Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Egy megható gyöngyszem az ötvenes évekből

Szeged – A Móra Ferenc Múzeum virtuális kiállítótermében ma is lesz egy kis árvíz és mutatunk képet a helyreállításról is, de látható rovatunk eddigi legbájosabb képe is. Tartsanak velünk: képek annó.

Első felvételünkön a Rókusi kórház épülete látható. A ma már egyetemi épületként „dolgozó" egykori egészségügyi intézmény falán jól látható, meddig ért a víz 1879-ben. Második képünk építkezős. Bizony sokáig kellett olyan pallókon közlekedni a városban, mint amilyeneket most a Széchenyi téren készült Letzter-fotón láthatnak. Harmadik fotónk elnyerte az „Annó rovat legbájosabb képe evör"-kitüntetést. Ma már a neten három perc alatt fabrikálhat bárki ilyen bájos montázst, vannak kifejezetten erre szakosodott oldalak is. De 1958-ban még az ollóé, a ragasztóé, a papíré és a kézügyességél volt a „főszerep". Negyedik felvételünk a DOMUS áruház megnyitóján készült. Vajon valóban nem volt elég fogas, vagy „véletlenül" maradt rajta egyeseken a nagykabát? Ötödik képünk pedig igazi youngtimer: 1992-ben készült Faludy Györgyről, amikor ellátogatott a Móra Ferenc Múzeumba.

Képek annó, a Móra Ferenc Múzeum virtuális kiállításából. Nézzen be hozzánk!

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szeged és lakói a jó száz éve

Ma a XIX. század végi, XX. század eleji Szegedet és lakóit mutatjuk meg. Izgalmas terek és portrék várnak Önökre. Tartsanak velünk: képek annó. Tovább olvasom