
15Az osztályozó utáni első és így együtt az utolsó összejövetelét tartotta kedden a Vasutas-stadionban a Szeged 2011 NB II-ből kiesett labdarúgócsapata.
58Petihez és Böbihez 17-én késő este riasztották a tűzoltókat - a szőregiek újraépítik a szalmabáb párt, a rendőrség előállított két fiatalt.
9A foglalkoztatási államtitkár szerint ha valamikor a közfoglalkoztatás javította a statisztikát, az 2002 és 2010 között volt.
168Egy átlagjövedelemű magánszemélynél közel 5000 forint a plusz - leginkább bankkártyás fizetéssel védekezhetünk.
30Kisboltok környékén szétdobált műanyag felespalackok, hangoskodó, kapualjba vizelő, hőbörgő részegek – a rendőrség tehetetlen.
48Több millió forintos gázsi fejében két óra helyett mindössze 48 percet zenélt Szegeden Gigi D'Agostino a hétvégi A Deja Vu Fesztiválon.
2A Szegedi Pinceszínház társulata június 27. és július 28. között rendezi meg a XI. Szegedi Várjátékok programsorozatát.
1Kattant a bilincs annak a 23 éves férfinak a kezén, aki szeméremsértő módon mutogatta magát egy nő előtt egy szentesi hamburgerbárban.
Két embert ütött el egy másik járművet előző személygépkocsi Szentes és Lapistó között.
12Június végéig van szerződése a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak a SZINT Szegedi Intézménytakarító Kft.-vel a város tizenkét szakiskolájának takarítására.
14Ügyeskedők is megpróbálnak hasznot húzni a digitális átállásból, pedig az ingyenesen fogható csatornákért nem kell szerződést kötni.

3Szombaton még holtversenyben az első helyen állt, de végül nem a szegedi kislány nyerte meg Az ének iskoláját.
12Barna színű festékkel öntötték le a kiskundorozsmai stációk egyik szentképét és az azt tartó építmény falát - 100 ezer forint a nyomravezetői díj.
6Kritizálta a baloldal a városi temetkezési cég vezetőjét, mert szegedi ravatalozót újít fel, amikor a Belvárosi temetőben temetni sem lehet.

4Életveszélyben érzi magát egy lányát egyedül nevelő Bánffy utcai édesanya, mert a szomszédban lévő lakatlan romház a portájára készül dőlni.
4Április 30-án megszűnt Vásárhelyen a Liliom Fogyatékkal Élők Nappali Intézménye, mert a fenntartó szigetszentmiklósi cég csődöt jelentett.

1A Móra Ferenc Múzeum virtuális kiállítótermében ma olyan épületeket, helyszíneket mutatunk, ahol egy „kicsit más" ma a városkép, mint egykor.

14Bőven 30 fok fölé emelkedik a hőmérséklet - Szegeden már sokan napoznak a Tisza partján, kijelölt szabad strand a Partfürdőn lesz. Képgalériával.
2255 család tisztelte meg gyermekszépségversenyünket azzal, hogy elküldte a kicsinyek képét. Köszönjük!
13Csányi Sándor üzletembert kérdezzük, akinek a hátrányos helyzetű tehetséges gyermekeket támogató alapítványa nemrégiben nyolcadik születésnapját ünnepelte.
Baleset történt az épülő 4-es metró Szent Gellért téri állomásán kedd délben, egy munkás csaknem hat métert zuhant.
Az euró 19 órakor 293,63 forinton, 16 órakor 293,97 forinton, reggel hét órakor 291,81 forinton állt.
1„Alacsony, köpcös, napszemüveget és bukósisakot visel." – Ezt mondta mind a nyolc sértett, akiket 17-én próbált meglopni F. Dezső.
Regény egy különös házasságról, ahol a férj és a feleség komoly tétre menő macska-egér játékot játszik.
A Petőfi sugárúti füves pálya nem kapott zöld utat a bizottságban, de az igazgató prémiumfeladata igen.
Véget ért... Kezdjük azonnal elölről! Az utolsó hét összefoglalója.
17Autókat szállító kamion és kis-tehergépkocsi ütközött az M5-ös autópályán Kecskemétnél, a rakomány szétszóródott - képgaléria.

21Az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium végzőseivel izgultunk a hétfőn kezdődött középszintű szóbeli érettségi előtt: akadt aki József Attilától rettegett, és olyan is, aki senkitől sem félt.
3A belügyminiszter további személyi változásokat nem tart indokoltnak.
Június elején a 94 éves Nelson Mandelát ismét kórházba szállították kiújult tüdőgyulladása miatt.

14– Helló, Szeged, köszönöm, Szeged – kiabálta magyarul minden külföldi fellépő a város első Deja Vu Fesztiválján.
38Ebösszeírást tart a szegedi önkormányzat október 31-éig.

3Évek óta hagyomány, hogy a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata barátságos labdarúgómeccset játszik Pitvaroson, a hazaiak 7–4-re nyertek a Pick ellen.
A Szentesi VK férfi vízilabdacsapatának trénere már ismert, Fülöp Tibor, a nőknél pedig az első számú jelölt, Fekete Szilveszter, az angol válogatott korábbi szövetségi kapitánya ma vagy holnap ad választ a klubvezetésnek.
1Három éremmel zártak az enyhén értelmi fogyatékos sportolók atlétikai világbajnokságán a szegedi Biacsi testvérek Prágában.
2A jövőről tartott sajtótájékoztatót ma délelőtt Szegeden, a Classic Caféban a Naturtex-SZTE-Szedeák NB I A csoportos férfi kosárlabdacsapata. Marad a csapat névadó szponzora a Naturtex Kft., és szóba került a játékoskeret is.
A megyei sportolók számára remek eredményeket tartogatott május.
1Vacsorával zárta az évet a Szeged KE másodosztályú női kosárlabdacsapata hétfőn a Szeged étteremben.

- Ezen a területen az online marketing nem működik - mondta egy vezető. Cégének 98 ismerőse van a Facebookon, a konkurenciának 65 ezer.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 86,84 pontos, 0,45 százalékos csökkenéssel 19 189,90 ponton zárt kedden.
Nagy-Britannia véget vet annak a gyakorlatnak, hogy a multinacionális cégek "homályos" offshore adóparadicsomokba menekítik ki jövedelmeiket a brit adóhivatal elől.
Előzetes becslések szerint a hétfőn bejelentett adóintézkedések pótolhatják az idei költségvetésben a vártnál alacsonyabb infláció miatt kieső, 110-120 milliárd forintnyi bevételt.
Botrányba fulladt a Vidékfejlesztési Minisztérium és a több mint 200 civilszervezet közötti egyeztetés.

Az előző Renault Clió és kombiváltozata nem volt feltétlenül szépségdíjas, az új viszont csinos, fiatalos és praktikus családi autó lett.
Szabó C. Szilárd
6. 18.
Bakos András
6. 17.
R. Tóth Gábor
6. 15.
hirdetés



Ma, 20:15 | Belvárosi mozi, (szín., fel., olasz-francia akcióf., 2012)
Ma, 20:30 | Belvárosi mozi, (szín., fel., svéd rom. vígj., 2013)




Volt már olyan, hogy ilyenkor véget ért. Igazából már nincs hazai pálya, csak pillanatnyi forma. Összeszedi-e magát megint a Big3?
