Délmagyar logó

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -4°C | 3°C Még több cikk.

Hobbijuk lesz később a szakmájuk

Szeged - Néhány százezer forintból épített pneumobiljuk felveszi a versenyt a milliós vetélytársakkal. A szerény költségvetés kreativitásra sarkallja a fiatal szegedi mérnökhallgatókat.
Bene Sándor, a 2012-ben alapított Pepp-air csapatkapitánya elsőévesként csöppent bele a léghajtásosjármű-építésbe Szegeden. Ő a legrégebbi tag, Dobos Péter Levente, Csamangó Dávid és Ádám László később csatlakoztak. Mindannyian a szegedi egyetem mérnöki karán tanulnak, a diploma megszerzése után járműépítéssel, -tervezéssel és mechatronikával szeretnének foglalkozni. Életformaként tekintenek a fejlesztésre, szabadidejük nagy részét ezzel kötik le.

Hagyomány Szegeden

A pneumobilok egyik magyarországi fellegvárában, a Szegedi Tudományegyetemen a hallgatók 5 éve rendszeresen versenyeztetnek sűrített levegővel működő járműveket. Az MK Laren, a Diff-Air és a Pneugeot is szép sikereket ért el eddig, akárcsak a Pepp-air.


Legutóbb a TechTogether nevű vetélkedőn jártak, kibővített 10 fős létszámmal, jövőre a VIII. Nemzetközi Aventics Pneumobil Versenyen két csapattal indulnak.

Léghajtánnyal készülnek a szakmájukra a hallgatók. Fotó: Karnok Csaba
Léghajtánnyal készülnek a szakmájukra a hallgatók. Fotó: Karnok Csaba

A Pepp-air támogató oktatója Tóth István Tibor, akire a srácok – saját bevallásuk szerint – bármilyen szakmai kérdésben számíthatnak. – A teljes tervezési és építési folyamatot átláthatjuk, mire elkészülünk, de oktatóinktól is könnyebben tanulhatunk – mondta Dobos Péter Levente. Bene Sándor szerint miközben értékes tudást szereznek, a versenyek során cégek képviselőit is megismerik.

A Pepp-air első pneumobilja 400 ezer forintból készült, ami jóval kisebb összeg, mint amennyit a tehetősebb csapatok költenek. Az alkatrészeken is próbáltak spórolni: nem használtak magnéziumból készült elemeket, és nem fejlesztettek saját váltót, a prototípusba Simsonból, később Trabantból szerelték át. Versenyzésre használt járművük 120 kilogrammos tömeggel, 400 newtonméteres forgatónyomatékkal közel 50 kilométer/órás csúcssebességgel és 150 méteren 40 kilométer/órás gyorsulással bír.

Dobos Péter Levente a bronzérmes pneumobillal. Hamarosan újat fejleszthetnek. Fotó: Frank Yvette
Dobos Péter Levente a bronzérmes pneumobillal. Hamarosan újat fejleszthetnek. Fotó: Frank Yvette

A hajtásrendszer lényege, hogy egy 100 milliméter átmérőjű, 500 milliméter lökethosszal rendelkező munkahenger lineáris mozgásából állít elő forgó mozgást, sűrített levegő segítségével. A mechanikus szerkezet olyan jól sikerült, hogy legutóbb Kecskeméten, a Aventics Pneumobil Gálafutamon programozható vezérléssel működő járgányokat is meg-
előzve bronzérmet szereztek.

A fiúk elárulták: a sikereknek köszönhetően támogató érkezett a csapathoz, ezért lehetőségük van új járművet építeni. A tervezőasztalon születő gép programozható hajtásrendszerrel és könnyebb anyagokból készülhet, aminek köszönhetően még gyorsabb és hatékonyabb lesz. Hogy mire lehet elég, nem tudni, de a fejlesztés során megszerzett tudás miatt ők már biztosan nyertek.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vezetésbiztonsági berendezés gyártását kezdte meg a Continental budapesti gyárában

A projekt összköltsége 1,4 milliárd forint volt, amihez 178 millió forint uniós támogatást nyertek… Tovább olvasom