Kedden kidőlt fák adtak munkát a vármegyei tűzoltóknak

Delmagyar.hu

Kedd délután erős széllel érkező hidegfront döntött ki fákat vármegyénk területén. Szeged térségéből hat esetben avatkoztak be láncfűrésszel a szegedi hivatásos tűzoltók, hogy eltávolítsák a kidőlt fákat és leszakadt ágakat. Mórahalom térségében két esetben a helyi önkéntes tűzoltók távolítottak el kidőlt fát, míg Szatymazon a Sándorfalvi Önkéntes Tűzoltóság egységének beavatkozására volt szükség.

Reggel a 4414. számú úton, Hódmezővásárhely – Batida közelében egy személygépkocsi hajtott az út menti árokba. Szerencsére senki sem sérült meg, a helyszínre érkező hódmezővásárhelyi hivatásos tűzoltók pedig az autó áramtalanítását végezték el.

Délelőtt Algyőn, az atkai Tisza – holtág közelében 10 négyzetméteren égett összehordott hulladék. A szegedi hivatásos tűzoltók gyorsan eloltották a tüzet egy vízsugárral.

A katasztrófavédelem hivatalos oldala szerint kora délután Hódmezővásárhelyen, a Szentesi úton egy személygépkocsi szalagkorlátnak ütközött. A vezető sérült meg, de szerencsére a hódmezővásárhelyi hivatásos tűzoltók hamar megérkeztek és áramtalanították a járművet.

Csongrád – Bokroson egy tanya udvarán 120 négyzetméter alapterületű trágyarakás égett. A csongrádi hivatásos tűzoltó egységek két vízsugárral oltották el a tüzet.

Este Üllésen, az Árpád utcában egy udvaron álló személygépkocsi kapott lángokat. Senki sem sérült meg, és a ruzsai tűzoltók egy vízsugárral sikerült megfékezniük a tüzet.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában