Délmagyar logó

2017. 11. 25. szombat - Katalin 3°C | 12°C Még több cikk.

Márta egyedül maradt két fiával

Szentes – Soha nem szorultam más segítségére, ez most rettenetes érzés – mondja a szentesi K. Szabó Márta. Egy ismerőse ajánlotta az alapítványunk figyelmébe a családot, ő pedig – bár először vonakodott – elfogadta a segítséget.
– Látszat, hogy minden rendben van körülöttem. Csak én tudom, hogy milyen komoly anyagi és lelki problémáim vannak. Kölcsönlakásban élünk, nem tudom, mi lesz februártól – sóhajtott a szentesi K. Szabó Márta. Az asszony, aki két fiút nevel egyedül, az utca emberének szemében talán tényleg úgy tűnik: nem szorul rá alapítványunk támogatására, hiszen látszólag rendezett körülmények között telnek napjai, ez azonban csak a felszín. Akkor került padlóra az élete, amikor a gyermekeivel egyedül maradt.

Mártáék kölcsönlakásban élnek, barátoktól kapott holmijaik vannak. Fotó: Králik Emese
Mártáék kölcsönlakásban élnek, barátoktól kapott holmijaik vannak. Fotó: Králik Emese

– Eladóként, majd a vendéglátásban dolgoztam. A kicsit hat hónapos korától egyedül nevelem, van egy nagyobb testvére is. Soha nem szorultam más segítségére, ez most rettenetes érzés – mondta könnybe lábadt szemmel. Egy ismerőse ajánlotta az alapítványunk figyelmébe a családot, Márta pedig – bár először vonakodott – elfogadta a segítséget. A szentesi lakás, ahol élnek, egy ismerősé, ő engedte meg szívességből, hogy ott maradhassanak.

Várjuk olvasóink adományait

A Lapcom Média Alapítvány idén 24 családot támogat – őket mutatjuk be nap mint nap. Számukra várjuk felajánlásaikat, hogy százezer forint értékű adománnyal szebbé tehessük karácsonyukat. A jóakarat forintjait átutalhatják a 12096705- 01312657-00200005-ös számlaszámra, vagy befizethetik a november 16-i lapban, illetve ügyfélszolgálatainkon megtalálható sárga postai csekken. Akinek kérdése vagy más jellegű felajánlása van, a 30/422-1747-es telefonszámon jelentkezhet. Felhívjuk olvasóink figyelmét: a lapban található csekken kizárólag a Lapcom Média Alapítványnak szánt felajánlásaikat várjuk, az előfizetési díjakat az eddig megszokott formában lehet befizetni. A Lapcom Média Alapítványnak nincs működési költsége. Kollégáink társadalmi munkában végzik az ezzel kapcsolatos feladatokat, így a számlánkra érkező adományokat teljes egészében átadjuk a támogatott családoknak.

A berendezés is a tulajdonosé, Márta azt mondja, neki mindössze egy szekrénysora van. A tévét egy jó barát adta, a kicsi fiú játékait szintén kapták. A háromtagú család jövedelme most még 90 ezer forint, ennek harmada egy kölcsön törlesztésére megy el, mire kifizeti a rezsit, a hónap közepére nagyon nehéz lesz a helyzetük. Arra nem is mer gondolni, mi lesz tél végétől, akkor ugyanis lejár a gyed, és csak 28 ezer forint gyest kap majd a családi pótlék mellé.

– Ha innen esetleg el kell majd költözni, és albérletet kell fizetnem, fogalmam sincs, hogyan oldanám meg. A régi munkahelyemre nem mehetek vissza, a vendéglátásban nem ritka a 12 órás vagy az éjszakai műszak. Kire hagynám a kisfiamat? Nincs a közelben családtag, aki vigyázna rá, amíg dolgozom. Reménykedem abban, hogy sikerül addigra találni egy kisgyerekes anyának megfelelő munkahelyet. Ez egy ördögi kör. Addig bölcsibe sem veszik fel Norbikát, viszont amíg nem bölcsis, nem szívesen alkalmaznak – panaszolta. Néha az olyan apróságok, mint pelenka és ennivaló vásárlása is nagy gond. A nagyfiú, a 16 éves Patrik csak hétvégén van otthon, amit az ő édesapja fizet, a tanulására és a kollégiumra kell. Márta tíz éve vár önkormányzati lakásra, nagyon reménykedik, hogy hamarosan beköltözhet egybe.


Adományok átadása

Tóth Tamás és családja tegnap délután vette át a Lapcom Média Alapítvány támogatását a szegedi Klauzál téren. A Délmagyarország–Rotary Adventen rajtuk kívül a Kolompár család vehetett még át százezer forint értékű adományt – gyerekruhát, tűzifát, mosógépet és tisztítószert –, amelyet a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. képviselője adott át. Az ünnepségen a Napsugár Óvoda lépett fel.

K. Szabó Márta és családja ma délután veszi át a Lapcom Média Alapítvány támogatását a Klauzál téren. A családot a Zöldtranszfer – a gazdaságos és környezetbarát reptéri transzfer szállítja a helyszínre. A Délmagyarország–Rotary Adventen rajtuk kívül Temesvári Judit és családja vehet még át százezer forint értékű adományt – íróasztalt, lámpát, széket és mikrohullámú sütőt –, amelyet a Diagnoscan Magyarország képviselője ad át. A 17 órakor kezdődő ünnepségen fellép a Tünde téri óvoda. Ezen a héten az ÁGOTA Alapítvány számára gyűjtünk a téren adományokat. Elsősorban plüssöket szeretnének a család nélkül nevelkedő gyermekeik számára, de jó állapotban lévő játékokat, könyveket is várunk a színpad mellett felállított faházunkban. A rendezvényen az Interact aktivistái saját házukban ruhákat gyűjtenek.


Lajtai Kati karácsonyi üzenete

A Délmagyarország–Rotary Advent sztárvendége a mai napon Lajtai Kati lesz. A Crystal együttes egykori énekesnője ma a Budapest Voices formációt erősíti, emellett a Sztárban Sztár című televíziós produkció énektanáraként dolgozott az utóbbi hónapokban. A szentesi drámatagozat egykori diákja nagyon szereti a karácsonyt. – Gyerekkoromban óriási élmény volt ez az ünnep, aminek a varázsa a mai napig megmaradt. Otthon ilyenkor egy kicsit újra gyerek leszek, ahogy átélem a szertartásokat. Mindig hazautazom a szüleimhez és kifejezetten figyelek arra, hogy ezt az ünnepet ne ronthassa el semmi lényegtelen dolog. Nekem az ajándékozás sem rémálom, mint sokaknak. Úgy tekintem, hogy ez egy alkalom, amikor végig gondolhatom, kiről mit tudok, mennyire vagyok mostanában közel hozzá és mivel okozhatok neki örömöt. Azt hiszem, ebben az ünnepben az a legszebb, hogy a szeretteinkkel egy kicsit egymást, közös történetünket és a köztünk áramló életenergiát ünnepelhetjük.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tóth Tamás és családja vette át a Lapcom Média Alapítvány támogatását

Tóth Tamás és családja csütörtökön délután vette át a Lapcom Média Alapítvány támogatását a szegedi Klauzál téren. Tovább olvasom