A jégkorong Csongrád megyei meghonosítójaként és a Szegedi Sport és Fürdők Kft. ügyvezető igazgatójaként sporthoz kötődő élményei jutnak először eszébe Bánáti Antalnak. – 88-ban az OB II-ben játszottunk. Bagaméry László először tudósított jégkorongmeccsről. A pályán verekedés kezdődött – őt pedig úgy elkapta a hév, hogy át akart mászni a palánkon, segíteni a fiúknak. Úgy kellett lefognunk, és rábeszélnünk, inkább csak tudósítson – emlékszik Bánáti Antal, aki évekkel később egy másik tollforgató rögtönzött szakmaváltásának is tanúja volt. – Győrbe és Szombathelyre utaztunk, két meccsre. Akkor Cs. Gát László kísért el minket. Éjszaka értünk a szállásra, de nagyon éhesek voltunk. Laci elindult, hogy keressen egy boltot – végül egy kiló párizsival, fél kiló vajjal és három kiló kenyérrel tért vissza. Igazi hadtáposként kente a kenyeret a csapatnak. A megboldogult Gyürki Ernőre is olyan jó emlékezni: közölte, nem tud jönni a jégkorongmeccsre tudósítani, mert nem ért ehhez a sporthoz. Inkább egy táncversenyről írt – eleveníti fel Bánáti Antal, aki 1976-tól él Szegeden családjával, innentől számítja kapcsolatát a Délmagyarországgal is.

– 1988-ban megtaláltam Csongrád emblematikus címerét, hatalmas kutatómunka után, valahol a tanyavilágban – emlékezik Murányi László, a város önkormányzati képviselője. – Teljes titokban tartottam, csak a tanácselnök, Molnár József és néhány ember tudott róla. Eldöntöttük: tegyük vissza! Ezt a lépést akkor még csak Pécsett kezdeményezték. Ráday Mihály városvédő műsorában is szerepeltem a témában, de nem vállaltam, nem vállalhattam az arcomat.

Bálint Gyula Györgynek Csongrád volt a menedéke. Fotó: Schmidt Andrea

1990-ben aztán már ő avatta a címert Csongrádon, amely ma is látható a Batsányi gimnázium homlokzatán.

Volt egy repedés ezen a címeren, újra kellett gyártatnunk. Egy napon aztán látom ám: ott a címerem a Csongrád Megyei Hírlap címlapján. Még a repedés is látszik rajta. Felhívtam a főszerkesztőt, Nikolényi Istvánt, aki elismerte ezt. Meghívott egy ebédre, megbeszéltük a dolgot – úgy érzem, ez akkor a laptól is egyfajta bátorság volt – mondja Murányi László.

A 74 éves Bálint Gyula György írásai a 60-as évek elejétől jelentek meg a Tiszatájban és a Szegedi Egyetemben. Fél évig a pusztamérgesi iskolában tanított, majd a Csongrád Megyei Hírlaphoz került. 1966 elejétől Csongrádon dolgozott. – Csongrád volt az én menedékem. Mindennel foglalkoztam. Megtanultam szerkeszteni, fotózni. Egy újságírónak mindent kell tudnia, autóvezetéstől a számítógép-kezelésig – vallja. 2008-ig jelentek meg írásai lapunkban.

Bánáti Antal Szegedre költözésétől, 1976-tól számolja kapcsolatát lapunkkal. Fotó: Schmidt Andrea

– Halász Miklóssal együtt ültük végig a megyei pártbizottság üléseit, ő tudósított a Délmagyarországnak, én a hírlapnak. Hogy ne unjuk annyira, félidőben kicseréltük a jegyzeteinket. Egyszer F. Nagy István, a Délmagyar főszerkesztője megkérdezte: miért ugyanolyan a tudósításotok? Egyforma a stílusunk – feleltem. Egyszerűbb dolgokból micsoda balhék voltak! Építették a partfalat Szegeden az 1970-es árvíz után. Mi másról írt volna a címlapján a Délmagyarország május elsején? A cím valahogy így hangzott: „Partépítés 40 millióért". Csakhogy az ólomkorrektor a nyomdában azt gondolta, hiba történt, hiányzik egy ékezet. Így lett a partépítésből pártépítés, egy ékezetből nagy bonyodalom, a főszerkesztőnek pedig rossz hangulatúra sikeredett május elseje.

Ossza meg velünk történetét!

Kérjük kedves olvasóinkat, előfizetőinket: osszák meg velünk élményeiket, történeteiket! Rendszeresen jelentkező rovatunkban és a delmagyar.hu-n is bemutatjuk a beérkezett sztorikat. Jelentkezni a 62/567-817-es telefonszámon, ügyfélszolgálatainkon és a marketing@delmagyar.hu címen is lehet.