Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Aston Martin V8-as az új kabriószezonra

Vantage Roadster néven érkezik a rég várt szellős változat, amely tovább növelheti a legkisebb Aston Martin iránti keresletet.
A brit mérnökök természetesen vászontetőt alkalmaztak. Egyrészt hagyománytiszteletből, másrészt azért, mert ez a megoldás ilyen kis gyártási példányszám esetén sokkal olcsóbb, mint az összecsukható keménytető, harmadrészt mert így a roadster súlypontja még csukott állapotban is alacsonyabbra kerülhet, mint a kupé-változaté. A háromrétegű vászontető persze a legjobbak közül való, amit manapság csak kapni lehet: teljesen automata mechanikája 50 km/h-s sebességig menet közben is működtethető, 18 másodperc alatt nyílik és csukódik, hátul pedig fűtött üvegablakot építettek bele.

Az Aston Martin tervezőinek a kabriótervezés legnagyobb problémáján is
sikerült úrrá lenniük, sikerült úgy kialakítaniuk a karosszéria hátsó részét, hogy az autó alig veszített a vonzerejéből. Nyitott állapotban az ülések mögött elhelyezett két kis áramvonal-idom töri meg a lapos csomagtérfedél egyhangúságát, de épp csak annyira, hogy a V8 Vantage eredeti karaktere ne szenvedjen csorbát. Ráadásul a felhúzott vászontető is szépen illeszkedik az autó hátuljához.

A kabrióba ugyanaz a 4,3 literes, 380 lóerős nyolchengeres motor kerül, mint a kupéba, de a 140 kilogrammos súlytöbblet ellenére a nyitott modell nem sokkal lassabb, mint zárt testvére: kerek 5 másodperc alatt érheti el a 100 km/h-s tempót, a végsebessége pedig 280 km/h. A vásárlók ezúttal is választhatnak a hatsebességes manuális Graziano váltó és az új, Speedshift fantázianevű szekvenciális váltó közül.

Az Aston Martin V8 Vantage Roadsterrel élőben a decemberi Los Angeles-i Auto Show látogatói találkozhattak először, ami érthető is, hiszen a nyitott sportkocsik legnagyobb felvevőpiaca az Egyesült Államok déli fele. A gyártást 2007 elején kezték meg, így az első tulajdonosok már teljes egészében kiélvezhetik a következő kabriószezont.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Trabant: több mint hárommilliót gyártottak a papírjaguárból

A Trabant gyártása már 1991-ben megszűnt, de idén jubileumot ünnepelhetnek a Trabantok tulajdonosai:… Tovább olvasom