Jegyzet

2024.05.16. 08:00

Bombariadó

Suki Zoltán

Azért bőven vannak olyan emberek, akik nincsenek tisztában azzal, hogy mit cselekszenek, és ez annyira „jó” azért. Megírtuk mi is, hogy hétfőn reggel 8 óra körül bombariadó volt két szegedi iskolában is. Aztán kiderült, hogy nem csak Szegeden, hanem Nyíregyházán, Szombathelyen, Budapesten és Kulcson is volt bombariadó, szinte majdnem egy időben. A séma minden intézményben szinte ugyan az volt: reggel nyolc óra körül e-mailben érkezett fenyegető üzenet, miszerint bombát rejtettek el az iskolában. Az egyetlen – részben – kivétel Nyíregyháza volt: itt úgy tudni, hogy a fenyegetés telefonon keresztül érkezett.

Kitört a pánik, a gyerekek megijedtek, a tanári kar felbolydult. Az épületeket azonnal kiürítették és lezárták, és persze bombát sehol sem találtak.

Mivel ez egy összehangolt akciónak tűnik, nem valószínű, hogy diákcsíny volt. Inkább úgy tűnik, mintha valaki szándékosan akarna egyre nagyobb zavart okozni.

Csakhogy nem tudja, hogy mivel jár mindez. A legrosszabb, persze a gyerekek ijedtsége.

Nyilván riasztani kell a tűzszerészeket, akik nem mindenhol vannak, vagyis nem érkeznek ki pár perc alatt, ahogy a mentők. Azok az órák pedig idegőrlők mindenkinek. Tanárnak, szülőnek, gyereknek, a környékben lakóknak egyaránt, és nyomasztja azokat is, akik látják a tévében, vagy olvassák az újságban, hogy mi történt.

Vagyis egy ilyen akcióval is tönkre lehet tenni egy csomó ember teljes napját, hát még, ha egyszerre több helyre is odaszól az idióta, hogy robbantani fog.

Remélem elkapják, és lesittelik, mert az ilyenek nem érdemlik meg azt, hogy felfüggesztett börtönbüntetéssel megússzák.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában