111 éves a Délmagyarország

2021.08.21. 19:09

Ilyen volt az augusztus 20. Ópusztaszeren 1980-ban – fotók

Bográcsozás, kirakodóvásár, politikai nagygyűlés, az új kenyér átadása és néptánc bőségesen.

Munkatársunktól

A Magyar Néphadsereg Művészegyüttese

Fotó: Enyedi Zoltán. Móra Ferenc Múzeum helytörténeti gyűjtemény

1980-ra csúcspontjára érkeztek a munkás-paraszt találkozónak elnevezett augusztus 20-i szuperbulik Ópusztaszeren. Az eseményre a Délmagyar szerint 25 ezer ember gyűlt össze, valószínűleg nagy részük nem a politikai műsorra volt kíváncsi. A beszédet Szabó Sándor, a Csongrád megyei tanács elnöke mondta, de a dísztribünön ott figyelt Komócsin Mihály, az MSZMP Központi Bizottságának tagja. a megyei pártbizottság első titkára is.

Az új kenyér átadása 1980. augusztus 20-án.
Fotó: Enyedi Zoltán. Móra Ferenc Múzeum helytörténeti gyűjtemény

Az új kenyeret már akkor is politikusok szegték meg; a nagyhasú házikenyeret Garai Lászlóné, az eperjesi Ifjú Gárda Termelőszövetkezet elnöknője adta. Annak a jelképe ez, mondták, hogy ismét megtermett az ország kenyere.

Az emlékmű előtti színpadon a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének tánckara és zenekara néptáncbemutatója mellett volt divatbemutató, bábelőadás és lovasbemutató. Kattintson galériánkra:

A népünnepségen késő estig szórakoztak az Árpád-ligetben – írta a Délmagyarország. „Vidáman pattogott a tűz a bográcsok alatt, főtt az ízletes pörkölt. Nagy volt a forgalom a Vásár utcában is, ahol kisiparosok és népművészek kínálták portékáikat. Forgott a körhinta és az óriáskerék.” Egyszóval, amint Enyedi Zoltán fotóin látható, mindenki optimista volt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!