Délmagyar logó

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -7°C | 0°C

Minden lépésért megdolgozik Peti

Szeged - Megváltozik az ember értékrendje, mellette minden más – mondta 7 éves kisfiáról, Petiről Csomor Zsuzsa. A halmozottan sérült kisfiú megdöbbentő eredményeket ér el, de édesanyja mindent meg is tesz ezért. Alalpítványunk, a Lapcom Média Alapítványa is segíteni akar nekik.
– Amíg Petit vártam, sokat gondoltam arra, hogyan fogunk majd élni.
Amikor megszületett, és kiderült, hogy beteg, megijedtem. Az ember keresi az okokat, hogy miért történt, és miért vele történt. Amikor azonban ott van a baba, és rád mosolyog, onnantól nem kérdés, hogy nem számít sem idő, sem pénz, csak fejlődjön, haladjon, és minél önállóbb legyen – mondta a szegedi Csomor Zsuzsa, a hétéves Poczik Peti édesanyja. A kisfiúról korábban megírtuk, hogy oxigénhiány és méhen belüli fertőzés miatt halmozottan sérült, szellemi és testi problémái is vannak.

Egy beteg kisgyerek mindig megindító, de Peti esete azért több ennél, mert a többszöri találkozások során egy igazi harcost ismertünk meg benne. Kezelőorvosai és kórházi eredményei szerint – ahogy az édesanyja mondta – fadarabként kellene feküdnie, ehhez képest segítséggel jár, képes a szemkontaktusra, és kifejezi az érzéseit: nevet, mérgelődik.

Türelemmel, szeretettel foglalkozik fiával az édesanya. Fotó: Karnok Csaba
Türelemmel, szeretettel foglalkozik fiával az édesanya.
Fotó: Karnok Csaba

– Petike nagyon jó helyre született, az egészséges gyerekek között is ritka az ilyen kiegyensúlyozott – fogalmazott nemrég a kisfiú egyik orvosa.

 Petinek gyűjtünk

A Lapcom Média Alapítvány decemberben 20 családnak gyűjtött pénzadományokat, hogy megszépítse karácsonyukat. A következő hetekben, január végégig az alapítvány 12096705 - 01312657 - 00200005 számlaszámára érkező adományokat arra fordítjuk, hogy Poczik Peti édesanyja megvehesse a légbefúvós kádat kisfiának. Információs telefon: 30/830-6457.

Az édesanya, Csomor Zsuzsa szerint amíg fejleszthető, fejleszteni kell a gyereket, utána pedig a szinten tartás a feladat. A fejlesztéshez hozzátartozik többek között a gyógytorna, a logopédia, a hidroterápia, a konduktor segítsége (a konduktor olyan szakember, aki a sérült idegrendszerű gyerekek mozgásterápiáját, nevelését végzi rávezető módszerrel). Petinek járógépre, állítógépre, speciális babakocsira és fürdőkádra van szüksége – és ahogy nő, cserélni kell az eszközöket. Amit tudnak, használtan vásárolnak, sőt arra is van példa, hogy Zsuzsa lemásol egy eszközt: egy költséges mozgásfejlesztő terápia házi változatát készítette el, Peti egy hevederben állva, sínen mozgó rúd segítségével sétálhat a lakásban néhány métert. Egy másik szerkezet segítségével az utcán is lépegethet. Eleinte 25 perc alatt jutottak a kertkaputól a sarokig, idén nyár végére már 10 percre csökkent a szintidő.

Zsuzsa most otthoni hidroterápiához légbefúvós kádat szeretne beszerezni a fiának. A kisfiú füle gyógyfürdőkben rendszeresen begyullad, ezért az ottani kezelés nem megoldás. Peti rajong a vízért, boldogan sikongat és mozog a vízben – vagyis hidroterápia közben önmagát rehabilitálja. Máskor túlságosan feszes izomzata a vízben kilazul, görcsös lábujjai órákra kiegyenesednek.

– Minden nap szeretetben telik. Amikor az ember szülővé válik, nem merül fel benne, hogy áldozatot hoz a gyerekéért azzal, hogy neveli, fejleszti. Korábban rengeteget dolgoztam, hogy meg tudjuk venni a házat, el tudjunk menni nyaralni, de amióta Peti van, sokkal értékesebb minden napom. Ez nem mártíromság, egy percig nem érzem, hogy mártír lennék – fogalmazott Zsuzsa, aki a nap 24 órájában ügyeletben van a kisfia mellett, akkor is, ha Peti fejlesztő foglalkozásokon vesz részt – bármikor hívhatják.

– Megváltozik az ember értékrendje, mellette minden más. Örülök, hogy ő van nekem. Örülök, ha eszik, ha iszik, ha sétál. Nem hiányzik a régi életem – mondta kisfiával az ölében az anyuka.

Olvasóink írták

  • 4. racionalitás? 2012. január 04. 09:25
    „HÁT IGEN.Látva és olvasva a cikket és jobban kinyitva a szemem bizony hálát kell adni-mert az ilyen gyermek alázatra-másért élni tudásra-valódi áldozat-ezt pozitiv értelemben mondom--meghozatalára nevel.Amikor meglátom az ÉN NAGY PROBLÉMÁIM...és mellé teszem az ő problémáikat---hát rá kell jönnöm-hogy nincs is gondom.A férfiak sokszor-nagyon sokszor a beteg gyereket látva-ELMENEKÜLNEK-szembesülés és segítség megadása nélkül-pedig-rajtuk keresztül lehetne jobbá lenni-MINŐSÉGIBBÉ VÁLNI!-szerintem.”
  • 3. ketrin72 2012. január 04. 08:05
    „ilyen anya mellett minden menni fog....”
  • 2. andrisne 2012. január 04. 06:17
    „Minden tiszteletem a Petié és az anyukájáé!”
  • 1. kiokushyn 2012. január 03. 10:38
    „Erőt, kitartást Kívánok!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Biciklit szeretne Fanni

Összeállításunkban bemutatjuk azoknak a családoknak az élethelyzetét, amelyeket a Lapcom Média Alapítvány kuratóriuma kiválasztott a segítséget kérők közül. Tovább olvasom