Délmagyar logó

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 26°C Még több cikk.

Az Alpok útjain: autóval Davostól Stelvióig

A világhírű autós TV-show, a TopGear szerint a svájci illetve olasz Alpokban kanyarog a világ egyik legcsodálatosabb útja. Ez az aszfaltcsík megdobogtatja az ember szívét. Nos, a lenyűgöző útvonalat mi sem hagyhattuk ki…
Ahogy híres költőnk, Petőfi Sándor írja versében, megvan a mi nagy Alföldünknek a saját szépsége, és a végeláthatatlan táj, a hatalmas rónák látványa valóban elgondolkodtató. De autós szemmel, lássuk be, nem kínál különleges élményt a kilométereken át nyújtózó nyílegyenes utak, és a gyakorlatilag nulla domborzat kombinációja. Néha a vezetőülésbe huppanva arra vágyunk, hogy óriási hegyek árnyékában, a kormányt szorosan fogva csak a jobbra-balra cikázó útra koncentrálhassunk, és a sebességváltó karját szorgalmasan tologatva, szemünket a kanyarok vonalára szegezve szinte eggyé váljunk a géppel.

Ez az érzés motiválhatta az angol műsor készítőit is, akik tavaly elhatározták, hogy megkeresik Európában a legnagyobb izgalmakat nyújtó utakat. Azokat, amelyek pillanatok alatt mosolyt csalnak az autós arcára. A Monaco közelében fekvő, rali-rajongók Mekkájának tartott Col de Turini szerpentinjei után észak-kelet felé vették az irányt, remélve, hogy még a legendás francia hágó nyújtotta élményt is fokozni lehet. Végül Svájcban, a télen síparadicsomként szolgáló Davos városában kötöttek ki. Másnap innen indult tovább a három sportkocsi szerencsés vezetője, akik alig hittek a szemüknek mikor meglátták az előttük álló út rajzolatát.

Lichtenstein határában, a távolban Balzers vára. Fotó: Herpai Gergely (galéria)

Mi a TopGear csapatával ellentétben északi irányból, Németországból érkeztünk. A Bodensee partjaitól Lichtenstein határa felé közeledve már üdvözöltek minket az Alpok kisebb – magyar szemmel így is hatalmas – hegyei, majd a miniállam kapujában kötelező jelleggel előadott „csomagtér-bemutató" után elhagytuk az Autobahn hazáját. A csodás hangulatú ország tényleg rendkívül kicsi, az autópályát mellőzve, Vaduz városán is keresztül vezető főúton mindössze 21-22 km a távolságot tettünk meg a két határvonal között. Még távolról vetettünk egy pillantást Balzers várára, majd dél felé haladva pillanatok alatt Svájcban találtuk magunkat. A 28-as út vonalát követve nem volt különösebben bonyolult elérni Davost, így a körülbelül 50 km-es útszakasz során a térkép böngészése helyett kigúvadt szemekkel leshettük a svájci Alpok nyújtotta elképesztő látványt.

Egy stílusos svájci völgyhíd, úton Davos felé. Fotó: Herpai Gergely
Egy stílusos svájci völgyhíd, úton Davos felé.
Fotó: Herpai Gergely

Egy alagútból kiérve, gyönyörű tópart mellett köszöntött minket a város táblája. A vízparton, illetve a település központjában azonban nem időztünk sokat, mihelyt megláttuk a következő útjelző táblán a várva várt Flüelapass feliratot, a megadott irányt követve rövidesen kigurultunk a városból. Nos, a várakozások nem voltak hiábavalók. Amint a színház függönyeként „elhúzódó" fenyvest elhagytuk, hamarosan elénk tárult a két hatalmas hegyvonulat, és a köztük húzódó völgy panorámája. A 28-as út pedig mintha megváltozott volna, utólag visszatekintve a Davosig tartó szakasz majdnem unalmas gyorsforgalmi útnak tűnt ehhez képest. Az óriási hegycsúcsok, a hatalmas sziklatömbök, az út mellett lépcsőzetesen folyó patakok, az apró tavak, és az előttünk tekergő tökéletes minőségű aszfalt együttes látványa olyan káprázatos volt, amihez foghatót még életemben nem láttam. És ha mindez még nem lett volna elég, ezen útszakaszon az egy főre jutó szuper-sportkocsik aránya döbbenetesen magas volt.

A Flüelapass - szupersportkocsik kedvelt találkahelye. Fotó: Herpai Gergely
A Flüelapass - szupersportkocsik kedvelt találkahelye.
Fotó: Herpai Gergely

Miután végigfűztük a kocsit ezen a 20 kilométernyi autós mennyországon, egy Susch nevű településhez értünk. Itt dél felé vettük az irányt, majd a Zernez-ben megpillantott tábla alapján Livigno felé mentünk tovább a 28-as úton. Nemsokára az olasz határhoz, egyben a Munt la Schera alagúthoz értünk. Képzeljenek el egy durván 3,5 km hosszú, másfél autónyi széles bányajáratot, amely egy másik országba vezet át. Kifejezetten ijesztő élmény volt végighaladni ezen az egyirányú, rettenetesen szűk alagúton, ezért a klausztrofóbiásoknak azt ajánlom, inkább más útvonalon közelítsék meg Olaszországot. A túloldalon egyébként egy hatalmas duzzasztógát feszül neki Livigno meseszép tavának, tetején az alagút fizetőkapujával.

A Munt la Schera alagút. Fotó: Herpai Gergely
A Munt la Schera alagút.
Fotó: Herpai Gergely

A tó névadó falva olyannyira sí-központ, hogy nekem valósággal hiányérzetem támadt a hangulatos házak és a felvonók láttán, persze félreértés ne essék, hó nélkül is csodaszép az egész környék. Tekintetünk a Bormio feliratú táblát kereste, majd folytattuk utunkat e síparadicsom irányába. Az út a hegyoldalra vezetett fel, ahonnan még vethettünk egy pillantást a tengerszint felett kb. 1800 méter magasan fekvő Livigno-ra. Ezután a hegygerincet megmászva, a túlsó oldalon nyújtózó völgyben újra leereszkedtünk, és az apró alpesi falvak szűk utcái fogadtak minket. Az olasz autósok udvariasak voltak, az egyik hatalmas szabadidő-terepjáró sofőrje szinte a falon autózott, hogy kényelmesen elférjünk egymás mellett.

Bormióba jóformán be sem hajtottunk, ugyanis a település határában álló tábla már jelezte is, hogy merre tovább. Így Stilfser-Joch, vagyis Stelvio irányába autóztunk tovább, és tudtuk, hogy az Alpok még tartogat a számunkra egy igazán drámai panorámát. A következő kilométerek során az ég felé vezetett az út, mintha meg akart volna minket nyugtatni, hogy jó irányba megyünk. A kanyargó-emelkedő aszfaltcsík egy idő után látványos szerpentinbe csapott át.

Az út nyújtotta vezetési élmény semmihez sem fogható. Fotó: Herpai Gergely
Az út nyújtotta vezetési élmény semmihez sem fogható.
Fotó: Herpai Gergely

Miközben az egyre magasabban fekvő hajtűkanyarok között pingpong-labdaként jártunk oda-vissza, a 11 éves Ford Escortunk 90 lova közül egy sem küzdött oxigénhiánnyal. Valószínűleg mélyebbre kellett volna nyomnom a gázpedált ahhoz, hogy ez érezhető legyen, de én inkább maradtam az óvatos tempónál. Csak akkor éreztük igazán, hogy milyen magasan járunk, amikor – akár egy repülőgép utasai – fentről tekinthettünk meg a felhőket.

Nem sokkal később megérkeztünk a célállomáshoz, a Passo di Stelvio-hoz. Nehéz szavakba foglalni azt a leírhatatlan látványt, amit a szinte szakadékszerűen lejtő völgy, és a rajta kígyózó út együttes képe nyújtott. A káprázatos szerpentin több mint 40 visszafordítója 1500 méternél is nagyobb szintkülönbséget dolgoz fel, és eközben garantáltan kifogyasztja az embert a szuperlatívuszokból. Fent a völgy tetején kísérteties csend honolt, akik életük során voltak már síelni, el tudják képzelni azt a városi fül számára már szinte ijesztő hangtalanságot. Bár majdnem 2800 méteres magasságban állt az autó, egy két környező havas hegycsúcs még ezt a mércét is bőven megütötte. Miután hosszú időn keresztül csak némán kémleltük ezt a lenyűgöző képet, természetesen visszaültünk, indítóztunk, és megnéztük közelebbről a híres visszafordítókat.

Stelvio lélegzetelállító panorámája. Fotó: Herpai Gergely (galéria)

Szédületes volt. Röviden így tudnám jellemezni ezt a mesterien megépített utat, annyira távol áll bármiféle hétköznapi aszfalttól. A belső oldalról a hegyoldal, illetve egy masszív fal, a külsőről pedig korlát helyett kisebb kőtömbök tartanak kordában minket, és mikor egy-egy pillanatra lenézünk a völgybe, rácsodálkozunk, hogy még mindig milyen sok hajtűkanyar van hátra. Érdemesebb azonban mégis inkább előre nézni, nehogy egy másik bámészkodó autóssal találjuk szembe magunkat ezen a meglehetősen szűk szerpentinen. Az teljesen biztos, hogy ezen az úton soha senki nem fog unatkozni, és gyanítom, hogy a legtöbb autós nem fogja beérni azzal, ha csak egyszer mehet végig.

Egyszerűen varázslatos az, hogy milyen képet alkot az Alpok hegyvonulatainak, és a közöttük vidáman kanyargó utaknak a látványa. Ám nem csak maga az aszfalt és a havas csúcsok miatt érdemes ide jönni, hanem a táj élénk színeiért, a levegő tisztaságáért, az elképesztő csendért, és érintetlen élővilágért, melyek együtt azonnal megbabonáznak mindenkit, aki csak arra jár.

És ha ehhez hozzávesszük azt, hogy ebben a gyönyörű környezetben még egy fantasztikusat is autózhatunk – azt hiszem, ennél többet semelyikünk sem kívánhat. A TopGear csapatának tehát igaza volt, az út Davostól Stelvióig minden bizonnyal a világ egyik legcsodálatosabb útvonala.

Olvasóink írták

  • 10. tony64 2008. december 04. 17:16
    „Tény, hogy a Stelvioba vezető út autóknak, és motoroknak lett kitalálva. De pont azért, hogy alternatívát biztosítson a megközelítésre különböző igényű emberek számára.
    Gondoljunk bele abba, hogy pl. a mozgásukban korlátozott emberek soha nem fognak tudni felmászni a hegyek csúcsaira, csak ha oda felviszik őket. Ezek az emberek éreznék magukat kevesebbnek, ha ezektől a csekély mennyiségű magasba vezető utaktól is megfosztanánk őket.
    Valamint az igazán magas alpesi hegyek kb. 0,00001%-át borítja aszfalt. Azt hiszem, egyszerűbb megtalálni a zöldet, mint a burkolt felületeket, de hajrá, ki-ki keresse meg a saját igényeinek valót!”
  • 9. dova 2008. december 04. 16:08
    „Mil,
    Lehet hogy nem kell hozzá fanatizmus, csak egy kicsit gondolkozni kéne.

    Pl a fenti helyre bárki eljuthat vonattal, ott bérel pl egy kerót vagy éppen gyalogol egy keveset és még a lakását sem kellett pézzé tennie mindezért.

    Hátrány: Alkalmazkodni kell, kevésbé kényelmes és még mozogni is kell pffff
    Előny: az utazás idejét is hasznosan töltheted, nem szennyezted annyira a környezeted és még friss levegőt is szívtál. A madárfütty és az illatok csak bónusz. ;)”
  • 8. dova 2008. december 04. 16:01
    „szegedi23,
    Azért mert kis hazánkban visszafejlesztik a vasutat, attól még más országban lehet alternatíva, és az is.
    A buszra se gondoljunk, mint közlekedési mód, felesleges”
  • 7. Mil 2008. december 04. 15:20
    „CSak fanatikus hülyék vágnak neki biciklivel ilyen túrának.
    Nem mellesleg aki dolgozik(ugye milyen fura, dova, van, aki dolgozik is, bizony :), annak kevés az ideje, biciklivel sokkal tovább tart. MAjd biztos a 2 hét szabimat 1 hét tekeréssel töltöm..”
  • 6. szegedi23 2008. december 04. 11:05
    „Dova, akkor indulj Svájcba gyalog, ha ott van dolgod, és a hátadon hozd haza, amit veszel... :?”
  • 5. andrisne 2008. december 04. 06:27
    „gyalogkakukk!!!!!!!!!!!!mit akarsz állandóan ezzel??????????????????rákattintottam a múltkor,de nem találtam semmi érdekeset............sos!!!!!!!!!!!valaki világositson már fel,ha tudjátok,mert megöl a kiváncsiság..........!!!!!!!!!köszi”
  • 4. dova 2008. december 03. 23:18
    „Elszomorító, hogy a természet értékeit a természetet pusztító közlekedési móddal akarják összekötni.
    Rosszabb mint egy autóreklám.

    Ennyire puhányok, hogy az meg se forduljon a fejükben hogy saját erőböl küzdjék le a magasságot, a távolságot, vagy leagalább is a környezetet nem károsítva?
    Tény, hogy másokat majmolni, kényelmesen elautókázni sokkalta egyszerűbb.

    "Ha az emberen múlna az egész Földgolyót leaszfaltozná."”
  • 3. gyalogkakukk 2008. december 03. 23:00
    „http://szeged-szoreg.myminicity.com/”
  • 2. ketkerek 2008. december 03. 22:34
    „Ettől már csak motorral lehet jobb.....egyébként a Fogarasi havasokban is van hasonlo.”
  • 1. tony64 2008. december 03. 18:48
    „Döbbenetesen szép hely! Engem is ért az a szerencse, hogy bejárhattam másodmagammal. Jó volt egy kicsit visszarévedni, és a cikk tökéletesen visszahozott minden emléket.
    Gratulálok hozzá!
    Szép képek!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Véget ért a Yugo-korszak

Nem gyárt többé Yugót a kragujeváci autógyár, véget ért a szerbiai, volt jugoszláv autógyártás egyik… Tovább olvasom