Délmagyar logó

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Avensis: csillagos indulás

Régen várt modell érkezett meg minap a Toyota szalonokba. Az Avensisnél az elődök magasra tették a mércét, érthető, hogy a folytatás is ehhez méltó – a kocsi ráadásul kitűnőre vizsgázott a törésteszten.
A szép rajzolatú, dinamikus megjelenésű új Avensis hamar népszerű lett a potenciális vásárlók körében, a szegedi bemutató nyílt hétvégén nem is nagyon volt ideje kihűlni a két befogott tesztautó motorjának, szinte folyamatosan gurult az új Avensis debütáló szombaton és vasárnap. Az autó két karosszériaváltozatban érhető el, a kombifelár csupán 240 ezer forint az induló, 5,28 milliós alapárhoz képest. Ehhez a 132 lóerős 1,6 literes benzinmotor jár, míg a dízel kétliteres belépőmodellje 6,4 millió forint.

Régen várt modell érkezett meg minap a Toyota szalonokba.
Régen várt modell érkezett meg minap a Toyota szalonokba.
Fotó: Kovács András

Az újgenerációs Avensis passzív és aktív biztonságára nagy figyelmet szenteltek, az EURONCAP biztonsági tesztjein is nagyon jól teljesített az autó. Az új protokoll szerint nem csak a passzív biztonsági berendezéseket vizsgálták, hanem az aktív berendezések meglétét is. Az új Avensis-ben pedig a VSC+ szériafelszereltség.

A szép rajzolatú, dinamikus megjelenésű új Avensis hamar népszerű lett a potenciális vásárlók körében.
A szép rajzolatú, dinamikus megjelenésű új Avensis hamar népszerű
lett a potenciális vásárlók körében. Fotó: Kovács András

Az új értékelési rendszer már nem csak egyszerű pontozásból és „csillagosztásból" áll, hanem összesített, százalékos eredményt is mutat. Az új Avensisnél 90 százalékos a felnőtt- és a 86 százalékos a gyermekvédelem – az aktív biztonság 86 százalékos értékelése a legjobb az új protokoll szerint vizsgált autók között. Csupán a gyalogosvédelem volt halványabb, a 81 százalékos összteljesítmény azonban a legmagasabb az új rendszerben vizsgált első hat modell között. E hatból csak kettő kapott négy csillagos minősítést: a C3 Picasso és az új Subaru Impreza, míg a Toyota Avensis és az IQ, valamint a Mazda6 és a Mitsubishi Lancer nem veszített csillagot.

Elöl az új, mögötte az előző modell. Fotó: Kovács András
Elöl az új, mögötte az előző modell.
Fotó: Kovács András

Mind közül az Avensis érte el a legjobb eredményt, ugyanakkor hatalmas meglepetés, hogy kisautó létére az IQ csak alig maradt el az Avensistől, sőt a töréstesztje a második legjobb lett.

Rendszerváltás a csillagosztásban

Az eddigi frontális oldalsó és oszlop tesztek, egy nagy törésteszt kategória alá tartoznak, emellett külön osztályozzák a gyalogosvédelmet, a gyermekvédelmet, valamint a biztonsági felszereléseket. Ezeket összegyúrják egyetlen, összesített eredménybe, amelyben a felnőtt utasvédelmi (50), gyermekvédelmi (20) és gyalogosvédelmi (20) teljesítményt a vezetőtámogató rendszerek elérhetőségével (10 százalékkal) súlyozzák. Ez alapján minden autónak születik egy összevont eredménye, amely ha 70 százalék feletti, akkor az autó megkapja az ötcsillagos minősítést.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Genfi előzetes: Skoda Fabia Scout

A Skoda bemutatta a premierjét a Genfi Autószalonon tartó Fabia Scout első fotóit. Az új modell formája, egyéni megjelenése újszerű fellépést kölcsönöz az autónak. Tovább olvasom