Délmagyar logó

2017. 01. 16. hétfő - Gusztáv -5°C | 1°C

Egy becsületbeli ügy

A célegyenes előtti kanyarkombinációnál rájöttem, ha gázadás közben belefékezek, elkezd elúszni a hátulja a gokartomnak és így jobban rá tud fordulni az ívre.
Nem akarok lebőgni, nem akarok lebőgni. – mondogattam magamban, miközben a kormányt markoltam a lehető legerősebben és jobb lábam már készen állt arra, hogy padlóig nyomjam a gázpedált. Sötét volt már és késő. Karjaimban alig volt erő, de még tartották magukat, ahogyan én is. A gumijaim hidegek voltak, akárcsak az aszfalt. Nyár ide vagy oda, lehűlt a levegő, így már biztos, hogy az első kör csúszkálósabb lesz. Ha bemelegszenek a gumik és megúszom lökdösődés nélkül akkor van esélyem. Nem is kicsi. Csak indulnánk már.

– Csáó Beni bácsi! Van kedved gokartozni jönni?
– Naná! Mikor? Hol?
– Kecskeméten, szombaton.
– Persze. Megyek.

Nem kellett noszogatni, rögtön eldöntöttem, hogy megyek. Eléggé régen gokartoztam már, de mindenféleképpen ki akartam próbálni magamat. Mikor utoljára gokartoztam – szerintem 5-6 éve –, még jogosítványom se volt, kövérkés kisgyerekként csak a videojátékokban rám ragadt, joystickos autó irányítást tudtam felmutatni. Közben teltek az évek, meglett a jogosítvány, jó pár kilométer van már mögöttem, a joystickot kormányra cseréltem, úgy játszok és persze benzin folyik az ereimben. Naná, hogy nagy elvárásokkal vártam a szombat estét.

Élesben versenyeztünk a gokartpályán. Fotó: balázs Bence (képgaléria)

Sok ember nagyon jó autó versenyző – a kanapéról persze. Miközben nézik a rally-t, F1-et, WTCC-t, ők mindig jobban tudják, hogy mit kellett volna csinálnia a versenyzőnek. Én is estem sokszor ebbe a hibába, de ilyenkor mindig visszapofoztam magamat a való életbe és elfogadtam azt, hogy ott élőben, testközelről teljesen más a helyzet. És most végre megtapasztalom én is, hogy milyen.

Láttam már képeket a kecskeméti gokart pályáról, de élőben teljes volt a döbbenet. Az egészet úgy kell elképzelni, mint egy mini F1-es pályát. A fő épület egyben szálloda, étterem, bár és persze box utca. A modern épület nem szól másról, mint az autózásról. A földszinten tévéken keresztül látható az aktuális futam, vagy gyakorló körök időeredményei, körről körre. A jelen lévők mind rutinos rókáknak tűntek, ha nem is ezen a pályán, de biztosan volt már szerencséjük az autózás ezen ágához.

Mielőtt jobban elkezdtem volna izgulni, befizettem magamat egy próbamenetre. 8 perc alatt csak fel tudom mérni, mire is számítsak. Beültem a gokartba, elindítottak minket és én már „száguldoztam" is. Az első sokk az volt, hogy úristen, itt vannak rajtam kívül mások is. Hiába próbáltam az én szerény tempómat autózni, nem sikerült, mert végig hátrafele pillantottam, hogy jön-e mögöttem valaki, aki netán még gyorsabb is. És jött. Mindig jött. Ebben a gyakorló körömben ez volt a legfárasztóbb, hogy mindig figyelnem kellett arra, nehogy feltartsak valakit, vagy nekimenjek. Végül a sok fékezésnek és a hátrafele pillantásnak – no meg annak, hogy még életemben nem jártam ezen a pályán –, meg is lett az eredménye. 56-os időt tudtam futni, ami a 74 kilós súlyommal is keservesen rossz, ráadásul ezzel én lettem a leglassabb is.

Élesben versenyeztünk a gokartpályán. Fotó: balázs Bence (képgaléria)

Képzelhetik, hogy mennyire el voltam keseredve, de így még eltökéltebben akartam részt venni a futamon. 8 perc szabad edzés, 10 perc időmérő és végül a 12 körös futam. Muszáj javulnom, különben az egóm valahol egy 12 éves mongol kisfiú szintjén lesz.

Komoly eligazítás és mérlegelés következett, meg persze ki kellett húzni azt is, hogy melyik körben hányas számú autóval fogok menni. Hamarosan a 70-90 kiló közötti, A-csoportban indulók szabadedzésén találtam magamat. Muszáj gyorsulnom.

Nem kellett sok és rájöttem, a fék az igazából csak dísz és anélkül is végig lehet menni a pályán, csak néhány helyen – pontosan kettőn – kell elvenni a gázt egy kicsit. Viszont volt két kanyarkombináció, amire nem tudtam ráérezni. Valami nem stimmelt. Próbáltam mindenféle íven, de valahogy ott nagyon lelassultam, lecsúsztam az ideális ívről. A szabadedzés végén örömmel láttam, hogy sikerült egy 51 eleji időt mennem, amivel még mindig nem voltam túlságosan elől – hátul annál inkább –, de gyorsultam.

Sok várakozás után végül elindították a többi csoport szabadedzése után az én időmérőmet is. A 7-es kocsit kaptam, amit pont a vezetési stílusomhoz találtak ki. Már sötét volt, a pályán világítottak a reflektorok. A hőmérséklet is lehűlt, vele együtt az aszfalt is. Végül elindult az időmérő, aminek az első kanyarjaiban a hideg gumikkal remekül lehetett farolgatni, így az én örömautózási faktorom is feljebb kúszott. Aztán bemelegedtek a gumik és maximális elszántsággal vetettem bele magamat az időmérőbe. A két problémás kanyarkombinációnál megtaláltam a legjobban tetsző ívet és technikát, aminek az lett az eredménye, hogy nem én tartottam fel a többi versenyzőt, hanem ők engem. Sokkal szűkebben tudtam venni ezeket a kanyarokat, mint a többiek, így jobban ki is tudtam gyorsítani. A célegyenes előtti kanyarkombinációnál rájöttem, ha gázadás közben belefékezek, akkor elkezd elúszni a hátulja a gokartomnak és így jobban rá tud fordulni az ívre. Végre éreztem, hogy gyors vagyok. Érzetre legalább is annak tűnt.

Élesben versenyeztünk a gokartpályán. Fotó: balázs Bence (képgaléria)

Kipattantam a kocsiból és befutottam az eredményjelző képernyőhöz. 49.225. Ez a csoportomban a második legjobb idő volt. Ennél nekem nem kell több, főleg hogy még pár dicséretet is kaptam. Közben lement a B-csoport is. A versenyre ugyan azzal a túlkormányzott autóval voltam nevezve, vagyis a 7-essel, örültem is neki, mert stílusban ez állt közel hozzám. És ekkor jött a krahk. Az A és B csoport időeredményeit összevonták és ezek alapján alakítottak ki két csoportot. Új autót is kellett húzni, ami meglehetősen elkeserített. Időmmel még így is a 3. helyről indulhattam, csak hát a mögöttem lévők is meglehetősen gyorsak voltak.

És itt térjünk vissza ahol az elején elkezdtem. Állunk a rajtrácson, és várjuk az indítást. Tartottam a futamtól és szerintem túl is gondoltam. Számítógépes játéknál is időmérőn vagyok a gyorsabb, a futamon valahogy mindig engem találnak meg és löknek ki. Azt valahogy mindig elszúrom. Lehet hogy bennem van a hiba, de én próbálok maximálisan arra odafigyelni, hogy tiszta versenyt menjünk. Ne szorítsuk le feleslegesen a másikat az útról, ne rongyoljunk bele oldalról.

Ilyen szellemben vártam életem első igazi versenyét is. És megkaptuk a szabad jelzést. Persze, hogy sikerült egy kicsit bealudnom a rajtnál, de hát ez van. Az viszont már felettébb bosszantó volt, hogy kétszer is sikerült kilökni valakinek az első körben. Így lettem egyhamar utolsó a második körre. Az egész futam kezdett egy kicsit kaotikus lenni. Úgy nézett ki egyesek nem tudták, hogy mi a különbség a gokart és a dodgem között. Végül magamra találtam, a gumik is bemelegedtek és elkezdtem feljebb jönni. Egészen a 11. helyig, ahol is megtorpantam.


Élesben versenyeztünk a gokartpályán. Fotó: balázs Bence (képgaléria)
Volt egy 3 főből álló csoport előttem, akik egymással versenyeztek. Éreztem, hogy gyorsabb vagyok mind a háromnál és feltartanak engem. Előzési kísérleteim persze kudarcba fulladtak, egyrészt a tapasztalatlanságom és tiszta versenyes berögződésem miatt, másrészt az előttem autózó abszolút sportszerűtlen magatartásából kifolyólag. Egyenesben, mikor mellette voltam, már simán rám húzta a kormányt, így hát fékeznem kellett, nehogy megint lemenjek a fűre. Cikázott előttem, folyamatosan rám húzta a kocsit úgy, hogy nem érdekelte, össze érünk-e a kelleténél kicsit erősebben. Végül itt a 11. helyen zártam a versenyt.

Az a csodálatos az egészben, hogy a futam után azt érzed, igen, te autóversenyző voltál, ha csak egy kis időre is, annak minden pozitív és negatív érzésével. Megtapasztalod, hogy körülbelül milyen is lehet ez igazából. Elkap az adrenalin, a versenyszellem, akarod az egészet, gyorsulni szeretnél, koncentrálsz, fizikailag is fáradsz. Zseniális. Persze a végén, ha átgondolsz egy adott szituációt, biztosan arra a következtetésre jutsz, hogy „Áhh, ezt a tévé elől jobban meg tudtam volna oldani."
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

BMW i3, az elektromos kisautó

A BMW i3 7,2 másodperc alatt gyorsít fel 100 kilométer/órás tempóra – egy 650 köbcentis, 34… Tovább olvasom