Délmagyar logó

2018. 10. 16. kedd - Gál 10°C | 22°C Még több cikk.

Megérkeztek az első CNG-buszok Nyíregyházára

Megérkeztek az első sűrített földgázzal (CNG) működő, hazai és uniós forrásból beszerzett új autóbuszok Nyíregyházára. A 41 darabos flotta két járművét csütörtökön a Kossuth téren nézhették meg az érdeklődők.
Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester a közgyűlés ülése előtt megtartott tájékoztatójában elmondta, a buszok beszerzésére az önkormányzat az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program keretében - százszázalékos támogatással - hétmilliárd forintot nyert el.
    
Január 31-éig megérkezik valamennyi új autóbusz, és a tervek szerint február 1-jétől a meglévő járatútvonalakat fogják bejárni, február 15-étől pedig menetrendszerűen üzembe állnak - közölte.
    
A 5 csuklós és 36 szóló, MAN Lion's City típusú CNG-buszok akadálymentesítettek, valamennyi járművön ingyenes wifi szolgálja az utasok kényelmét. A kék-zöld-fehér színtervű járművek Euro-6-os környezetvédelmi besorolással rendelkeznek, fedélzetükön dinamikus utasszámláló rendszer működik. A szóló járművek 86, a csuklósok 136 utast képesek szállítani.
    
A beruházás töltőállomás építését is tartalmazta, ennek műszaki-átadás átvétele már megtörtént, még egy engedély beszerzése szükséges - tette hozzá a polgármester. A töltőállomás helyszíne a projekt további részét képező új autóbusz­-telephely helyszíne is egyben, amelynek építése folyamatban van.
    
Vadnai Zoltán autóbusz-beszerzési szakértő az eseményen elmondta, a gázüzemű autóbuszokat olcsóbban és gazdaságosabb lehet üzemeltetni, mint a dízelmotorosokat. Ez a 41 autóbusz az általuk kiváltott járművekhez képest évente mintegy 2500 kilogrammnyi káros anyaggal csökkenti a város légszennyezettségét, emellett a zajszintjük is alacsonyabb, mint a régebbi buszoké - mondta a szakértő.
    
A közgyűlés ülésén Pelcz Gábor, az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (ÉMKK) vezérigazgatója elmondta, hogy a járműveket egy hónapos próbaüzemen tesztelik. A buszok forgalomba állításával a városban használt buszflotta átlagéletkora jelentősen javulni fog, alig haladja majd meg az öt évet. A régebbi járművekből a nyolc-tíz éve beszerzett lengyel Solaris buszokat továbbra is használni fogják Nyíregyházán.
    
A remények szerint a szolgáltatás minőségének javításával megállítható a jegybevétel folyamatos csökkenése, sőt növekedni fog - mondta a vezérigazgató. Megjegyezte, az ÉMKK-nak a várossal kötött közszolgáltatási szerződése június végén lejár, a folytatásról tárgyalni fognak az önkormányzattal.
    
Kovács Ferenc erre reagálva elmondta, hamarosan elkezdődik a közszolgáltatási pályázat előkészítése, amelyet a tervek szerint a februári közgyűlésén tárgyalhat a testület.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A világon először a Bugatti 3D nyomtatással készített egy féknyerget

A világon először a Bugatti 3D nyomtatással készített egy féknyerget
A francia luxmusmárka fejlesztői ráadásul abban is az elsők, hogy titánra cserélték az alumíniumot… Tovább olvasom