A doberdói fa története

Az a száraz, pántokkal összefogott fa a Fekete Házból, amit úgy ismerünk, a doberdói fa, 1915-ben négy-öt méter magas, lombos eperfa volt az Isonzo partján lévő San Martino del Carso település búcsújáró temploma mellett a dombon. Talán még ma is árnyat adna, ha az első világháború olasz frontjának egyik fő csatatere nem éppen oda esett volna. A fennsíkon zajlott le a 12 doberdói csata, amelyeket pokoli tűzben és véres kézitusákban végigharcolt Szeged „háziezrede”, a város környékén sorozott 46-os gyalogezred.

Az egykor búcsújáró dombtetőből a 197-es magaslat lett, a templomot egy év alatt a földdel tette egyenlővé a tüzérségi tűz, és mellette 1916 kora nyárra a gránát- és ágyútűzben a katonák szeme előtt halt el a nevezetes fa. A harctéren írott naplók igazolják, hogy a katonák már ott, a helyszínen saját küzdelmük jelképének tartották az eperfát, és mint utóbb kiderült, az olaszok is. 1916-ban a 46-osok parancsnoksága kezdeményezte az addigra már elhalt mementófa kivágását és hazaszállítását. A hadtestparancsnok József főherceg így írt erről naplójába: „Ez olyan becses relikvia, melyhez mint a legnagyobb kincshez ragaszkodom. Az én 46-osaim fája.”

A fát ezután elbúcsúztatták, és hazaküldték Szegedre, ahol a méltó fogadtatás az újságok egyik fontos témája lett. A Délmagyarország 1916. július 18-án 3 fényképet (!) is leközölt a fa búcsúztatásáról, és azt tervezte, hogy a képeket képeslapként terjesztik Csongrád megyében. A lap beszámolója szerint a doberdói fát a kultúrpalota bejárata előtt állították fel, fogadására a rossz idő ellenére tömegek gyűltek össze. Az emberek a téren, a rámpákon és a hídon is álltak. Singer István 46-os főhadnagy beszéde szerint 14 ezer 46-os fiú harcolt a fa környékén. Az ünnepségben végül a szegedi kendergyár három munkásnője koszorúzta meg a fát. Az újság később arról is hírt adott, hogy a város ezer koronát küldött az ezrednek, hogy szivart, dohányt szerezzen be rajta.

A doberdói fa alakja része lett Aba-Novák Vilmos Hősök Kapujára festett kompozíciójának is.

A emlékfát 1945 után a teljes első világháborús kiállítással együtt eltávolították a múzeumból, és raktárban helyezték el. Zombori István történész, a múzeum korábbi igazgatója elevenítette fel, hogy 1985-ben a kultúrpalota padlásán találtak rá a relikviára, ahová feltehetőleg annak értékét ismerő muzeológusok mentették. A restaurálás után a doberdói fa ma a Fekete Ház első világháborús kiállításán látható.