoz érkezett közérdekű bejelentés David Pressman botrányos ünnepi beszéde miatt – tudta meg a Magyar Nemzet.

MW

Feljelentették David Pressman amerikai nagykövetet

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István az államfőhöz, a miniszterelnökhöz és a házelnökhöz fordult, mivel szerinte

az Egyesült Államok budapesti nagykövetének magatartása, illetve cselekedetei súlyosan sértik Magyarország szuverenitását.

Mint arról a Magyar Nemzet korábban beszámolt, március 14-én a CEU-ban elmondott beszédében David Pressman elsőként a rendszámtáblák és a CEU miatt kritizálta a magyar kormányt, majd a sajtó függetlenségével kapcsolatban osztotta meg kétségeit, és támadást intézett a szuverenitásvédelmi törvény ellen is. A nagykövet aggodalmát fejezte ki a független média helyzetével kapcsolatban, és azt állította, hogy a médiát Magyarországon szisztematikusan elfoglalták, illetve oligarchák vásárolták fel. A diplomata ezek után

hosszasan taglalni kezdte Magyarország békepárti álláspontját, amely szerinte egyértelműen oroszpártiként fogható fel,

ugyanis Magyarország azzal, hogy rendszeresen a fegyverszállítások leállítására és a béketeremtésre szólít fel, nem békejavaslatokat tesz, hanem kapitulációra biztatja Ukrajnát.

A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatják el!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában