Délmagyar logó

2016. 08. 27. szombat - Gáspár 15°C | 28°C

Hibrid Auris - a hosszú távra tervezőknek

Hibrid Auris - a hosszú távra tervezőknek
Szűk egy éve a Genfi Autószalonon mutatkozott be a megújult Toyota Auris. Azt a hibrid változatot próbáltuk ki, amely a modell eladásainak felét teszi ki Nyugat-Európában. Leszögezhetjük, a zuhanó üzemanyagárak mellett is van jövője - és már jelene is.
Hiába ülök időnként hibrid autóba, azt szokni kell, hogy csak a fények, a kijelzők kelnek életre az indítógomb megnyomása után, hang az semmi. Először azt gondoltam, szólok a márkakereskedős kollégának, hogy „ez mitől megy". De szégyelltem, így azonban eltelt bő egy perc, mire rájöttem, hogy már régen készültségbe helyezte magát a kocsi és csak arra várt, hogy induljunk.
 
Ne szaladjunk ennyire előre, jó ha tudjuk, hogy a Toyotának rendkívül fontos piac Európa, ahol a verseny nagy, különösen a C-szegmensben. Ezért a márka úgy döntött, hogy a 2012-ben megjelent második generációs Aurist megújítja. Kívül-belül.
 
Teszteltük a Toyota hibrid Auris modellt. Fotó: Kovács András - GALÉRIA


A modell első és hátsó traktusát is áttervezték, ami szélesebb megjelenést és alacsonyabb tömegközéppontot eredményezett. Az Auris ezzel elegánsabb, kifinomultabb, a külső módosításoknak az lehetett a célja, hogy jobban hasonlítson a vele egy időben bemutatkozó, jelentősen átalakított Avensisre.
 
Elöl krómozott „szárnyakban" folytatódik az új, eddiginél erőteljesebb Toyota logó. A motorháztető belépő éle alatt végigfutó, markáns felső szárny a jármű teljes szélességét uralja. Kombiban nem mindig sikerül tetszetőst rajzolni, ezúttal sikerült – és rendben van a hátsó traktus is. A csomagtér alapból sem kicsi, 530 literes, a hátulról is indítható üléshajtással egészen 1658 literesre bővíthető, ami egy családi autónak is becsületére válik.
 
Teszteltük a Toyota hibrid Auris modellt. Fotó: Kovács András - GALÉRIA


Belül toyotás rend és funkcionalitás, este nem találtam ugyan meg mindent elsőre, de nappal helyükre kerültek a dolgok és szerethető autó lett az Auris hibridből. Ebben sokat segített, hogy a Toyota figyelmességének köszönhetően magyar nyelvre állították a menüt, s a 7 colos érintőképernyő is tökéletesen funkcionál. Jó, én szoktam hallgatni a motorhangot, figyelni a fordulatszámmérőt, de ez egy más világ. Zajtalanul lódul meg az autó - a belsőégésű motor csak később kezd el dolgozni.
 
A motorháztető alatt egy 1,8 literes VVT-i Atkinson ciklusú benzinmotor, illetve egy elektromos motor tette a dolgát. Ezek együttes rendszerteljesítménye 136 lóerő – és 10,9 másodperc kell a százas tempóig. Ez elég is, mint ahogy a végsebesség 180 km/órás adata is.
 
Teszteltük a Toyota hibrid Auris modellt. Fotó: Kovács András - GALÉRIA


Aki száguldozni akar, ne ezt az autót vegye, ez közép- és nagyvárosba keresztül-kasul járni nagyon jó választás. Motorféküzemben visszatölti az akkumulátorokat, nem megy kárba az energia, csökken a benzinfogyasztás.   Megfelelő akkutöltöttség és üzem meleg motor esetén az EV-gomb megnyomására rövidtávon – és alacsony sebesség mellett – tiszta villamos üzemet is használhatunk. A kelleténél később hazatérő nagyobbik lány, vagy férj gyakorlatilag hangtalanul parkolhat le a nyári nyitott hálószobaablak alatt.

Azért megy is az autó, ha kell, az Aurisnál  van Power Mode is az Eco mellett, amivel extrább gyorsítást kapunk. A sebességváltó egyébként fokozatmentes automata, elektronika szabályozza a hajtáslánc áttételét, a motorhasználat intenzitását. A fekete betétes a váltógomb továbbra is csak egy irányváltó kapcsoló, a fokozott motorféket adó B-móddal.
 
Teszteltük a Toyota hibrid Auris modellt. Fotó: Kovács András - GALÉRIA


Az Auris is kínálja már a Pre-Collision System áldásait. Ez harminc kilométeres sebességig teljesen lefékezi az autót, ha akadály tornyosul előtte. Nyolcvanas tempóig pedig jelentősen csökkenti a becsapódás erejét, ha a vezető elbambulna és elfelejteni fékezni. A Toyota Safety Sense ezen kívül olyan funkciókat is kínál, mint a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, az automatikus távolsági fény, vagy a jelzőtábla-felismerés. Mindegyik funkció tökéletesen működik, illetve időben jelez, a koccanást természetesen nem provokáltuk.
 
Vegyes ciklusban a gyári fogyasztási adat 3,5 liter száz kilométerre – a CO2-kibocsátás csupán 79 gr/km –, a szaksajtó szerint városban gond nélkül tartható az 5 liter alatti fogyasztás. A fedélzeti computer is valami hasonló értéket "dobott ki".
 
Teszteltük a Toyota hibrid Auris modellt. Fotó: Kovács András - GALÉRIA


A hibrid Auris alapára 6,7 millió forint, az általunk próbált modell számos extrával, egyebek között 7 colos képernyővel, tolatókamerával, tempomattal, Toyota Safety Sense rendszerrel, ülésfűtéssel, négy elektromos ablakkal 7,56 millió forint. Lenne, de a tesztautó kedvezményes ára csak 6,6 millió - annak, aki hosszú távra tervez.
 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elkészült az ötszázezredik autó a kecskeméti Mercedes-Benz gyárban

Elkészült az ötszázezredik autó a kecskeméti Mercedes-Benz gyárban
A Mercedes-Benz kecskeméti gyárában elkészült az ötszázezredik autó, amely egy kozmoszfekete színű CLA modell. Tovább olvasom