Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

Jól megy az Audi

Az Audi árbevétele tavaly nyolc százalékkal 34 milliárd euróra, adó előtti eredménye ötven százalékkal, közel hárommilliárd euróra nőtt. Győrben 1,9 millió motort gyártottak, egész évben szalagon volt az új TT, s újság még, hogy több mint hatmilliárd forint iparűzési adóval számolnak 2008-ra.
Rupert Stadler, az Audi elnöke elmondta: a konszern a tizenkettedik rekordévét zárta. Tavaly 6,5 százalékkal több, 964 ezer Audit szállítottak ki a vevőkhöz. Összesen 1,2 millió autót adott el az Audi csoport a hozzá tartozó márkákból, hat százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Összesen 980 ezer autót és 1,9 millió autómotort gyártottak.

Nyugat-Európában, Németországot nem beleszámítva 3,4 százalékos a piaci részesedésük, ott közel 400 ezer autót értékesítettek, egész Európában pedig – szintén Németország nélkül – 710 ezret. Kelet-Európában több mint 36 ezer autó talált gazdára, a legnagyobb, ötven százalékos növekedést Oroszországban érték el. Ebben a térségben luxuskategóriában az Audi vezet. Németországban kis mértékben, 254 ezerre csökkent tavaly az eladott Audik száma.

A legújabb: Genfben mutatták be az A4 kombiját. Fotó: MTI
A legújabb: Genfben mutatták be az A4 kombiját.
Fotó: MTI

Az idei tervekről szólva Rupert Stadler elmondta: el akarják érni, sőt, meghaladni az egymilliót az Audi márka eladásaiban. Idén a legnagyobb darabszámot az Audi A4-es limuzintól várják, amelyre, a típus világpremierje óta március elejéig 70 ezer megrendelést kaptak. Nagy várakozás övezi az Audi A4 Avantot is, amelyet a genfi autószalonon mutattak be.

Az új A4-re március elejéig hetvenezer megrendelés érkezett. Fotó: MTI
Az új A4-re március elejéig hetvenezer megrendelés érkezett.
Fotó: MTI

A győri Audi Hungaria Motor Kft., az Audi százszázalékos leányvállalatának pénzügyekért felelős ügyvezető igazgatója, Johannes Roscheck elmondta: a győri cég üzemi eredménye tavaly 532 millió euróra nőtt az egy évvel korábbi 391 millióról. A nagy különbség abból adódott, hogy 140 százalékkal növekedett a járműgyártás, 2007 volt az első teljes év, amikor már végig szalagon volt az Audi TT-k új nemzedéke. A győri vállalat árbevétele 17 százalékkal növekedett, közel 5,9 milliárd euróra.

A második generációs TT 2007-ben végig a szalagon volt. Fotó: MTI
A második generációs TT 2007-ben végig a szalagon volt.
Fotó: MTI

Thomas Faustmann, a győri Audi ügyvezető igazgatója közölte: több mint 1,9 millió motor készült Győrött, ezeket a Volkswagen konszern járműgyáraiban az Audi, a VW, a Skoda és a Seat márkák modelljeibe építették be. Győrött tavaly mintegy félezer új munkahely létesült, így a foglalkoztatottak száma meghaladja az 5800-at.

Már hibridmotor is készült az A4-esbe. Fotó: MTI
Már hibridmotor is készült az A4-esbe.
Fotó: MTI

A pénzügyekért felelős ügyvezető igazgató azt is elmondta: a győri vállalatnak megszűnt az adókedvezménye, s idén már 25 millió eurós iparűzési adóval számolnak. Szeretnék, ha az önkormányzat az oktatás és az infrastruktúra fejlesztésére fordítaná ezt az összeget.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Próbaúton: Kicsi az 500-as Fiat, de erős

A 2008-as év autója címet egy retromodell nyerte, nagyobb lökést nem is kaphatott volna az… Tovább olvasom