Annus Adrián azután, hogy a versenye előtt 3, utánna pedig egy negatív eredménnyel záruló vizsgálaton esett át, nem állt Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) rendelkezésére, azaz nem volt hajlandó újabb ellenőrzésnek alávetni magát.
Az atlétát jáki házában nem találták meg a WADA munkatársai, majd az utolsó határidőként megjelölt péntek 16 óráig hiába várták a bucsu-schachendorfi határállomásnál. Annus állítólag egészségügyi okokra hivatkozva nem jelent meg a tervezett kontroll helyszínén.
Ezt követően az athéni magyar csapathoz értesítés érkezett a NOB orvosi bizottságától, amelyben az állt, hogy a szervezet illetékes testülete vasárnap délelőtt, athéni idő szerint 11 órakor a Caravelle Szállóban tárgyalni kíván Annussal.
A találkozó lehetőségéről, amely a magyar delegáció erőfeszítéseinek eredményeként jöhet létre, szóban már korábban értesült a MOB vezetése, így időben megtörténhettek az előkészületek. A tervek szerint a szombathelyi klasszist
Zsivótzky Gyula, a Nemzet sportolója, kalapácsvető olimpiai bajnok kísérné vissza Athénba, a találkozón pedig
Gyulay István, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség főtitkára nyújtana segítséget a versenyzőnek.
A bizottságot három korábbi olimpikon, a német
Thomas Bach, az ukrán
Szergej Bubka és a svájci
Stefan Oswald alkotja.
Mérei Lászlótól, a Magyar Atlétikai Szövetség szakmai igazgatójától származó információ szerint azonban Annus egészségi állapota aligha teszi lehetővé, hogy athéni utazásra vállalkozzon.
(Forrás: MTI)