Délmagyar logó

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 2°C | 13°C Még több cikk.

Gyurászék is befürödtek a devizahitellel

CSongrád - A csongrádi családnak hatalmas erőfeszítésébe került, hogy az alsóvárosi telepről rendes, élhető körülmények közé kerüljenek, de most megint annak a réme fenyegeti őket, hogy visszacsúsznak.
Jóravaló, rendes, igyekvő emberek. A maguk erejéből törtek ki a szegénységből, minden segítséget megérdemelnek – jellemezte a csongrádi Gyurászékat a körzet önkormányzati képviselője, Murányi László. Ő javasolta a családot alapítványunk figyelmébe. Az édesapa géplakatos, az édesanya varrónő, jelenleg egyiküknek sincs munkája, nagyon nehéz anyagi körülmények között nevelik három fiukat.

Három fiuk a legnagyobb örömük és büszkeségük – mondta a Gyurász házaspár.  Fotó: Králik Emese
Három fiuk a legnagyobb örömük és büszkeségük – mondta a Gyurász házaspár. Fotó: Králik Emese

Adományátadás

Gyurász Vilmos és családja hétfő délután veszi át a Lapcom Média Alapítvány támogatását a Klauzál téren. A Délmagyarország–Rotary Adventen rajtuk kívül Dorogi Etelka és családja vehet még át százezer forint értékű adományt – tisztítószereket, élelmiszert és ruhát –, amelyet a GA Magyarország Kft. képviselője ad át. A 17 órakor kezdődő ünnepségen fellép a Tarjáni Két Tannyelvű Általános Iskola. Ezen a héten az Ágota Alapítvány számára gyűjtünk a téren adományokat. Ők elsősorban plüssöket szeretnének szétosztani állami gondoskodásban élő gyermekeik számára, de jó állapotban lévő játékokat, könyveket is várunk a színpad mellett felállított faházunkban. A rendezvényen az Interact aktivistái saját házukban ruhákat gyűjtenek.

– Akkor fordult igazán rosszra minden, amikor a többi devizahiteleshez hasonlóan mi is bajba kerültünk. Hat éve vettük a házunkat, akkor 32 ezret kellett havonta törleszteni. Ezt gond nélkül vállaltunk, a törlesztés azonban ma már majdnem 100 ezer lenne. Nem bírjuk – mondta el Gyurász Vilmos. Amikor látta, hogy baj lesz, bement a bankba, fizetéskönnyítést kért, de mivel nem volt jártas a jogi és pénzügyi útvesztőkben, belement egy olyan szerződésbe, amely végül nem oldotta meg a gondjaikat. Nyáron újabb problémával kellett szembenézni. A családfő egy sokkal jobb állásajánlatot kapott, ezért felmondott korábbi munkahelyén. Menet közben derült ki, hogy a tények és az ígéret nem vág egybe, két szék között a földre került. Ibolya, a felesége varrodában dolgozott, régóta nem talál magának állást Csongrádon. A családnak most havonta 70 ezer forintból kell megoldania az életét. Hatalmas erőfeszítésükbe került, hogy az alsóvárosi telepről rendes, élhető körülmények közé kerüljenek, de most megint annak a réme fenyegeti őket, hogy visszacsúsznak, sóhajtott a házaspár.

– Minden lehetőséget megragadok, akár 1-2 napos munkákat is elvállalok, csak legyen egy kis pénzünk. Az önkormányzattól engedélyt kaptam fagyűjtésre, a tüzelőre szerencsére nem lesz gondunk a télen – árulta el az édesapa. Az édesanya akár otthon is szívesen hasznosítaná a szaktudását, de nem teheti, nincs varrógépe. Sosem tellett rá, mondta szomorúan. Legnagyobb örömük a három fiuk. Vili nyolcadikos, mindig kitűnő tanuló volt. Ezt az eredményt idén is szeretné megtartani, akkor ugyanis egy olyan könyvet kap emlékbe, amelyet a polgármester is aláír, tudatta büszkén a fiú. A jövőre vonatkozóan határozott terve van. Kiskunfélegyházán tanul majd két tannyelvű műszaki szakközépiskolában, ha felnő, mérnök lesz. Öccse, Olivér is nagyon szereti az iskolát, a kis Alexander pedig nemrég kezdte az óvodát. Mindig szerény náluk a karácsony, csak fát állítanak, ajándékozni nem szoktak, fogalmaztak a szülők. Alapítványunk segítségével idén talán kissé ünnepibbé, feledhetetlenné tehetik a szentestét.

Százezer forintnál jár a licit

Várjuk olvasóink adományait

A Lapcom Média Alapítvány idén 24 családot támogat – őket mutatjuk be nap mint nap. Számukra várjuk felajánlásaikat, hogy százezer forint értékű adománnyal szebbé tehessük karácsonyukat. A jóakarat forintjait átutalhatják a 12096705-01312657-00200005-
ös számlaszámra, vagy befizethetik a november 16-i lapban, illetve ügyfélszolgálatainkon megtalálható sárga postai csekken. Akinek kérdése vagy más jellegű felajánlása van, a 30/422-1747-es telefonszámon jelentkezhet. Felhívjuk olvasóink figyelmét: a lapban található csekken kizárólag a Lapcom Média Alapítványnak szánt felajánlásaikat várjuk, az előfizetési díjakat az eddig megszokott formában lehet befizetni. A Lapcom Média Alapítványnak nincs működési költsége. Kollégáink társadalmi munkában végzik az ezzel kapcsolatos feladatokat, így a számlánkra érkező adományokat teljes egészében átadjuk a támogatott családoknak.

Különleges relikviát árverezünk alapítványunk javára. Egy McLaren Mercedes modellautó kerülhet annak a karácsonyfája alá, aki a legtöbbet ajánlja érte. Az MP4–25 Jenson Button első számú autójának modellje, amelyet a Vodafone 2010 karácsonyára kapott a Formula–1-es csapattól. A 126-szor 35 centiméteres autómakett nem került kereskedelmi forgalomba. Az autóra, amelyet a szegedi Árkádban lévő Vodafone-üzletben lehet megtekinteni, december 16-áig lehet licitálni. Az árverés jelenleg 100 ezer forintnál tart. Az ajánlatokat a licit@delmagyar.hu címre várjuk. A licit állásáról a delmagyar.hu-n és a napilapban is folyamatosan tudósítunk. A befolyt összegből a lapunkban bemutatott rászoruló családok karácsonyát tesszük szebbé.

Kothencz János karácsonyi üzenete

A Délmagyarország–Rotary Advent vendége a mai napon Kothencz János lesz. Az Ágota Alapítvány elnöke gyerekként javarészt intézetben töltötte a karácsonyokat. – Ezekben az ünnepekben nem volt semmi bensőségesség. Megkaptuk az ajándékot, és kicsit tovább nézhettük a tévét. Az ágotás gyerekek viszont méltó módon ünnepelhetnek, és ilyenkor megszülethet bennük a felismerés, hogy érdemeiktől, múltjuktól függetlenül elfogadhatók és nagyszerűek. December 18-án 2000 gyerekünk kap személyre szóló ajándékot. Én magam 24-én Izsákon, ahol bérmakeresztapám a plébános, részt veszek a liturgikus programokon, majd a szeretteimmel leszek. Kisfiam, Bercike annyira várja a Jézuskát, hogy külön praktikák szükségesek, hogy ne találja meg előbb az ajándékait. Karácsony első és második napján pedig azok a fiatalok jönnek hozzám, akikkel megkülönböztetett módon foglalkoztam az elmúlt években, és az Ágota segítői alapkörét alkotják.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Átvette a Balázs család az adományokat

Balázs Józsefné és családja átvette a Lapcom Média Alapítvány támogatását a Klauzál téren. Tovább olvasom