Délmagyar logó

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 17°C Még több cikk.

Fűtetlen lakásban két beteg gyerekkel

Szeged - A 30 éves, kétgyermekes Sándor Erzsébet abban a Szivárvány utcai társasházban lakik, amelyről többször megírtuk, hogy a szolgáltató júliusban szivárgás miatt kikapcsolta a gázt.
Gyűjtés a Felsővárosi Óvodának

A Klauzál téren felállított Délmagyarország-szeretetkuckóban ezen a héten a Felsővárosi Óvoda számára gyűjtünk plüssállatokat, játékokat és könyveket. A Gyík utcai intézménybe sok hátrányos helyzetű gyerek jár, mellettük pedig 20 sajátos nevelési igényű és 8 autista kicsit is gondoznak. A Rotary Club faházában ruhaadományokat várnak, valamint itt lehet leadni kupon ellenében a használt, de tiszta és még jó állapotú zoknikat is.

A hat lakó addig nem kapja vissza a fűtési, főzési és fürdési lehetőséget, amíg nem teszi rendbe a vezetékeket és berendezéseket. A házban – mint azt egy hete a kezelő IKV-tól megtudtuk – egy magántulajdonosra várnak.

Ha ő is maradéktalanul befizeti a közös vezetékek szerelési költségét, indulhat a felújítás. A bérlőknél, így az egyedülálló fiatalasszonynál az ingatlankezelő már lecserélte a csöveket és konvektorokat, de használni nem lehet, amíg a szomszéd nem fizet. Átmeneti megoldásként kicsi olajradiátort vittek neki, de az inkább csak világít, mint melegít.

Ellépve előle csak kabátban lehet megmaradni a hideg lakásban. Erzsike beszerzett egy palackos gázmelegítőt, de azt kétnaponta kellene tankolni gázzal, nincs rá pénze. Mivel az egyéves Zolika és a 8 éves Márk is lebetegedett, nagyon kellene a meleg. Erzsikét pár hete az édesanyja fogadta be, de ott az anyuka a két beteg gyerekkel a földön kénytelen aludni szivacson, a többi családtaggal egy szobában. Volt párja szülei segítettek, de az ő bérlakásukban nem maradhatott sokáig, mert a főbérlő jelezte rosszallását. A háromtagú család helyzete romlik, mert a nő is megfázott, egyre több gyógyszer kell.

Összebújva még a kihűlt lakásban is melegebb van. Sándor Erzsébet kicsi olajradiátorral igyekszik fűteni, de az inkább csak világít, mint melegít. Fotó: Karnok Csaba
Összebújva még a kihűlt lakásban is melegebb van. Sándor Erzsébet kicsi olajradiátorral igyekszik fűteni, de az inkább csak világít, mint melegít. Fotó: Karnok Csaba

– 55 ezer a gyed, 29 ezer a családi pótlék, ezt kellene beosztanom valahogy, de hogy? A lakbér 16 ezer, a kártyás villanyórába eddig elég volt 10 ezer, most már 20 ezer se futja ki. Márkó bérlete 3600, az enyém, hogy elkísérhessem iskolába, 6800. Pelenkára, tisztálkodószerekre 10-11 ezer megy el, novemberben a gyógyszer majdnem 20 ezer volt. A maradékból ennénk, mert hiába kap Márkó az iskolában ingyen enni, hazaérve mindjárt éhes. Mivel a gyerekek az elsők, a lakbérrel és a rezsivel is elmaradásom van, ezeket kölcsönökből igyekszem törleszteni, de a tartozás miatt jogcím nélküli lakókká váltunk. És nem tudom, az IKV mennyit fog kérni a lakásbeli gázszerelésért. Ugyanis vállalnom kellett, hogy azt is kifizetem részletre – számolt utána Erzsike, hogy kerül egyre kilátástalanabb helyzetbe.

Várjuk olvasóink adományait

A Lapcom Média Alapítvány idén 24 családot támogat. A lapunkban bemutatott családok számára várjuk felajánlásaikat, hogy szebbé tehessük karácsonyukat. A jóakarat forintjait átutalhatják a 12096705-01312657-00200005-ös számlaszámra, vagy befizethetik a november 19-i lapban található, illetve ügyfélszolgálatainkon és a Klauzál téri rendezvényen is kérhető sárga postai csekken. Akinek kérdése vagy más jellegű felajánlása van, a 30/422-1747-es telefonszámon jelentkezhet. Felhívjuk olvasóink figyelmét: az adományozó csekken kizárólag a Lapcom Média Alapítványnak szánt felajánlásaikat várjuk, az előfizetési díjakat az eddig megszokott formában lehet befizetni. A Lapcom Média Alapítványnak nincs működési költsége. Kollégáink társadalmi munkában végzik az ezzel kapcsolatos feladatokat, így a számlánkra érkező adományokat teljes egészében átadjuk a támogatott családoknak. Még várjuk rászorulók pályázatait is telefonos elérhetőség és lakcím megjelölésével e-mailben az alapitvany@delmagyar.hu címre vagy postai úton: Lapcom Média Alapítvány, 6729 Szeged, Szabadkai út 20. A jelentkezések leadhatók online felületünkön is, a Lapcom Média Alapítvány logója alatti jelentkezési fülre kattintva. A támogatottakról kuratóriumunk dönt.

Itt jelentkezhet>>


Hallott lapunk kampányáról, és jelentkezett. Azt mondta, az adományból adósságai egy részére és a karácsonyra költene, hogy legyen egyszer fenyőfájuk és Márkó ritkán látott kedvence, rántott hús.

László Boldizsár karácsonyi üzenete

A Délmagyarország–Rotary Advent mai sztárvendége 17 órától a Klauzál téren László Boldizsár operaénekes lesz. – Nem vagyok nyíltan politizáló, de rosszulesett az utóbbi napokban, ahogyan honatyáink nyilatkoztak a gyermekéhezésről. Azt kívánom, hogy ne csak mondjuk, hogy tenni kellene, hogy ilyen ne legyen, hanem valóban tegyenek is érte. Fontos ugyanis, hogy a fiatalok normálisan nőjenek fel. A mi generációnk gyorsan eltűnik, és ők veszik át a helyünket. Márpedig éhes gyomorral nem lehet jó döntéseket hozni. Számomra fontos, hogy kicsiben megcsináljam, amire nagyban szükség lenne, hiszen ha mindenki így tenne, összességében jobban működne minden. Amit a nyilvánosság segítségével meg tudok tenni, azt én magam megteszem. Sőt, a Cotton Club január 12-i koncertbevételének egy részét a Heim Pál Gyermekkórháznak adjuk. A Délmagyarország–Rotary Adventen is mindig adományozok, mert hiszem, hogy ennyit mindenkinek érdemes megtennie a jövőnkért.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyertyagyújtás után Tot Ricsi és családja, valamint Jójárték kaptak adományt

Mai adományozó ünnepségünkkel megvártuk a gyertyagyújtást, így este 6 órakor nyílt ki adventi naptárunk hetedik ablaka. Tovább olvasom