Délmagyar logó

2018. 04. 25. szerda - Márk 12°C | 25°C Még több cikk.

110 ezer forintnál tart a licit Robinho mezére

Szeged – Szerdán elindult jótékonysági licitünkben a rákbeteg szegedi kisfiúnak, az ötéves Deák Tominak segítünk – többek között a Bori Zoltán által összegyűjtött ereklyék közül a brazil Robinho aláírt Milan-mezével.
Itt tart a licit

Robinho meze most 110 ezer forintot, a győri női kézilabdás mez 30 ezer forintot ér.

Robson de Souza. Kevesen tudják, de ezen a néven született Sao Vicentében az olasz AC Milan brazil támadója, az idén éppen 30 éves Robinho. Kétszeres spanyol, illetve egyszeres brazil, valamint olasz bajnok labdarúgó, nemzetközi szinten Konföderációs-kupa és Copa América-győztes, emellett a válogatottban 90 mérkőzésen 27 gólt szerzett, sőt tagja volt a brazil keretnek a 2010-es világbajnokságon is, ahol a nemzeti csapat a negyeddöntőig jutott. Otthon a Santosban lett ismert játékos, onnan került a spanyol Real Madridhoz, az angol Manchester Cityhez, majd 2010 óta a Milant szolgálja.

A licitre bocsátott mez. Fotó: Frank Yvette
A licitre bocsátott mez. Fotó: Frank Yvette

Többek között Robinho dedikált Milan-meze is szerepel legújabb árverezési akciónkban, amelyben a rákbeteg szegedi kisfiúnak, Deák Tominak gyűjtünk. Mint megírtuk, a Curva Sud Milan magyarországi csoportjának vezetőjét, Bori Zoltánt nagyon meghatotta a februárban megjelent írásunk, amelyben az ötéves kisfiú sorsát mutattuk be. Az egykor daganatos beteg, jelenleg tünetmentes szegedi pedagógus hatalmas szervezkedésbe kezdett, hiszen elhatározta, segít Tominak. Ennek egyik eredménye a Robinho-mez.

És aki játszik benne
És aki játszik benne: itt éppen a Sampdoria ellen indít egy támadást Robinho

– Eddig mindössze egyetlen alkalommal találkoztam a brazil támadóval, de azt tudtam róla, hogy szimpatikus ember, ráadásul az egyik kisfia, a hétéves Robinho Junior nagyon aranyos, és elképesztően ügyesen futballozik. Amikor elhatároztam, hogy segítek, a Milan vezérszurkolójának közbenjárását kértem. Robinho mellett a francia Méxes és a holland de Jong meze közül lehetett választani, én pedig Robinho mellett döntöttem. A brazil támadó természetesen tud arról, hogy miért is írta alá a 7-es mezt, amely az egyik bajnokin a tartalékszerelése volt. Nagyon szeretnék segíteni Tominak! – mesélt Bori Zoltán.

Már megvan az utánpótlás: Robinho a fiával focizik


A sportrajongó ezenkívül több magyar sportklubtól is kapott aláírt mezt, amelyeket szintén árverésre bocsátunk. Deák Tomi édesanyja, Deákné Hajdu Tímea azt szeretné, ha a kezelések után a szegedi gyermekklinikáról albérletbe költözne a család. Tomi egy éve a kórház lakója, így nem ismerkedhetett meg még egyetlen sportággal sem. Ám könnyen lehet, hogy egyszer éppen az akciónk révén nagy futballszurkoló lesz.

Mondjuk éppen a Milané. Ebben segíthet az a felajánlás is, amelyet szintén Bori tett: a gyógyulás után elviszi a kisfiút és az édesanyját egy Milan-meccsre – meglehet, már az új stadionba.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Robinho is segíti a rákbeteg Tomit

Eredeti, dedikált Robinho-mezt árverezünk mától egy szegedi rákbeteg kisfiú javára. Tovább olvasom