Délmagyar logó

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 5°C | 14°C Még több cikk.

Arccal a vasút felé

Szeged – A Móra Ferenc Múzeum virtuális kiállítótermében ma miután két rőf vásznat vásároltunk a Széchenyi téren és végigballagtunk a Tömörkény utcán, elmegyünk Szentes környékére vonatozni. Tartsanak velünk: képek annó.
Első fotónk a Széchenyi téri méteráruüzletben készült a két világháború között. Az összes eladó felsorakozott a pult mögött. Második képünk már 1963-as, de ez nem látszik rajta. Vagy épp ezért ilyen? Sáros, macskaköves a szegedi Tömörkény utca. És innen akkor irány Szentes! Az Alföld (egyik) legfontosabb dízeles fűtőházában a nyolcvanas években érkeztek meg az azóta is szolgálatban lévő csehszlovák Bz motorkocsik. Néhai kollégánk, Enyedi Zoltán egy, ma már elképzelhetetlenül hosszú, hat egységből álló vonatot fotózott le, megörökítette a menet mozdonyvezetőjét, aki nem nagyon tudott fészkelődni a Buzenyka szűk vezetőállásán, valamint a próbaúton részt vevő elvtársakat. Ez utóbbi képen figyeljék meg a régi kemény műbőr üléseket és kapaszkodókat. Ma egy fokkal puhábbak az ülések. Viszont akkor még biztosan tisztábbak voltak a szerelvények...

Képek annó, a Móra Ferenc Múzeum virtuális kiállításából. Nézzen be hozzánk!
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Várakozás

A Móra Ferenc Múzeum virtuális kiállítótermében ma a türelemé, a várakozásé a „főszerep". A lefotózottak nem sietnek sehová. Miért tennék? Nézze végig ön is lassú képeinket! Tartsanak velünk: képek annó. Tovább olvasom