Délmagyar logó

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -4°C | 4°C Még több cikk.

A víztől félti házát a szentesi édesanya

Szentes - Egy éve nincs munkája a szentesi Tóth Józsefnének. A napokban költöznek egy olyan házba, amelynek áznak a falai. Ereszcsatornára és egy műanyag ajtóra volna szükségük.
– Ha valakinek elmondom, mi a gondom, sokszor nem is értik. Csak azt látják: jó körülmények között élek a szüleim lakásában. A történetnek azt a részét, hogy innen a napokban kiköltözöm, illetve a fenntartása eddig is óriási gondot jelentett, már nem veszik figyelembe – mesélte Tóth Józsefné Mariann. A szentesi asszony azért jelentkezett alapítványunk felhívására, mert a másfél szobás kis háznak, ahová három gyermekével költözik, ázik a fala: elsősorban ereszcsatornákra lenne szükségük.

Mariann a legkisebb gyermekével. Ereszcsatornát szeretnének a házukra. A szerző felvétele
Mariann a legkisebb gyermekével. Ereszcsatornát szeretnének a házukra.
A szerző felvétele

Minden forintot megkapnak
a rászorulók


A Lapcom Média Alapítványnak nincs működési költsége. Kollégáink társadalmi munkában végzik az ezzel kapcsolatos feladatokat, így a számlánkra érkező adományokat teljes egészében átadjuk a támogatott családoknak. 

– Nagyon régen vettem azt a házat, de egy jó ideje a szüleim panellakásában élünk. Tágasabb, ezért a gyerekekkel kényelmesebb volt. Tavaly októberig dajkaként dolgoztam, azóta viszont nincs munkaviszonyom, így a rezsi ma már vállalhatatlan számomra. A szüleim nemrég úgy döntöttek: mivel már úgysem a városban élnek, és nincs rá szükségük, eladják a lakást. Ez a másik oka a váltásnak – hallottuk Marianntól. A nagyfia Szegeden egyetemista, a gyermektartás jelentős részét a tanulmányokra fordítják. A kisebb fiú középiskolás, a kislány ötéves, sokszor csak a családi pótlék összege az összes jövedelmük.

Az édesanya ígéretet kapott arra, hogy a közeljövőben közcélú foglalkoztatottként alkalmazzák, nagyon szeretne ismét gyerekek között dolgozni. Az egyszobás kis házba bútorokra, háztartási gépekre is szükségük lesz, de a legsürgetőbb, hogy ne ázzanak tovább a vályogfalak. Egy szakember véleménye szerint az anyag- és munkaköltség mintegy 50-60 ezer forint lenne. – A csapadék miatt a bejárati ajtó is elvetemedett. Ha valakinek volna egy használt műanyag ajtaja, nagyon örülnénk annak is – tette hozzá.

Várjuk a felajánlásokat
A Lapcom Média Alapítvány várja a jóakarat forintjait. Felajánlásaikat átutalhatják a 12096705-01312657-00200005-ös számlaszámra, valamint befizethetik a november 24-i lapban, illetve ügyfélszolgálatainkon megtalálható sárga postai csekken. Az adományokat karácsony előtt adjuk át a rászorulóknak. Akinek kérdése vagy más jellegű felajánlása van, a 30/830-6468-as telefonszámon jelentkezhet. Felhívjuk tisztelt olvasóink figyelmét: a lapban található csekken kizárólag a Lapcom Média Alapítványnak szánt felajánlásaikat várjuk, az előfizetési díjakat az eddig megszokott formában lehet befizetni.

Olvasóink írták

  • 6. bjozef1961 2012. december 12. 08:26
    „Utazó! nem értheted mert nem laktál vele egy lépcsőházban :(-”
  • 5. Utazo 2012. december 10. 21:51
    „"A szüleim nemrég úgy döntöttek: mivel már úgysem a városban élnek, és nincs rá szükségük, eladják a lakást."
    Miert?!
    Miert nem segitik a lanyukat es az unokaikat, legalabb igy, hogy emberi korulmenyek kozott tudjanak elni?
    Nem ertem!”
  • 4. StencilAtya 2012. december 10. 21:24
    „" a FIDESZ kormányra kerülés esetén 1 millió új munkahelyet teremt."”
  • 3. rebecca 2012. december 10. 14:10
    „A szülők az eladott lakás árából nem tudnának esetleg segíteni??? :(”
  • 2. bessy 2012. december 10. 06:45
    „Sajnálom a családot, de ilyenkor gondolom nagyon komolyan azt a téisemet, ha valaki tud segítsen, és ne az elhasznált rongyokat, meg kiszolgált plüss macikat, esetleg halomszámra szaloncukrot, mert az aktuális vigyen bárhova, hanem a környezetében próbáljon egy bizonyos emberen segíteni, akinek szüksége van rá. Ez sem kerül többe, csak odafigyelés kérdése.”
  • 1. ossian33 2012. december 09. 18:49
    „Jól értem, eladják a szülők a lányuk és gyerekei feje fölül a lakást?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Félidőben lapunk jótékonysági akciója

A személyre szabott tárgyi felajánlások mellett alapítványunk számlaszámán egyetlen hét alatt közel egymillió forint gyűlt össze. Tovább olvasom