Délmagyar logó

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 11°C | 21°C Még több cikk.

A nyolcadik mennyországban

A magyar küldöttség számára valószínűsíthetően nem a tegnap esti záró ünnepség, hanem a délutáni férfi vízilabda-döntő jelentette az athéni olimpia feledhetetlen zárását.
Az olimpiai csarnokban a piros-fehér-zöld szín volt a nyerő MTI-fotó: Bruzák Noémi
„Igazság szerint ezt a mérkőzést augusztus 29-én, a záró napon kellett volna rendezni. És az sem kizárt, hogy akkor, az olimpia pólódöntőjében is lesz magyar–szerb." E két mondattal kezdtem a napra pontosan két héttel ezelőtti tudósításomat. Ezzel nem szakértelmemet szeretném bizonyítani, csupán annyit: a vízilabdatorna kezdetekor is sejthető volt, hogy a póló két nagyhatalma lesz ott az olimpia utolsó, de talán legnagyobb érdeklődéssel várt magyar vonatkozású eseményén.

Az út magyar részről bátran nevezhető kikövezettnek, elvégre hat győzelemmel, pontveszteség nélkül menetelt idáig Kemény Dénes címvédő csapata, a legkeményebb derbit talán éppen a torna nyitó napján, a szerbek ellen vívta. Akkor 6–4 lett a vége – ide. Nem tűnik váratlan újságírói szófordulatnak, ha azt állítom: ezzel tegnap délután is kiegyeztünk volna.

Pláne két és fél perc után. Rémálomszerűen kezdődik ugyanis a finálé. Csirics az első támadásból akciógólt lő. Aztán a bírók támadófaultot ítélnek, Benedeket kiállítják, Szapics növeli az előnyt. A következő szerb akciónál Steinmetzet szórják ki és Jelenics talál be (0–3). Mi ugyanakkor elpuskázunk két fórt.

Innen, ilyen mélységből fel lehet-e állni egy olimpiai döntőben?

Csak a legnagyobbaknak. És Kásásék ugyan azok, de ennyire…? A harmadik előnyt végre Kiss Gergő bebombázza, majd a negyed utolsó tizedmásodpercében Steinmetz Ádám kiharcol egy négyest, amit Kiss bevág, 2–3, azért ez így mindjárt más. Pláne, hogy a folytatásban Kiss Gergő nem áll meg a mesterhármasig, és egyenlít (3–3). Fordítani viszont nem sikerül, Ikodinovics akcióból újra a szerbeket juttatja előnyhöz. A balkezes bombázók nem fáradnak, most a másik suta, Benedek egalizál, 4–4. Nem sokkal később pedig a találkozó addigi legszebb gólját jegyezhetjük: a labda megszárad a levegőben, mire egy káprázatos akció végén Varga Tamás a kapuba vágja. Igaz, ezzel még mindig „csak" egyenlítünk. Na de 0–3-nál mit nem adtunk volna azért, hogy a félidő 5–5 legyen.

Csakhogy a folytatás épp olyan rosszul indult, mint a mérkőzés. Udovicsics és Szapics pillanatok alatt betalál, és ismét 7–5-re a szerbek vezetnek. Támadásban tanácstalannak tűnünk, előnyből is eladja Benedek a labdát, védekezésben pedig ezen a napon finoman fogalmazva sem Szécsi a legerősebb láncszem. Mintha kissé görcsösen üzemelne a máskor oly olajozott gépezet. Kimarad még egy előny, és amikor több gól nem esik a negyed végéig, elég baljós gondolatok fogalmazódnak meg a végeredménnyel kapcsolatosan. Valószínűleg a közönség magyar érzelmű részében is, mivel az eredmény elnémította a szurkolóhadat.

Öt perccel a vége előtt aztán kezdünk újra lelkesedni. Az emberelőny utolsó másodpercében Kásás végre elővesz egyet a jól ismert bombáiból, 6–7. Aztán az élet olyan forgatókönyvet ír a mérkőzésnek, hogy Hitchcock ehhez képest tehetségtelen dilettánsnak számít. Kivédekezünk egy kettős hátrányt (!), aztán megint Kásás következik, úgy dob be egy büntetőt, mintha nem az olimpiai döntő utolsó negyedének közepén küzdene az egyenlítésért, hanem a háztömb körüli strandvízilabda-derbin szórakozna (7–7). Megint szerb fór, de fölé dobják. Átvehetjük a vezetést. Mit átvehetjük, átvesszük! Kiss Gergő – szinte hihetetlen – a negyedik gólját dobja. Először itt az előny a meccs során, 8–7, a negyedben 3–0, a stadionban hangrobbanás tör ki, és 137 másodperc van hátra. Kivédekeznek a fiúk még egy előnyt, sorozatban a hatodikat! Döbbenetes! Időkérés, időmenés. Menjen csak, fusson csak minél gyorsabban az óra. A magyarok már nem törik magukat a gólért – kapni, azt nem szabad. Kezdődik az utolsó támadás, és a szerbek meg is kapják az újabb, az utolsó előnyt. Azonban a védelem ismét blokkolja a lövést, és a sarokdobásnál 1 másodperc marad hátra. Ennyi idő alatt pedig nincs a világnak olyan pólócsapata, amely egyenlítene. Pardon. Talán csak egy. A magyar.

Hölgyeim és uraim, 8–7 a vége, ennél több méz nem fért a madzagra! A feledhetetlen díszelőadás véget ért, a magyar férfi vízilabda-válogatott sportága és az olimpiai küldöttség nyolcadik aranyérmét nyerte. Kell ennél szebb slusszpoén Athénban?

Schmitt Pál: – Nyolc aranyérmet jósoltam, és ha kalandos úton is, de éppen ennyi jött össze. Büszke vagyok a fiúkra!

Kemény Dénes: – Köszönöm a fiúknak, köszöntöm a négy új tagot az olimpiai bajnokok klubjában.

Kiss Gergely: – Magyar vagyok, apa vagyok, férj vagyok, férfi vagyok, boldog vagyok!

Fodor Rajmund: – Erre a mérkőzésre száz év múlva is emlékezni fog mindenki. Nem volt rossz a négy évvel ezelőtti 13–6-os döntő sem, de azért ez az igazi.

Varga Tamás: – A kelleténél kicsit több méz került a madzagra. Ennek ellenére 0–3-nál is hittem a győzelemben. A harmadik negyedben két elkerülhető gólt kaptunk, de így utólag ez olyan mindegy.

Magyarország-Szerbia és Montenegró 8–7 (2–3, 3–2, 0–2, 3–0)
Olimpiai Centrum, Akvatika, férfidöntő, 10 000 néző. Vezette: Petronilli (olasz), Balfanbajev (kazak).
Magyarország: SZÉCSI ZOLTÁN – BENEDEK TIBOR 1, KISS GERGELY 4, MOLNÁR TAMÁS, STEINMETZ BARNABÁS, KÁSÁS TAMÁS 2, BIROS PÉTER. Csere: STEINMETZ ÁDÁM, MADARAS NORBERT, VARGA TAMÁS 1, FODOR GERGELY, VÁRI ATTILA. Szövetségi kapitány: KEMÉNY DÉNES.
Szerbia és Montenegró: SEFIK – Csirics 1, IKODINOVICS 1, Jelenics 1, VUJASZINOVICS, SZAPICS 2, Szavics. Csere: Jokics, Udovicsics 1, Trbojevic, Gojkovics 1, Nikics. Szövetségi kapitány: Nenad Manojlovics.
Gól – emberelőnyből: 10/5, ill. 10/3. Négyméteres: 2/2, ill. –.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Natasashow két felvonásban

Új királynő született! Janics Natasa egyszer egymagában, egyszer Kovács Katival párban, egyszerűen… Tovább olvasom