Délmagyar logó

2018. 10. 20. szombat - Vendel 10°C | 20°C Még több cikk.

Beteg szülei gondozzák Erikát - Gázkazánt szeretne az idős batidai házaspár

Hódmezővásárhely-Batida - A Hódmezővásárhely-Batidán élő Nagyék nagy szeretetben gondozzák 36 éves, magatehetetlen lányukat. A szülők is betegek. Nehéz nekik fával fűteni. Beköttetnék a gázt, de nincs pénzük kazánra. Rajtuk is segítenénk a jóakarat forintjaival.
Ma is adományoznak a Klauzál téren

Ma este a hatodik adventi ablak nyílik ki a Klauzál téren, a Délmagyarország–Rotary Adventen. Ismét két család kap 100-100 ezer forint értékű adományt: Csikós Gréta Laura szüleivel kombinált hűtőt vehet át a Rotary Club Szeged Tisza jóvoltából, Kolompár Fruzsina és Sándor családja pedig téli ruhákat, élelmiszert és tisztítószereket kap a Goodwill Pharma támogatásának köszönhetően. A színpadi műsort a Pallavicini Sándor Általános Iskola adja, a délután vendége pedig Kancsár Orsolya színművész lesz.
– Már nem győzzük erővel a kazánfűtést. Megöregedtünk, és betegek vagyunk. Szeretnénk beköttetni a gázt, de nincs miből – mondta a Hódmezővásárhely-Batidán élő Nagy Pálné Esztike. A Nagy család egy szép házban lakik Batidán. Esztike végigvezetett bennünket az otthonukban. Mindenütt rend és tisztaság uralkodik.

– 1985-ben építettük a házat. Akkor még velünk éltek a szüleim és a nagyobb gyerekeink is. Kellett a 4 szoba. Ma már csak hárman vagyunk a férjemmel és a 36 éves, magatehetetlen lányunkkal. Egy szobát, a konyhát és a fürdőszobát használjuk.

Nagyék legkisebb gyermeke, Erika egészségesen született. Féléves korában agyvelőgyulladást kapott. Máig nem derült ki, mitől.

– Vittük mindenfelé, de azt mondták, nem tudnak rajta segíteni. Erika agyának az a területe sérült meg, ami a beszédet, illetve a járást irányítja – mondta Esztike.

– Erikánk 6 hónapos korában már tudott ülni, azt is mondta, hogy apa, tátá, gyágyá... De ahogy beteg lett, visszazuhant újszülötti állapotba, és most is ott van – vette át a szót a férje, a 75 éves Pali bácsi.
Beteg szülei gondozzák Erikát - Gázkazánt szeretne az idős batidai házaspár. Fotó: Török János - GALÉRIA

Erika 15 éves koráig felült, egy speciális hálós járókában pedig fel is tudott állni. Mivel epilepsziás, sűrűn kapott, illetve kap rohamot.

– Ez egyik pillanatról a másikra következik be. Ha jött a görcs, Erikám összeesett, rángatózott. Ilyenkor hol az orra sérült meg, de olyan is előfordult, hogy a foga tört ki, mert beleakadt a hálóba. Egy idő után, talán az eséstől való félelem miatt vagy másért, de már nem állt többet fel. Azóta csak fekszik. Az ágyban is úgy forgatjuk. Ha van segítségünk, akkor kiültetjük a kerekesszékbe – mesélte Esztike, aki a férjét is ápolja.

Pali bácsi nemrég esett át a negyedik agyi infarktusán. Azóta a járás nehezen megy neki, de a beszéddel is akadnak gondjai. A 65 éves Esztike a kislánya ápolásába rokkant bele. Tönkrementek az ízületei. Magas vérnyomással és cukorbetegséggel is küzd. S ha még nem lenne elég bajuk, már nemcsak Erikát pelenkázzák, hanem saját magukat is. Mindketten inkontinenciával is küzdenek.
Beteg szülei gondozzák Erikát - Gázkazánt szeretne az idős batidai házaspár. Fotó: Török János - GALÉRIA


– Hármunk bevétele havonta 200 ezer forint. Ez szépen hangzik, de a pénz el is megy. Erikánknak van ugyan közgyógya, de az csak a gyógyszerei egy részét fedezi. A hashajtókat, fájdalomcsillapítókat, nyugtatókat mi fizetjük. A férjem 14-féle gyógyszert szed, az havi 25 ezer forint. Én ötfélét, az is többezres kiadás. Plusz a mi pelenkáink. Erika csak pépeset tud enni. A bébiételt eszi meg, a házi készítésű ételt nem. Ha azt próbálok adni neki, összeszorítja a száját. Neki sajnos nem lehet elmagyarázni, hogy olcsóbb lenne, amit itthon főzünk, hiszen nem érti meg. Naponta 4 krémtúrót is elfogyaszt és 1 liter házi tejet. A 200 ezer forint tehát javarészt gyógyszerekre megy el, és Erika ennivalóira. Ezt nem panaszként mondtam, de ez az igazság. Ami marad, abból a mi ennivalónkra költünk, és fát veszünk belőle, mert fűteni szeptembertől májusig kell. Erikának rossz a keringése, mindig fázik.

Esztike elmondta, amíg a férje jobban bírta magát, addig ő fűtött. A begyújtást most is ő végzi, de a fa behordása az udvarról már megerőltető mindkettejüknek.

– Szeretnénk bevezetni a gázt. A kazán közel 400 ezer forintba kerül, és 40 méter cső is kellene, meg a munkadíj. Ezt mi nem tudjuk kispórolni a nyugdíjból. Szívesen elköltöznénk Vásárhelyre, egy kisebb otthonba. De ezt a nagy házat nem tudjuk itt Batidán annyiért eladni, hogy egy kicsit vegyünk belőle a városban. Van egy autónk, de anélkül nem tudnánk orvoshoz menni, beszerezni a bébiételeket, meg ami szükséges... A két fiunkra sem támaszkodhatunk. Az egyiket a devizahitel vitte csődbe, a másikat a válás. Hogy mi lesz majd a kislányunkkal, ha végleg leesünk lábról a férjemmel, ez is nagy kérdés mindkettőnk számára...

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Már attól boldog lenne a karácsonya, ha aznap nem fáznának: a makói Erika beteg lányáért él

Már attól boldog lenne a karácsonya, ha aznap nem fáznának:  a makói Erika beteg lányáért él
Válása után egyedül maradt négy gyerekkel a makói Kovács Erika. A négy közül a legkisebb, Dorina súlyos agykárosodással született 17 éve, lényegében állandó felügyeletre szorul. Tovább olvasom