A Citroën 1948-ban mutatja be a 2CV A-t a Párizsi Autószalonon, általános döbbenet közepette. A sajtó szörnyülködik, a közönség viszont el van ragadtatva ettől a praktikus, olcsó és mégis innovatív autótól. A történet folytatását ismerjük: a Citroën több mint 5 millió példányban állítja elő a modellt a gyártás 42 éve alatt; egy legenda, mely púpját éppolyan büszkén viselte a vidéki földutakon, mint a mozivásznon; egy autó, melyre meghatottsággal emlékeznek a gazdálkodók, a felszabadított nők, a hippik, a melósok, világcsavargók és egyéb bohémek nemzedékei, akik a tulajdonosok seregét alkották.
A harmincas évek közepén a Citroënnél Pierre Boulanger elmélkedik a TPV (EKA: egészen kicsi autó) tervén. Az autóminimum lényege: négy férőhely, 50 km/óra, öt literes fogyasztás százon, olcsó gyártás és karbantartás. A Fiat éppen piacra dobta az 500-as Topolinót. Sietni kell.
 |
| Kis helyen is elfért a Kacsa. |
Az azóta megszűnt, igen hivatalos Bányászati Intézetnél jegyzik be az autót 2CV A néven 1939. augusztus 23-án. Néhány nappal később azonban az 1939. szeptember 3-i hadüzenet brutális véget vet a programnak. A 2CV A-t elrejtik a tekintetek, többek között a német megszállók elől, akik maguk is saját népautójuk (a Bogárhátú) megvalósításán dolgoznak. Az elrejtés annyira jól sikerült, hogy az autót csak véletlenül fedezték fel 1968-ban a Citroën tesztközpontjában folyó munkálatok alkalmával. Pedig a 2CV A nem prototípus volt, hanem igazi szériamodell. A forgalomba helyezett száz példányból négy maradt ránk.
Rossz az út? Nem számít! A 2CV-nek nincs szüksége útra, gond nélkül közlekedik göröngyös földutakon, vele eljuthatunk oda, ahová senki más. Négy valódi férőhely, és mindegyikhez egy ajtó: a 2CV-ben jogunkban áll magasnak és kövérnek lenni! A kivehető első és hátsó ülések értékesek a kempingezők számára: bárhová megyünk, kényelmes, hordozható kanapék állnak a rendelkezésünkre… Kb. 5 liter fogyasztás 100 kilométeren: a világ legalacsonyabb fogyasztása kilométerenként. Cserébe sem vár el semmit, akár egész évben szívesen alszik kint - írja a Citroën Szabadság a 2CV-vel c. reklámkiadványa.
 |
| Abszolút télálló volt a 2CV. |
Tíz évet és az 1948-as Párizsi Autószalont kellett megvárni ahhoz, hogy a Citroën hivatalosan is bemutassa a 2CV-t a nagyközönségnek. Teljesítményén, spártai kivitelezésén és egyöntetűen szürke színén kacagó újságírók gúnyolódása ellenére a háború utáni közönséget annyira lenyűgözi a kisautó, hogy a szállítási határidő időnként eléri az öt évet is.
1951-ben jelenik meg a 2CV kisfurgon változata (AU típus), 1956-ban pedig a 2CV AZL, a 2CV luxusváltozata, hatalmas, négyszögletű hátsó szélvédővel és vászontetővel. 1966-ban lép a piacra a 2CV AZAM, a már eredetileg is luxuskivitelű AZL továbbfejlesztett változata. Ez már tényleg a kínálat csúcsa. 1970-ben a választék tovább bővül a 2CV4-gyel és a 2CV6-tal, melyek végsebessége meghaladja a 100 km/h-t. Ezzel a lendülettel rögtön terepralikat rendeznek, mint amilyen a híres Párizs-Kabul volt. 1981-ben születik meg a Charleston-kivitel, a „sztárocskák" legismertebbike. A törvényi előírások, a környezetvédelmi normák, a töréstesztek és más biztonsági előírások azonban megkongatják a harangot a 2CV felett. 1989 februárjában leáll a 2CV francia gyártósora, 1990. július 27-én pedig elhagyja az üzemet a történelem utolsó új Kacsája a portugáliai Mangualde-ban. Addig összesen 5 114 959 2 CV-t gyártottak világszerte.
 |
| Hátulról is rút volt egy kicsit. |
A Citroën által gyártott, 1939-ben törzskönyvezett legelső 2CV-nél az ablakok üveg helyett rodhoidból vannak, slusszkulcs nincs, az indítás kurblival történik, egyetlen, középen elhelyezett, elliptikus ívet leíró ablaktörlő dolgozik és nincs elektromos műszer. Az igazi újítás a kifinomult felfüggesztés, mely 8 stabilizátor-rúdból áll, ezek közül kettő csak túlterhelés esetén dolgozik. Egy kis, kéthengeres, vízhűtéses motor is képes megmozgatni a gépjárművet.
Retro: C-CactusA retro 2CV, a C-cactus is a „cascade-hatásra" épít: kevesebb alkatrész, kisebb tömeg, alacsonyabb fogyasztás. A C-Cactus-t összesen mindössze 200 komponens alkotja, vagyis feleannyi, mint egy azonos méretű hagyományos autót, így az előállítási költség, és az autó eladási ára is alacsonyabb.
 |
| C-Cactus. |
Ráadásul részecskeszűrős HDi dízelmotorjához villanymotor is társul, így a hibrid üzemmódnak köszönhetően az üzemanyag-fogyasztás mindössze 2,9 l/100, a vegyes ciklus CO2-kibocsátási értéke pedig csak 78 g/km, és városi használat esetén teljesen elektromos üzemmódot is kínál.
Kacsák gurulnak MártélyraAugusztus 1-3 között a hódmezővásárhelyi Citroën Sajti Márkakereskedés szervezésében 9. alkalommal rendezik meg a Citroënek Országos találkozóját Mártélyon. Szombaton 9 órától gyülekeznek az oldtimer és youngtimer Citroënek – főleg 2CV-k – a vásárhelyi Kossuth téren.
 |
| A Kacsa versenyeken is bizonyított. |
A szépségverseny eredményhirdetése után 11 órától felvonulás Vásárhely utcáin, majd kihápogás Mártélyra a kempingbe. A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt, a részletes programról a 30/228-3391-es telefonon lehet érdeklődni.