
A Mercedes GP Petronas Forma-1-es csapatának két pilótája, Michael Schumacher és Nico Rosberg is hozzátett valamit a kecskeméti Mercedes gyárának építéséhez – jelképesen, két utolsó puzzle helyére illesztésével, de annál nagyobb sajtóérdeklődéssel kísérve.

Négy évtized után a MINI visszatér a nemzetközi ralisportba: a jövő évi szezontól a márka elindul a FIA Rali Világbajnokságon (WRC) és 2012-től a teljes szezont teljesíti.

Az Audi TT 2.0 TDI modellből a 10 ezredik darab, egy bársonylila színű Coupé gördült le a múlt hét utolsó munkanapján az Audi Hungariánál a gyártósorról. Az autót Angliába szállítják.

Jobb időkben csereautót biztosítottak a szervizelés idejére az ügyfeleknek, a válságban és a „zöldebb" időkben a kerékpár is megoldás – a környezetvédelmi ötletgazda a ©koda.

Tavasszal Genfben a Mitsubishi a crossoverek új családtagját mutatta be, s azóta már Szegedre is megérkezett Outlandertől eggyel kisebb ASX. A Hovány-csoport jóvoltából meg is futtattuk a világ első, változó szelepvezérlésű dízelmotoros autóját.

Az új Mondeo premierje a 2010-es Moszkvai Autószalonon illeszkedik a Ford nagyméretű családi autóinak felfrissítésének sorába. Ez a modell az első, amely megkapja az vadonatúj, 240 lóerős Ford EcoBoost benzines turbómotort, de elérhető lesz az új, 200 lóerős, 2,2 literes Duratorq TDCi dízelmotorral is.

Ma délelőtt mutatkozott be az új Volkswagen Touareg a tököli repülőtéren, a V6-os dízellel szerelt változatot mi is megfuttattuk. És a "körítést" is, az új Siroccót, illetve az R Golfot is, igaz, ez utóbbit csak az anyósülésben.

Az új BMW 5-ös Touring nem csak Németországban ikon, hanem „A" (felső)középkategóriás kombi a kevés közül. Ezért is néztük meg, hol tart ma műszakilag.

Tovább erősödött a kecskeméti új Mercedes-Benz üzem jó ütemben haladó építkezésének csapata: 80 új munkatárs – több, mint valaha egyetlen hónap alatt – kezdett június elsején. A KÉSZ már megtartotta a lakkozóüzem zöldág-ünnepét is.

A 35 ország 71 tekintélyes autós újságírójából álló zsűri a 2,0 és 2,5 liter közötti hengerűrtartalom-kategóriában az Audi TT RS 2,5 literes, turbófeltöltésű FSI-aggregátját választotta 2010-ben az Év Motorjának (International Engine of the Year). Nemcsak a motor, a jármű is az Audi Hungariánál készül.

A Vodafone a Magyar Nagydíj idejére Hamilton és Button autójára ragasztja a Bonafarm csoport zászlóshajójának, a Picknek a logóját. A megállapodást egy kerékcserével is szentesítették.

Az okmányirodák július elsejétől nem írják át azokat a járműveket, amelyek adás-vételét nem a megfelelő tartalmú – bizonyítóerejű – magánokirattal igazolja az új tulajdonos – hívja fel az érintettek figyelmét a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH).

A neves olasz autógyár alapításának századik évfordulóját ünnepelte idén júniusban, ez alkalomból mi is felelevenítünk egy-két híres típust – azokat melyek nemcsak a szívre hatnak, hanem technológiai szinten is meghatározónak bizonyultak.

BMW Innovációs napok keretében június második hétvégéjén mutatta be partnereinek a C-Mobil Kft. a BMW EfficientDynamics rendszert. Egy félmilliárdos autópark járműveit tesztelhették, vezethették a vendégek.

A Golf az Golf, az alsó-középkategória mércéje. Tavaly év elején már próbáltuk a hatost, most a premier után érkezett 1.6 dízellel futtattuk meg a VW-t.

A Renault Mégane szedánját úgy hívják, hogy Fluence, az ár/értékarányban versenyképes, szériában számos kényelmi és biztonsági extrával szerelt modell Magyarországon is népszerű lehet. Teszteltük az erősebb dízelt.

Az Angliában előforduló légionárius-betegségek 20 százalékát az autók szélvédőmosó vize okozhatja – ne öntsünk tiszta vizet a tartályba!

Leleplezték a harmadik generációs Suzuki Swiftet Esztergomban. Az autó szebb, jobb, suzukisabb, és amit ott különösen fontosnak tartanak, nagykorúbb elődeinél.

A legnagyobb Vauxhall/Opel felvonulás kategóriában szeretnének Guinness-rekordot felállítani a Corsa Club Hungary tagjai július utolsó napján – ennek kapcsán néztük meg, kik ők.

Személyautókból 24, kishaszon járművekből 10 százalékkal kevesebbet adtak el Magyarországon májusban, mint az elmúlt év azonos hónapjában.

A hivatalos októberi átadás előtt egy napra kinyitott a világ első Ferrari-élményparkja Abu-Dzabiban.

Negyven éve, 1970. június 2-án vesztette életét tesztelés közben Bruce Leslie McLaren új-zélandi autóversenyző, konstruktőr, a Forma-1 második legrégebbi csapatának alapítója, aki elsőként alkalmazta autóin a könnyű és szénszálas karosszériákat.

A Mercedes kijött egy, a fékrásegítő rendszert (Brake Assistant System) reklámozó spot-al, amelyben maga a halál vigyorog egy Merci anyósülésén. Bátor, s egyben vitatott az eszköz.
