Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 5°C

Budapesten nyitott szalont a Hovány-csoport

Budapesttel együtt hat városban van már jelen márkáival a Hovány-csoport, s ahol autószalont működtet, ott Nissan is van mindenütt.

Tucatnyi márkát forgalmaz Magyarországon a Hovány-csoport, ennek felét Szegeden is megtalálják az autósok. A folyamatosan növekvő vállalkozás életében nagy lépés volt, hogy péntek déután ünnepélyesen átadták és megáldották a legújabb autószalont – a Lágymányosi híd pesti hídfőjénél található impozáns létesítmény egyben az első fővárosi márkakereskedése a Hovány-csoportnak.

Arra már kevesen emlékeznek, hogy Hovány Márton a Nissannal kezdte, ő volt a az importőr első hivatalos márkakereskedője Magyarországon. Talán ennek is köszönhető, hogy ahol jelen van a cégcsoport – a fővároson kívül Szegeden, Kecskeméten, Békéscsabán, Szolnokon és Debrecenben – ott talál az autós Nissan szalont is.

Az esemény rangját a megjelenő a szép számban megjelenő celebek mellett emelte az is, hogy ott volt a szalonban a legújabb Nissan családtag, a Juke is, amely  egyesíti a SUV-ok és a sportautók jó tulajdonságait - alternatívát jelent a kisméretű ferdehátú autókkal szemben. A modell akár a Qashqai nyomdokaiba is léphet, hiszen az előrendelési időszakban nagyon élénk volt rá az érdeklődés.

Az autóról szakportálunk, az autopro.hu néhány napja írt - kattintson ide a részletekért.

Olvasóink írták

  • 2. Stevvve 2010. szeptember 17. 08:55
    „1. >> teljesen egyetértek veled

    Hoványról sok jót nem tudnék mondani, de más sem...”
  • 1. frakk 2010. szeptember 11. 13:26
    „No ez nem lep meg, jó az a biztos háttér ott Hovány úr mögött.
    Más amikor valamit jól is csinálnak vagy amikor a háttér tudatában, törtetünk előre.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ikonok, ha találkoznak - 45 éves a Tranzit

A Ford a Transit 45. évfordulója alkalmából rendezett angliai ünnepségen ott volt Sir Henry Cooper,… Tovább olvasom