Délmagyar logó

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 0°C | 6°C Még több cikk.

Kislányáért, családjáért új életet kezd Attila

Hódmezővásárhely - Magát okolja a történtekért a 20 éves vásárhelyi Révész Attila, aki kedden súlyos vonatbalesetet szenvedett: jobb lábát combból, a balt térd alatt kellett amputálni. Szerettei tartják benne a lelket, és megfogadta, kislányáért, feleségéért új életet kezd. A Lapcom Média Alapítvány most gyűjtést indít a családnak.
Mindent Vásárhelyről

A delmagyar.hu hivatalos Hódmezővásárhely Facebook-oldala, nem csak vásárhelyieknek.

– Borzasztó volt. Kedden reggel rámírtak facebookon, hogy eltört Attila lába – mesélte Révészné Székely Cintia (19) annak a 20 éves vásárhelyi fiatalembernek, Révész Attilának a felesége, akiről megírtuk: elütötte egy Makóról Vásárhelyre tartó tehervonat. – Már ettől is kiborultam, bementem a vásárhelyi kórházba, ahol arról tájékoztattak: a férjem olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy mentőhelikopter szállította a szegedi klinikára. Barátai, munkatársai mesélték el, mi történt valójában – összeomlottam – mondta lapunknak tegnap este Cintia, aki a HISZK Corvin Mátyás Tagintézményben pincérnek tanul, harmadikos.

Önmagát hibáztatja a történtekért – mondta Szakál István, Attila nagyapja, egyfolytában azért aggódik: mi lesz a feleségével, és a tavaly június 5-én született, 16 hónapos kislányával, Titanillával. Cintiának elmondta: mivel késésben volt, nagyon sietett a munkába. Közmunkásként dolgozott, a család teljes bevétele a gyessel együtt nem érte el a 100 ezer forintot és albérletben laknak. Látta ugyan a villogó piros jelzést, de azt hitte, még átér a vonat előtt. Ezt követően már csak a csattanásra és a fajdalomra emlékszik, majd arra tért magához, hogy egy ősz hajú, barna kabátos férfi hajol fölé, és kihúzza az árokból, és azt kérdezte: mit segíthetek, fiam? Pál József volt az, a Tisza Volán Zrt. buszsofőre, akiről tegnap megírtuk: lélekjelenlétével valószínűleg megmentette Attila életét. – Huszonkét évig tűzoltóként dolgoztam, mentettem az embereket, most az én unokám életét mentették meg. Örökké hálás leszek annak a férfinak – közölte elcsukló hangon Szakál István. A család mindennap látogatja, amíg lehet, estig vele vannak, tartják benne a lelket: nem könnyű, a csonkolás miatt jobb lábát combból, a balt térd alatt amputálták a műtét során: – A kislány még nem volt bent az édesapjánál, ő kérte, ne vigyük be, mert megszakadna a szíve, ha puszit akarna neki adni – mondta sírva, Kicsi Manót, vagyis Titanillát magához ölelve Cintia.

Szakál István, Attila nagyapja, Titanilla és a feleség, Cintia egymásban is tartják a lelket Fotó: Frank Yvette
Szakál István, Attila nagyapja, Titanilla és a feleség, Cintia egymásban is tartják a lelket Fotó: Frank Yvette

– A körülményekhez képest jól van, bár a sebek nagyok, sok vért veszített a baleset során és még mindig fennáll a fertőzés veszélye, de bízunk benne, hogy fiatal, erős a szervezete és felépül, esetleg már a hétvégén kiengedik az intenzív osztályról – mondták.

Várjuk felajánlásaikat

A Lapcom Média Alapítvány a mai naptól várja a jóakarat forintjait. A Révész családnak szánt felajánlásaikat átutalhatják a 12096705-01312657-00200005-ös számlaszámra.

– Mindannyiunknak nehéz feldolgozni a történteket, de tartjuk Attilában a lelket, és ő is elhatározta: felépül, művégtagokkal új életet kezd, dolgozni is szeretne, mert gondoskodni akar kislányáról és feleségéről. Mi mindenben támogatjuk – jelentette ki a nagypapa. Cintia ehhez csak annyit fűzött hozzá: – Szeretjük, mindig is szeretni fogjuk, együtt, egymást segítve élünk tovább – családként.

A család nagyon szerény körülmények között él, és a fiatal édesapa egy darabig biztos nem lesz képes dolgozni. Ezért a Lapcom Média Alapítvány úgy döntött, hogy lapunk olvasóival összefogva gyűjtést indít Révészéknek. A vásárhelyi önkormányzat is megkereste a családot a baleset után és a város minden lehetséges módon segíteni fog nekik – tájékoztatta lapunkat Göbl Vilmos sajtóreferens.

Olvasóink írták

27 hozzászólás
12
  • 27. queenmargareth1 2013. október 12. 17:36
    „26, jesszus, a neve zavar?megsúgom Titanilla név nem ritka már!az én korosztályomban is van, két évvel idősebb!”
  • 26. bambulla 2013. október 12. 13:43
    „sajnálatos dolog, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy piros jelzésen ment át
    erre jobban odafigyelhetett volna , mint a név választásra ( Titanilla )
    mi magyarok mindig feszegetjük a határokat és keressük a kiskapukat
    nem véletlen vezették te e zéró toleranciát
    amíg nem volt mindenki megitta a magáét , mert ő tudja mennyi az elég
    a piroson is átmegyünk, mert az biztos csak másokra vonatkozik
    három percet gondolom tudott volna várni”
  • 25. DMagóg 2013. október 12. 09:08
    „"Kérem a következőt!" A tragikus az, hogy lesz! Mit tehetnénk, hogy ne legyen!?
    Szeretném, hogy ne legyen! Hogyan tehetnénk?
    Bölcselkedünk, ám mégis tehetelenek vagyunk?
    Kétségtelen, hogy a felkészítésünk -nevelésünk- csődje ami történt! Mi vagyunk a hibásak!
    Talán, Attila küldetése az lesz, hogy koránál fogva még tud hatni a következőre! Ebben segítsünk!”
  • 24. kisrono 2013. október 12. 09:02
    „Vígasztalja az a tudat Attilát,hogy legalább tudja hogy saját maga hibájából ment tönkre az élete!Nem vagyok benne biztos,hogy igazam van,de sztem az rosszabb,ha önhibáján kívül kerül az ember ilyen helyzetbe!Az a tudat,hogyha ezentúl megváltozok,akkor talán jobb lesz velem a sors talán építöbb,mint annak az elviselése,hogy semmit sem csináltam rosszul,mégis ide jutottam!Ezekkel a gondolatokkal kívánok értékes életét Attilának!”
  • 23. fenyő 2013. október 12. 08:02
    „Nagyon sajnálom a fiatalembert és családját. De megmaradt az újrakezdés lehetősége ! Remélem sikerülni fog.
    A későn indulást nem szabad az úton behozni, a bátorságunkról sem az utakon kell tanúbizonyságot tenni. Ezt mindannyian tudjuk és mégis, mégis mindig, újra megtörténik a tragédia. Sajnos.”
  • 22. tucat 2013. október 12. 07:50
    „20. ellenálló
    Bizonyára, ha a csend informatívabb, mint a zaj. Az informatikában, így ezen a szerveren is, ezek bináris rendszerű algoritmikus változása (01...) írja le és továbbítja az Ön kioktató közleményeit éppúgy, mint a közösségi érdekű, fontos információkat. Ilyen logikájú a vasúti átjárót biztosító fényjelző berendezés is, amelyet néhol hangjelzéssel is kiegészítenek (hazánkban csak kevés helyen, másutt sok helyen), de hangjelzéssel zaklatják a városi gyalogos átkelőhelyeket használókat is, különösen ott, ahol gyengén látók is gyakran megfordulnak. Ők figyelik is ezeket, a számukra létfontosságú zajokat, és megértik a látókat, akiknek a nyugalmát olykor zavarják az éles, ám számukra annál fontosabb zajok.
    De az álszent csendimádók nincsenek egyedül: a strucc egyenesen a homokba fúrja a fejét, mert hiszi, hogy amit nem lát, az nem létezik. (Nem egészen ilyen a strucc valósága se, de a köztudat menthetetlenül ezt a viselkedést kapcsolta hozzá, és, mint nyilván tudja, alkalmazza is egyesek ostoba magatartásának a minősítésére.)

    Jó reggelt kívánok! - ha e frázissal ugyan meg nem zavarom a köznyugalmat.”
  • 21. balihoho 2013. október 12. 06:25
    „A vasúti átjárókban, legtöbbször, az autósok kísérleteznek, pedig az autó gyorsabb mint a kerékpár, hamarabb érnek céljukhoz mint egy kerékpáros, és mégis, pár másodpercért, esetleg egy két percért. És általában az ilyen kísérletezést, az autósok nem élik túl, pedig még karosszéria is védi őket. Igaz, ezt a bádogkarosszériát, a mozdony kazánlemez vastagságú lemeze játékszerként gyűri maga alá. Ez esetben, igaz, ilyen áron, de szerencséje volt ennek a fiatal apának, hogy életben maradt.”
  • 20. ellenálló 2013. október 12. 00:39
    „tucat!
    Si tacuisses, philosophus mansisses. Állj be a sorba, légy egy a "tucatból"! A hallgatáshoz sokkal több erőre van szükség, mint cinizmussal átitatottan pálcát törni mások felett.”
  • 19. tucat 2013. október 11. 23:02
    „14. Sz.Barb
    Ámen!
    Ahol úgy látom, lehetséges, majd igyekszem mellőzni a cinizmust - ha ez az -, de akkor még több baj lesz velem.
    Ami pedig az álszentséget illeti... Hagyjuk, pihi, fogcsikorgató szundi, mindjárt szól a kakas, indul a vonat meg a bringások is elstartolnak, mintha mi se történt volna, pedig mise történt...
    Hagyjon má´ lógva, ha nem érti, miről hablatyolok - hogy finom és nőiesen kamaszfiús maradjak! A fenébe is már, csakugyan!”
  • 18. Kircsi 2013. október 11. 22:51
    „16.
    Nem tudom honnan vették, én kollégától tudom...
    15.
    Valószínűleg azért mert nem tudott azonnal megállni, egy tehervonat mégha "lassan" is halad nem kerékpár, hogy leugrok róla. Utána segélyhívás, stb...”
  • 17. queenmargareth1 2013. október 11. 21:49
    „a jelzés piros közút felé...igen ritka a vonatmozgás, főleg teher ez igaz.A mozdonyvezetők elég kemény pszichiátriai vizsgálaton mennek át.Pontosabban kell átmenniük.Biztos megviselte.Még rosszul is lehetett hiába erősködtök innen, hogy ti tuti azonnal és rögtön odarohantatok volna minden félelmeteket hátrahagyva, rosszulléteteket, félelmeteket leküzdve.nem horzsolás történt!csonkolás!Jusson eszetekbe, mikor veszélyes munkahelyeken videókat, képeket mutatnak a munkahelyi balesetekről!
    mondjuk nem a tűzőgépre gondolok.”
  • 16. kispacni 2013. október 11. 21:40
    „13.

    Mi lenne ha nekivágnál és újra elolvasnád a cikket. A pasi látta a piros jelzést, látta a közeledő vonatot, de azt hitte
    sikerül átérni a vonat előtt. Nem sikerült.”
  • 15. booo 2013. október 11. 21:28
    „No én arra gondoltam, valaki felhozza azt a témát, hogy vajon mi van a mozdonyvezetővel?
    Neki is van ám lelke, amit lehet hogy gyógyítani kell, hiszen egy embert ütött el, még ha tehetetlenül, önhibáján kívül! Ő vajon mit élhetett át?
    Hogyan lehet az, hogy nem a masiniszta ért oda a sérülthöz elsőként, hanem egy jóval távolabb álló, a baleset után odaérkező jármű vezetője??”
  • 14. Sz.Barb 2013. október 11. 20:41
    „Kedves tucat,
    a feltételezhetően jó szándékkal íródott, - ámde cinizmussal átitatott - eszmefuttatásoknak talán mégsem lenne itt helyük, már csak szimplán és egyszerűen: emberségből sem.
    Értem én, hogy felelősség, hogy aggodalom, hogy globálisan, hogy mindannyiunkért. De lehet ezt emberibben, kicsit szívvel, lélekkel. Tételezzük fel, hogy mind, akik értesültünk erről a tragikus balesetről,- durva és cinikus hangok nélkül is - meg tudjuk jegyezni, be tudjuk vésni a "tanulságot". Mindannyian hibázunk. Nem mindenki bűnhődik meg érte. Nem mindenkit ér utol a balsors. De Attilát- akit ilyen kegyetlenül utolért - nem hiszem, hogy kettétört életét figyelmen kívül hagyva, még ostorozni kellene. Hisz tudja, - egyetlen szavával sem cáfolta - felelősségét.
    Bármelyikünk fia lehetne. Akár mi magunk. Emberek vagyunk, nem mindig talpig felelősen, kötelesség,- és jogtudóan.
    Álszentség azt állítani, hogy soha, semmit nem hibáztunk, vagy ha mégis, hát megfizettünk érte. Nem. sokan nem fizetnek. Vagy sokan fizetnek a mások bőrével.

    S te inkább:
    "Jó szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fiadat!"”
  • 13. Kircsi 2013. október 11. 20:39
    „Egy olyan vonalon történt ahol a személy és teherszállítás már régen megszűnt. Az autópályaépítéshez viszont újra járnak a tehervonatok. Talán rutinból mehetett, tudomásom szerint fülhallgatóval a füleiben. vörös jelzésnél egy 30 km/h-val közelekedő vonat elé lépett. Saját kezeivel húzta magát az árokba...
    Jobbulást!
    Tavaly egy fiatalembert kiszomboron halálra gázolt egy személyvonat, az sem ment gyorsabban, viszont a fülhallgató ott is fontos szerepet töltött be.”
  • 12. tucat 2013. október 11. 19:35
    „11. mariannka76
    Nosza, avassuk hát korunk hősévé a családjukért - s ekként magukért is, ha érti (, ha nem) - tűzön-vízen, mindenen és mindenkin átgázolókat!
    De csak polgárilag, mert a boldoggá avatásukat nem sürgetem, annyira azért nem vagyok gonosz. Meg az amúgy is az egyház dolga, belügye, amibe beleszólni szentségtörés lenne, bár ugyanennek az állításnak a megfordítása ma már (ismét) a jogalkotás logikája szerint sem tűnik igaznak.”
  • 11. mariannka76 2013. október 11. 19:18
    „Szerintem senki nem tudhatja hogy valojában mi is történt ugyanis csak az tudhatja akivel sajnos megtörtént az eset hogy miért is siettett anyira vagy müködött e a fénysorompo vagy ha müködött miért nem látta abban biztos vagyok hogy nem szorakozásbol ment a vonat elé és csak ugy megjegyezném nem ivott nem drogozott és nem a kocsmába és nem is szorakozohelyre siettett ez a 20 éves fiu hanem a családjáért munkába amit igenis tisztelek benne hogy 20évesen nem a kocsmába és nem is othon anyuka nyakán lóg.ez az én véleményem!! CSaládnak és Attilának is kitartást és erőt kívánok”
  • 10. Roland1000 2013. október 11. 18:51
    „Hát, én akkor is lassan közelítem meg az átjárót, ha szabad jelzést villog a lámpa, és meggyőződöm róla, hogy igaz-e, mert nem hiszek én senkinek egy ilyen helyzetben. Mert ami elromolhat, az néha el is romlik. És olyan is van, hogy valakik ellopják az akkumulátort, ami a lámpát működteti. És van arról videó feltöltve a netre, hogy a lámpa zölden villog, miközben a vonat elmegy mögötte...”
  • 9. tol 2013. október 11. 18:36
    „én nem tudom, mit kell eldönteni, ha a piros fény ég?!? Mi több! Ha meglátok két egymás mellett lefektetett sínt, akkor minden esetben körülnézek. És ha jön a vonat, elözékeny vagyok. Nagyon bonyolult! (ld. még Potrien örmester az Elátkozott partból...)”
  • 8. tucat 2013. október 11. 16:28
    „"Ilyen fiatalon... :((("
    Az időseket illik előreengedni, bár ma még nem kötelező tilosban átkelniük...
    Jó, elnézést, tudom, hogy nem erre gondolt, de, az ördögbe is, bennem az asszociációk oly szabadon szállnak, mint gólyaszellentés a tavaszi szélben. S ha bennem, ki tudja, esetleg másokban is.
    Még egyszer bocs, azt hiszem, értem, mire gondolt valójában.”
27 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Olvasóink segítségével állnak talpra Juditék

Néhány hét alatt Kristó Juditék megsegítésére 275 ezer forintot gyűjtött össze olvasóink és a Szent-Györgyi Albert Rotary Club Szeged segítségével a Lapcom Média Alapítvány. Tovább olvasom