Szülővárosa csapatát hagyja ott

2024.05.16. 13:06

Vladan Matics visszatér a férfi kézilabda NB I.-be vezetőedzőként

Ismét Magyarországon lesz vezetőedző a férfi kézilabda NB I.-ben Vladan Matics, aki ezer szállal kötődik Szegedhez. Az 54 éves szakember a nyártól a Csurgói KK irányítását veszi át.

Becsei Dávid

Vladan Matics 2014 és 2021 között Tatabányán dolgozott vezetőedzőként.

Fotó: Karnok Csaba

Baranyai Norbertet 2021 őszén nevezte ki a Csurgói KK vezetőedzőnek. A fiatal trénerrel 2022-ben 9. helyen végzett a CSKK, míg 2023-ban a 6. pozícióban zártak, míg idén az ötödik helyen fejezi be valószínűleg a bajnokságot a somogyi alakulat, amelynek még egy meccse hátra van. Baranyait váltja a kispadon Vladan Matics. Nem távozik a klubtól Baranyai sem, utánpótlás vezetőként folytatja munkáját.

2021 őszén Tatabányáról távozott Vladan Matics. Ezt követően Szerbiában, szülővárosában, Szabácson vállalt munkát. A Metaloplastikával első évében bronzérmes lett az első osztályban, idén pedig a Vojvodina ellen játszanak majd a bajnoki döntőben.

Matics 2001 és 2007 között balszélsőként erősítette a Pick Szegedet, amelynek játékos-edzője lett 2007 februárjában. A szezon végén bajnok lett vele tizenegy év után, történelme során másodszor a Tisza-parti együttes. 2008-ban Magyar Kupát nyertek, 2009 novemberében viszont Dragan Djukics váltotta a kispadon.

Két éven át a Ferencváros trénereként dolgozott, a zöld-fehéreket egészen a dobogó alsó fokáig vezette. 2011 és 2013 között a szlovén Celje vezetőedzőjeként dolgozott, majd rövid ideig a szerb férfiválogatott szövetségi kapitányaként.

A legtöbb időt viszont Tatabányán töltötte eddig a családjával egyébként Szegeden élő szakember. 2014-től egészen 2021 februárjáig dolgozott a Bányásznál, amellyel az összes idényben bajnoki bronzérmes lett.

2008 októbere és 2010 februárja között, majd 2018-2019-ben is másodedzőként dolgozott a magyar férfi kézilabda-válogatottnál.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában