Három embert állított meg a kerítés

Suki Zoltán

Fotó: Havran Zoltán / Illusztráció

Három embert akadályoztak meg az illegális határátlépésben a rendőrök szerdán a határkerítés csongrád-csanádi szakaszán – közölte csütörtökön az Országos Rendőr-főkapitányság.

Az MTI pedig arról számolt be, hogy a rendőrök elől menekülő, migránsokkal teli autó szenvedett balesetet csütörtökön reggel Horvátországban a Split-Dalmát megyei Sinj közelében, Brnaze településen, négyen meghaltak.

A rendőrség közlése szerint egy lengyel rendszámú autó nagy sebességgel kisodródott az útról és egy falnak ütközött, a gépkocsiban kilenc ember tartózkodott. Négyen a helyszínen életüket vesztették, köztük egy 14 éves gyermek. A sérülteket a spliti kórházba szállították. A spliti klinikai kórház az Index.hr című hírportálnak megerősítette, hogy intézményükben öt férfi került felvételre, mindegyik külföldi állampolgár. Négyen közülük súlyos testi sérüléseket szenvedtek, és jelenleg még a műtőben vannak. A Slobodna Dalmacija információ szerint a gépkocsit egy idősebb férfi vezette. A rendőrök Trilje közelében próbálták megállítani, de figyelmen kívül hagyta a jelzéseket, majd több percen át menekült a hatóságok elől. Nagy sebességgel hajtott be egy útkereszteződésbe, majd elvesztette az uralmát a gépkocsi felett, és a falnak csapódott.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában