Egy 35 éves, két gyermekes családanya 2008-ban kereste fel a Cuza Vodă szülészet orvosnőjét azzal, hogy késik a menstruációja, így feltételezhetően terhes. A nőgyógyász egy egyszerű vizsgálat után felállította a diagnózist: a páciens tényleg terhes.
Időközben az asszony elkezdett vérezni, feltételezhetően későn, de megjött a menstruációja, az orvosnő azonban problémás terhességet vélt felfedezni, amit azonnal meg akart szakítani. A méhkaparást el is végezte.
"Nem készített ultrahang felvételt a műtét előtt, semmit", számolt be a családanya, aki a beavatkozás után egyre rosszabbul érezte magát. Másnap hét órán át műtötték, amíg sikerült megmenteniük az életét, ugyanis mint kiderült, a nő nem volt terhes, a nőgyógyász pedig kilyukasztotta a méhét.
Az asszony 2008-ban panaszt emelt az ügyészségen és az Orvosi Kamaránál. Az ügyészek szerint a doktornőnek, akit kezdetben testi sértésért vizsgáltak, ekkor sikerült lebeszélnie és megvesztegetnie a pácienst, aki 100 ezer lejért cserébe visszavonta a feljelentést.
Az ügyészség azonban folytatta a nyomozást, jelenleg munkahelyi mulasztás miatt folyik a vizsgálat ellene. Időközben az Orvosi Kamara megállapította, hogy a nőgyógyász tévedett, ellenben azt a jogát, hogy tovább praktizáljon, nem vonták meg -
írta a Manna.ro.