Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő később elolvasom ikonokkal!

Szeged - delmagyar.hu

2013. 06. 19. szerda - Gyárfás

Még több

12 milliárdról szólt a fiktív cukros számla

12 milliárdról szólt a fiktív cukros számla

20Egy szegedi gazdasági társaság 12 milliárd 65 millió forint közvetítői díjról szóló számla alapján akart általános forgalmi adót visszaigényelni, de a NAV pénzügyi nyomozói lecsaptak rájuk.

Fülön csípték a lakók a besurranó tolvajt

8Szembe találta magát a lakókkal az a 34 éves férfi, aki kedden két szegedi házba surrant be azért, hogy készpénzt tulajdonítson el.

Megeszik a tóhoz költözött kiskacsákat

13Egyre kevesebb a kiskacsa a tarjáni Zápor-tónál, mert egy csapat elrabolja, és megeszi őket – állítja olvasónk.

Fej nélküli holttestet találtak a János-hegyen

2Az idegenkezűséget kizárták, az esetet közigazgatási eljárásban vizsgálja a rendőrség. A holttestet állatok csonkították meg.

Tetten ért gyümölcstolvajok

Két óra alatt két betörést követett el három fiatal Hódmezővásárhelyen.

Frissítve Újra áll Peti és Böbi

74Petihez és Böbihez 17-én késő este riasztották a tűzoltókat - a szőregiek újraépítették a szalmabáb párt, a rendőrség előállított két fiatalt.

Kész az átjáró: ma visszaáll a forgalmi rend a Kálvárián

15A tervezettnél hamarabb elkészült az 55-ös főút vasúti átjárójának felújítása a vadasparknál.

Múzeumok éjszakája 2013: boszorkányper a Móra múzeum előtt

11744-ben égettek utoljára boszorkányt Szegeden. Most újra kipróbálják. A múzeumok éjszakája szegedi programjai június 22-én.

100 éves Gizike néni

Szerdán ünnepelte 100. születésnapját Négyesi Imréné Gizike néni, akit Solymos László alpolgármester is felköszöntött.

Hőség elől a polgármesteri hivatalba

4A hőség miatt lakosság igény szerint betérhet a Polgármesteri Hivatal, illetve a középületek légkondicionált helyiségeibe - írja Botka László közleményében.

Próbatétel a kánikulai tömegközlekedés

22A hét végéig kitart a hőség, másodfokú riasztás van érvényben. Ma extrém UV-B sugárzás várható.

Szeged 2011: a keret nagy részétől elbúcsúznak, Gálhidi sem marad

44Az osztályozó utáni első és így együtt az utolsó összejövetelét tartotta kedden a Vasutas-stadionban a Szeged 2011 NB II-ből kiesett labdarúgócsapata.

Leszakadt a Tátra áramszedője

A Kecskéstelep felé tartó 4-es csuklós Tátrának leszakadt az áramszedője szerda délelőtt a Vám téri megállótól néhány méterre.

Újabb kirajzott méhraj okozott riadalmat

Újabb kirajzott méhraj okozott riadalmat

3Az újszegedi kertváros szabadidős parkjában, egy fán duruzsoló méhrajra lettek figyelmesek a környéken lakók.

Így kerüljük el az új tranzakciós adót

184Egy átlagjövedelemű magánszemélynél közel 5000 forint a plusz - leginkább bankkártyás fizetéssel védekezhetünk.

Lepukkant Fiat keresi gazdáját a Diófánál

6Hónapok óta áll egy piros színű, rendszám nélküli Fiat a Diófa kispiac előtti ingyenes parkolóban.

Elfogták a rendőrök a szentesi szatírokat

Elfogták a rendőrök a szentesi szatírokat

2Két szeméremsértőt már elfogtak a szentesi rendőrök, a harmadikat egyelőre keresik.

Suhancok törtek ki nyárfákat

6Hét hársfát tört ki négy helybeli fiatal Algyőn.

Annó - A Móra Ferenc Múzeum virtuális kiállítása
Szerdai vegyesvágott

Szerdai vegyesvágott

Volt már ilyen, de megunhatatlan: a Móra Ferenc Múzeum virtuális kiállítótermében ma is épületek, portrék, életképek váltogatják egymást. Tartsanak velünk: képek annó.

Együttműködik NOFÉSZ az egyházmegyével

Együttműködési megállapodást köt a Nevelőszülők Országos Független Érdekvédelmi Szakszervezete és a Szeged–csanádi Egyházmegye.

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Tíz év fotószimpóziumainak összegző tárlatával kezdődik Vásárhelyen, a Tornyai János Múzeumban szombaton 18 órakor a Múzeumok éjszakája.

A makói romház egy éve tartja rettegésben a szomszédokat

4Életveszélyben érzi magát egy lányát egyedül nevelő Bánffy utcai édesanya, mert a szomszédban lévő lakatlan romház a portájára készül dőlni.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba, de már nem tudták megmenteni az életét

6Egy VW Passat haladt hétfő hajnalban Makó felől Bogárzó irányába, amikor egy kanyarban kicsúszott és a fának ütközött. Mentőhelikopter érkezett a 24 éves sofőrért, aki a kórházba szállítást követően elhunyt.

Egymilliót nyert az Aranysziget

1Csongrád - Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) Kincset Érő Egészség címmel írt ki felhívást nyugdíjas- és idősotthonok számára, amelyre 75 intézmény nyújtotta be pályázati anyagát.

Megsérült a főnyomócső Csanyteleken

Pénteken, illetve kedden is elzárta a vizet a helyi szolgáltató – panaszolta olvasónk.

A Rékasi-házaspár háborúja

A Szentesi Művelődési Központ idén is várja a nyári szabadtéri színházba a közönséget. Badár Sándor humorestjére, a Rózsák háborúja című komédiára és a Bál a Savoyban című operettre is nagy az érdeklődés.

Két járókelőt ütött el egy másik autót előző kocsi

Két embert ütött el egy másik járművet előző személygépkocsi Szentes és Lapistó között.

Kiemelt autóhirdetések

További hírek

Fókabébivel gyarapodik a Szegedi Vadaspark

Fókabébivel gyarapodik a Szegedi Vadaspark

Minden valószínűség szerint öt fókája van a Szegedi Vadasparknak – bár egyelőre csak négy látszik.

Íme a gyermekszépségverseny játékunk eredménye

2255 család tisztelte meg gyermekszépségversenyünket azzal, hogy elküldte a kicsinyek képét. Köszönjük!

Három kérdés Csányi Sándor üzletembernek

15Csányi Sándor üzletembert kérdezzük, akinek a hátrányos helyzetű tehetséges gyermekeket támogató alapítványa nemrégiben nyolcadik születésnapját ünnepelte.

Kiseprűzhetik a szakiskolák takarítóit

18Június végéig van szerződése a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak a SZINT Szegedi Intézménytakarító Kft.-vel a város tizenkét szakiskolájának takarítására.

OKF: 43 településen már befejeződött a helyreállítás

A Komáromnál megsüllyedt vasúti pálya helyreállítása már megkezdődött. Több helyen még várni kell arra, hogy a házak kiszáradjanak.

MSZP: a második világháború óta nem volt ennyi szegény ember

13Az MSZP-s Korózs Lajos szerint a második világháború óta nem volt annyi szegény ember az országban, mint most.

Elvégezte-e feladatát a PSZÁF?

Szász Károly szerint a hitelszerződéseket el nem olvasó fogyasztók felelősek a kialakult helyzetért. A fogyasztóvédeli egyesület főtitkára másképp látja.

BlogKönyvelő

Gillian Flynn: Holtodiglan

Hozzászólok! 0 | Később elolvasom

Regény egy különös házasságról, ahol a férj és a feleség komoly tétre menő macska-egér játékot játszik.

BlogAl-Ex

Zöld pálya és prémium

Hozzászólok! 6 | Később elolvasom

A Petőfi sugárúti füves pálya nem kapott zöld utat a bizottságban, de az igazgató prémiumfeladata igen.

BlogÉgő! Zsír.

107. Sonka, tüdő, kopasztás és a nagy...

Hozzászólok! 1 | Később elolvasom

Véget ért... Kezdjük azonnal elölről! Az utolsó hét összefoglalója.

Nem gyengült tovább a forint: 294 körül az euró

Az euró 19 órakor 293,63 forinton, 16 órakor 293,97 forinton, reggel hét órakor 291,81 forinton állt.

Őrizetben a kisteleki álpolgárőr

1„Alacsony, köpcös, napszemüveget és bukósisakot visel." – Ezt mondta mind a nyolc sértett, akiket 17-én próbált meglopni F. Dezső.

Vita a Varga-csomagról

18A foglalkoztatási államtitkár szerint ha valamikor a közfoglalkoztatás javította a statisztikát, az 2002 és 2010 között volt.

James Franco is interneten gyűjt pénzt filmtrilógiájára

James Franco is interneten gyűjt pénzt filmtrilógiájára

A Veronica Mars stábja és Zach Braff példáját követve James Franco is az internetes közösség adományaiból akarja előteremteni tervezett trilógiája félmillió dolláros költségeit.

Óz és operett a XI. Szegedi Várjátékokon

2A Szegedi Pinceszínház társulata június 27. és július 28. között rendezi meg a XI. Szegedi Várjátékok programsorozatát.

Aranyérmet nyert a Szeged KKSE

Aranyérmet nyert a Szeged KKSE

Aranyérmet szerzett a Szeged KKSE 1999-es születésű lánycsapata az Orosháza Cup nemzetközi utánpótlás kézilabdatornán.

Négy ország verseng a hétvégi Adria-kupán

Négy ország, Szlovénia, Szlovákia, Csehország és Magyarország salakmotorosai versengenek szombaton 17 órától Mórahalmon, a Béróhögyi Sportközpontban sorra kerülő Adria-kupán.

Szeged gyorsúszói verhetetlenek

A Haász Szegedi Úszó Egylet versenyzői nagy bravúrt értek el, Novoszáth Melinda és Sibalin Flóra mind a hat gyorsúszószámot megnyerte a kecskeméti ifjúsági országos bajnokságon.

Magyar-szerb pólócsata Újszegeden - ingyen

A Vincze Balázs irányította magyar vízilabda Universiade-válogatott szerda 17 órakor a kazanyi főiskolás világjátékokra készülő szerb nemzeti együttes ellen játszik.

Sport-szelet

Hírek Csongrád megye sportéletéből.

Jégkorongbarátság

Évtizedek óta remek kapcsolatot ápol a szegedi és szabadkai jégkorongcsapat.

Gazdaság

Híres utolsó mondatok a cégvezetésben – a csőd előtt 1. rész

Híres utolsó mondatok a cégvezetésben – a csőd előtt 1. rész

- Ezen a területen az online marketing nem működik - mondta egy vezető. Cégének 98 ismerőse van a Facebookon, a konkurenciának 65 ezer.

Monetáris tanács-tag: 2,2 százalék lehet az idei infláció

Cinkotai János, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának külső tagja szerint 2,2 százalék lehet idén a fogyasztói árak éves drágulási üteme.

Drasztikusan nőtt a társasházak kintlevősége

A kintlevőség átlagosan a bevétel 6,49 százalékát teszi ki, és ez az arány már közel áll ahhoz, hogy az épületek működtetését veszélyeztesse.

Ipsos: Kedveljük az online bankolást

Az Ipsos nemzetközi internetes felmérése szerint a válaszadók 56%-a elektronikusan intézi a banki ügyeit.

ÉFOSZ: az E-útdíj miatt drágulhat az élelmiszer

Az olcsóbb alapélelmiszerek ára 30 százalékkal is nőhet az elektronikus útdíj rendszerének bevezetése miatt.

Autó

Kevés a versenytársa a Clio új kombijának

Kevés a versenytársa a Clio új kombijának

Az előző Renault Clió és kombiváltozata nem volt feltétlenül szépségdíjas, az új viszont csinos, fiatalos és praktikus családi autó lett.

hirdetés

Időjárás

Még több időjárás

Jelenlegi időjárás - június 19. szerda

32 °C
min 20 °C
max 34 °C
Kellemes idő
Napkelte: 4:47
Napnyugta: 20:34

Holnap (csütörtök)

min 22 °C | max 33 °C
Kellemes idő

Holnapután (péntek)

min 23 °C | max 33 °C
Helyenként felhős

Programok

Sötétségben - Star Trek

Sötétségben - Star Trek

Ma, 17:00 | Cinema City Szeged, (szín., mb., am. sci-fi akcióf., 2013)

Love and Lemons - Az igaz szerelem receptje

Love and Lemons - Az igaz szerelem receptje

Ma, 20:30 | Belvárosi mozi, (szín., fel., svéd rom. vígj., 2013)

Gyakornokok

Gyakornokok

Ma, 17:30 | Cinema City Szeged, (szín., mb., am. vígj., 2013)

bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...