Délmagyar logó

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 3°C | 13°C Még több cikk.

12 millió szavazat felett: a BMW 3-as sorozat arcai

Hatodik generációjához ért a sikeres prémium sportlimuzin: a BMW 3-as sorozata világszerte több mint 12 millió példányban kelt el 1975 óta.

Az idők folyamán 3-as BMW orr-része, az autó arca összetéveszthetetlenné vált. Az elmúlt három és fél évtizedben a tervezők mindig megvalósították a dinamizmust, innovációt és esztétikumot egy harmonikus, modern koncepcióban, de megőrizték a 3-as tradicionális értékeit.

Habár több mint 35 év választja el az 1975-ös első generációt és a jelenlegi 3-as sorozatot, orr-részeik egyértelműen képviselik a BMW márkaidentitását és a jelentős korkülönbség ellenére is felismerhető, hogy a különböző korszakok modelljei egy családhoz tartoznak.


1975 júliusa:
Az első 3-as BMW bemutatása egy sikersztori kezdete a bajor gyár történetében. Noha a kétajtós lépcsőshátú erősen hasonlít az 1972-ben bemutatott BMW 5-ös sorozathoz, a piacra egy teljesen új, kompakt méretű és sportos karakterű jármű érkezett. Az orr-rész uralkodó formaterve, a BMW vesét formáló hűtőrácsa a márka karakterének szimbólumává is vált, emellett már távolról is egyértelműen felismerhető.


1975–1983:
Az első BMW 3-as sorozatot nagy ablakok, jellegzetes ékalak és természetesen a bajor gyár márkaarculata jellemzi. Az orr-részt a vese-hűtőrács uralja, ami élénken kiemelkedik a hűtő borításából, majd enyhén domborodva végigfut a motorháztetőn egészen a szélvédőig. – Időtlen és nélkülözi a felszínes színpadiasságot; a 3-as BMW formaterve a következő évtized divatdiktátora – áll a bajorok akkori közleményében.


1982–1993:
A BMW 3-as sorozatának új generációja méltó utódként mutatkozik be. A finomított formaterv és az optimalizált aerodinamika révén az új modell szignifikánsan erősebbé válik. Az egyenletesen csatlakozó karosszéria-felületek nem csupán meghatározzák a karakteres formát, de a jó légáramlást is biztosítják a jármű körül.
BMW Magyarország


1990–1997:
Elérkezett az idő, hogy a mértékletesen tervezett 3-as BMW-t egy elegáns utódmodellel váltsák fel. A minden irányban megnövekedett, újragondolt sportlimuzin egyszerre meglepő és tetszetős. Az új modell minden téren megújul, de a család stílusjegyei még mindig felismerhetők maradnak. A tipikus elemek, a vese-hűtőrács és a dupla fényszórók révén az autó továbbra is egy igazi BMW maradt, még akkor is, ha a domináns dizájnelemek és a márka szimbólumai már laposabbak és szélesebbek.


1998-2005:
Májusban bemutatkozik a BMW 3-as negyedik generációja: a sportlimuzin 40 mm-rel szélesebb és nyomtávja is 60 mm-rel megnőtt. A dupla vese-rács beépült a motorháztetőbe és az üvegburkolat mögé helyezett, duális fényszórókkal együtt ismét erőteljes karakteres lett a 3-as BMW arcának.


2005–2011:
Az ötödik generáció bemutatásával a BMW egy az elődjénél erőteljesebb és határozottabb 3-as sorozatot bocsát a piacra. Az új stílusirányzat és az előremutató formatervezői eszköztár már egy évvel a piaci bevezetés után a elismerésben részesült, ennek eredményeként a 3-as BMW elnyerte a „World Car of the Year" díjat New Yorkban. Noha az autó csupán kis mértékben különbözik elődjétől, mégis észrevehető: a dupla vese-rács és a felül ívelt fényszórók egy modern BMW tipikus orr-részét alkotják.


2011:
A BMW 3-as sorozatának hatodik generációja a lépcsőshátú változat jellegzetességeit – az agilitást, sportosságot és a dinamizmust – testesíti meg. Az újraértelmezett klasszikus formai elemek életre kelnek és felidézik az 1960-as évek modelljeinek emlékét. A nagyméretű, szinte teljesen integrált hűtőrács a beillesztett fényszórókkal és a vesék már az első 3-as sorozat arcát is megkülönböztették 1975-ben.

A 2011-es év sportlimuzinján a LED-es fényszórók egészen a vese-rács keretéig érnek és modern formában utalnak a történelmi elődökre. Sőt, az orr-rész aerodinamikájának javulásával kedvezőbbé válik az első kerékjárat légáramlása, így csökken az autó fogyasztása és a légellenállási együttható is csupán 0.26, ami kategóriájában kiemelkedően jó.


Olvasóink írták

  • 1. gszlaszlo 2012. január 17. 11:01
    „azér´ egy kiscápa kéne...
    persze a skoda mellé”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Piacvezető lett a szegedi Lombard Lízing

Lízingben piacvezető Magyarországon a szegedi központú Lombard, bár erősen zsugorodó méretű tortából hasítja ki a legnagyobb szeletet. Tovább olvasom