Délmagyar logó

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 0°C | 6°C Még több cikk.

A szegedi villamosközlekedés hajnalán

Szeged – A Móra Ferenc Múzeum virtuális kiállítótermében ma az 1910–30-as években barangolunk Szegeden, főszerepben a sínekkel. Tartsanak velünk: képek annó.
Első felvételünk a Széchenyi téren készült, ami akkoriban valóságos pályaudvar volt. Volt idő, amikor több viszonylatnak is itt volt a végállomása, idősebb olvasóink pedig biztosan emlékeznek a Központi megállóra is. Ezekhez képest manapság az 1-2-es szinte észrevétlenül oson el a tér oldalán. Második fotónk egy cirill betűkkel teleírt képeslap. A „Vitéz ucza 19" ne tévesszen meg senkit sem itt bizony a mai Tisza Lajos körút-Kossuth Lajos sugárúti kereszteződésnél jár a villamos. Figyeljék meg a váltót is a kép előterében egy akkori motorkocsi simán tudott volna ott parkolni legfeljebb egy kicsit feltartotta az arra vetődő szekereket. Harmadik és negyedik fotónk lóvasúti időket idéz: előbb a csodás Gizella téren, majd a mai Tisza Lajos körúton lehet szétnézni. Egyáltalán nem lenne volna baj, ha Klebelsberg Kunó kultuszminiszter kicsit kevesebbet álmodik és bír magával, és „megállt" volna a Dóm téri épületegyüttesnél. Hősök kapuja nélkül is hihetetlenül szép és izgalmas a tér. A kiskörút meg „ugyanolyan" mint manapság. Az a pavilon mondjuk kellene az Arany János utcai kereszteződésbe... Ma utolsó, ötödik felvételünk a Dugonics téri „sugárútról" készült egykor a villamos bizony erre járt, s a Kölcsey utcánál kanyarodott ki a „helyére".

Képek annó, a Móra Ferenc Múzeum virtuális kiállításából. Nézzen be hozzánk!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Élet Sövényházán és a kísérleti intézetben

A Móra Ferenc Múzeum virtuális kiállítótermében ma a Mezőgazdasági Kísérleti Intézet lesz a fő helyszínünk, de kirándulunk a Tisza-partra, sőt! Tartsanak velünk: képek annó. Tovább olvasom