Délmagyar logó

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 7°C | 16°C Még több cikk.

Egy kicsi mozgás mindenkinek kell

Szeged – A Móra Ferenc Múzeum virtuális kiállításának egyik sztárfotója a szenior futócsapat. De más „finomságok" is várják, csak kattintani kell: képek annó.

„Fotózzon a dóm tornyából!" mini sorozatunkban a harmincas évekbeli ismeretlen fényképész a Dóm tér után a Tisza felé fordult. S lefotózta felülről is a második világháborúban elpusztított gyönyörű hidat. Második képünk is a harmincas években készült és egy picit ezen is rajta van a már említett híd. Csakhogy a főszereplő ezúttal a múzeum előtti park a „vadonatúj" szökőkúttal. Az egykori kis liget már ekkor a múlté lett. Régi híd, harmadik rész: szerencsére csak majdnem a múlté lett a gyermekklinika épülete, amely – bombázási szempontból – túl közel volt így rá is esett egy robbanószer. További szerencse, hogy ekkor már senki nem volt az épületben. Negyedik fotónk az öregfiúké: az egykori SZMTE szeniorjai ugyanolyan lelkesen, csak egy kicsit lassabban futottak, mint fiatalkorukban. Utolsó képünk ma is Szent-Györgyié, akinek szokásos huncut mosolya mögé ezúttal egy kicsi unalmat, fáradtságot képzeltünk.

Képek annó, a Móra Ferenc Múzeum virtuális kiállításából. Nézzen be hozzánk!

A virtuális tárlaton megjelent képekből válogatás látható a Móra-múzeum Tornyos Szeged híres város című időszaki kiállításán.

Olvasóink írták

  • 1. SP 2013. március 29. 17:20
    „"".... múzeumba a 30-as években. Háttérben a nemrég elkészült Dóm és a hídfeljáró..."" (kép)

    Látványt, az egybeesést,
    a panorámát a múzeum lépcső felől nézve nagy kár volt
    elrontani az átkosban. A két teret részben vagy egészen össze kellett volna nyitni egy szabad sávval.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tiszák, terhek, és Szeged hazatérő büszkesége

A Móra Ferenc Múzeum virtuális kiállításán ma újra a harmincas évekből indulunk és eljutunk a hetvenes évek elejéig. Nézzen szét nálunk: képek annó. Tovább olvasom