A Miss World Hungary 2011 győztesét, Szunai Lindát szülei az egészséges étkezésre és a mozgás szeretetére nevelték.
Dzsudzsák Balázst négy meccsre eltiltotta az Orosz Labdarúgó Szövetség, mert csapata, a Dinamo Moszkva hétvégi bajnoki mérkőzésén kiállították.
Lionel Messi sem tudott elmenni szó nélkül amellett a hír mellett, miszerint Neymar, Július 1-én az FC Barcelonába igazolhat.
Tíz évről életfogytiglanira súlyosbította a Győri Ítélőtábla szerdán a tatabányai férfi fegyházbüntetését.
A 12 és 14 év közötti gyermekek legfeljebb egy évig lehessenek előzetes letartóztatásban, a 14 éven felüliek viszont továbbra is két évig - javasolja a parlament alkotmányügyi bizottsága.
Július 1-jétől bevezetik az elektronikus útdíjat a 3,5 tonnánál nehezebb járművekre. Már csak másfél hónap van hátra.
Elsősorban a tabletek, okostelefonok, lapos tévék és a digitális tükörreflexes fényképezőgépek iránt nőtt meg a kereslet.
Felgyorsult az utóbbi években a Magyarországról történő kivándorlás növekedése a tükörstatisztikák alapján.
A volt miniszterelnök lejáratta magát anélkül is - reagált a Fidesz szóvivője az Együtt-PM szövetségnek arra a kérdésére, hogy mennyi közpénzt emésztett fel eddig a Bajnait lejártó kampány.
Csaknem kétmilliárd forintból teljesen megújulnak a pápai Esterházy-kastély belső terei, valamint a kastélyudvar.
Tavaly novemberi indulása óta a SuperTV2 mind lefedettségben, mind nézettségben kiemelkedő eredményeket ért el, a csatorna ismertsége a legfrissebb kutatási adatok szerint már megközelíti a 80 százalékot.
Az utcára kiözönlő tömeg az elnök, Sebastian Pinera legutóbbi beszéde ellen demonstrált.
Ezúttal a szegedi hallgatói önkormányzat állt elő egy hangfelvétellel a múlt heti, HVG által megírt piramisjáték-ügy után.
Az NB II Dél-Keleti csoport utolsó fordulójában Szeghalmon lépett pályára a HLKC.
Bársony Bálint és Gergely Éva Barackfa című szerzeménye lesz a nemzeti összetartozás napjának zeneszáma.
Kovács Katalin és Douchev-Janics Natasa ismét egy hajóban: háromszoros olimpiai bajnokaink 500 és 200 méteren is leadták nevezésüket a szegedi viadalra.
2791 intézmény 3632 telephelyén a 6., a 8 és a 10. évfolyamos diákok a szokásos tanítás helyett a feladatlapokat oldják meg.
Franciát és angolt tanít, miközben romantikus regényeket ír – nagy sikerrel. Fábián Janka történelmi időutazásainak főszereplői nők, de szereti a férfiirodalmat is.
A francia érettségivel folytatódik szerdán délelőtt a 2013. májusi írásbeli érettségi szezon. Itt a kitöltött tételsor, Simon mágus, gyakorolj!
Emberölés bűntette miatt javasoltak vádemelést egy 20 éves hódmezővásárhelyi fiatalember ellen, aki idén januárban megölte édesanyját.
Az európai vidra a szavazatok 63 százalékát kapta meg.
Egervári Sándor kijelölte a Kuvait elleni, győri felkészülési mérkőzésre készülő keretét. Gyömbér Gábor, Varga Roland és Lovrencsics Gergő is kerettag.
A közelmúltban a NAV dél-alföldi revizorai és pénzügyőrei, több más hatósággal közösen, sorozatos ellenőrzéseket végeztek a szegedi Cserepes sori piacon.
Domaszéken 1999 óta tartanak Kihívás napja rendezvényt. A szervezők idén a helyi sportcsarnokba várták a sportolni vágyó kicsiket és nagyokat.
A rádiós pályázók az idén is választhatnak, hogy szolgáltató vagy tematikus magazinműsorral pályáznak.
Az MSZP a gyorsvonati pótjegy bevezetését és a szociális temetésről szóló kormányjavaslatot bírálta szerdán, és az utóbbi visszavonására szólította fel a kabinetet.
Bemutatta saját gyártású, ikermotoros helikopterét – a KAI Surion-t - Dél-Korea.
Feltehetően műszaki probléma miatt felborult egy 12 tonnás, fémet szállító kamion a 8-as főúton Városlődnél, teljes az útzár.
A STORY4 csatornán futó Túrakommandó című műsor Mátrai kiruccanásának vége, egy kicsit kalandosra sikerült.
Magyarországon is bekapcsolta a Facebook a Messenger ingyenes mobiltelefonálást lehetővé tevő funkcióját.
