Délmagyar logó

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -4°C | 3°C Még több cikk.

Megkezdődik a világ legolcsóbb kocsijának gyártása

A négyajtós Nano alapmodelljének ára átszámítva körülbelül 450 ezer forint lesz Indiában.
Beindul hétfőn a világ legolcsóbb autójának gyártása. Az indiai Tata Motors nevű cég reményei szerint a Nano forradalmasítani fogja az utazást több millió indiai számára, és lökést ad a világgazdasági válság miatt elakadt autókereskedelemnek.

A négyajtós Nano alapmodelljének ára körülbelül 100 ezer rúpia, azaz 2000 dollár (átszámítva körülbelül 450 ezer forint) lesz Indiában. A városi miniautót április első hetében állítják ki. Megrendelni pedig a következő héttől lehet majd. Egyszerű szerkezetű, minimális kényelmet biztosító autóról van szó. Az alap-Nano kéthengeres, négyfokozatú, és végsebessége 105 kilométer per óra. Az alaptípusban nincs sem klimaberendezés, sem elektromos ablakmozgató, sem légzsák, sem szervókormány, de a gyár igérete szerint a "fapados kocsi" deluxe kivitelben is kapható lesz.


A cég tulajdonosa, Ratan Tata úgy fogalmazott Mumbai-ban, hogy reményei szerint ez lesz az indiai középosztály autója, amely felváltja a meglehetősen bizonytalan motorokat. A Nano ellenzői a környezetszennyezésre hívják föl a figyelmet, szerintük ugyanis ez az olcsóság ára. A Tata tavaly azt is tervezte, hogy az európai piacra is készít Nanót, amely az Unió szigorú biztonsági szabályainak is eleget tesz. A Tata az első évben maximum 50 ezer kocsit fog készíteni, mert a gyár kapacitása egyelőre csak ennyit bír el. Ez a töredéke az eredeti tervnek, amely évi 250 ezer autó volt.

A kereskedők szerint hihetetlenül nagy az érdeklődés a kocsi iránt, amelynek korábban lett volna a premierje. Csakhogy a Nano-üzem kiszemelt helyén, Nyugat-Bengáliában hetekig tartó erőszakos megmozdulások voltak tavaly augusztusban, miután a helybeliek éveken át tiltakozta a gyár megépítése ellen. A helyi parasztok az állították, hogy erőszakkal elrabolták számos, rossz anyagi helyzetben lévő ember földjét, hogy utakat építsenek a Tata üzeméhez, ezért mintegy négyszáz holdnyi területet visszaköveteltek. Ratan Tata ezután úgy döntött, hogy Gujarat-ban építi meg a gyárat.

Olvasóink írták

  • 17. floridaimagyar 2009. április 26. 02:25
    „Ha ilyenben baleseted lesz, akkor majd kiskanallal kell teged osszeszedni - menjen csak egy ilyen bele az oszlopba es a vezeto majd merfoldeket repul az ablakon at. Az is igaz, ha a vilaggazdasagi valsag most sokaig tart akkor lehet hogy mi is ilyet fogunk vezetni a munkanelkuli segelybol.”
  • 16. rozator 2009. március 26. 04:16
    „Gyakoroljatok egy kicsit az IFA-n!(szervokormány meg rásegitő)”
  • 15. N.P. 2009. március 23. 16:24
    „A műszaki dolgokhoz nem nagyon értek, de a 80-as években láttam az algyői úton egy trabantos balesetet. Egy motor csatant bele a papírjaguárba és a motorrészt hátra tolta a kocsi feléig... A vezetőhöz a mentőt ki sem hívták..
    Ez is olyan lehet!”
  • 14. dragboyz 2009. március 23. 14:52
    „pfffff”
  • 13. Boytronic 2009. március 23. 14:02
    „Ami nálunk kurva drága lessz majd ugy két év mulva gratula!!!!”
  • 12. dragboyz 2009. március 23. 13:46
    „Az indiaiak sokan még kétütemű robogókkal járnak! Ha azokat erre cserélnék, már jobb lenne! persze értem én az előzőeket, az is igaz..”
  • 11. micsibucsi 2009. március 23. 13:36
    „Igazad van Logaritmus! Ha mondjuk még néhány millió India polgártárs autóba ül akkor aztán megnézhetjük az üvegházhatás amúgy is már a nyakunkon lévő hatásait! Akit esetleg bővebben érdekel a téma annak itt egy link: http://blip.tv/file/1397572/ csak azért, hogy mindenki tisztában legyen hogy is állunk valójában!”
  • 10. dragboyz 2009. március 23. 13:30
    „Ja! Egyébként meg a szervó sem fontos mondjuk tényleg. De gondolva arra, hogy főleg nők fogják szerintem használni ezt az autót, a szervó lehet, hogy fontos lesz. Majd kiderül! Én szurkolok a cégnek a géphez.”
  • 9. GER 2009. március 23. 13:13
    „dragboyz 2009.03.23. 11:50
    Nem értelek "ABS, légzyák stb...... minek.szervó meg abs maximum bőven elég bele"
    akkor szerinted most kell abs, vagy nem?
    Amúgy a légzsák az fontos!! Szervokormány egy ekkora autóba minek(bőven elegendő a hidraulikus rásegítő, de még nélküle is el lehet simán vezetni, lsd.: Lada)?”
  • 8. dragboyz 2009. március 23. 11:50
    „Én nem gondolnám, hogy ez rossz ötlet lenne. Végre az az ember is vehet új autót, aki minimál bérből él és nem akar 10évig fizetni. Megbizható autó lesz, de olcsó anyagokból sajnos. ABS, légzyák stb...... minek. szervó meg abs maximum bőven elég bele, ehhez a teljesítmenyhez és árhoz. Szerintem minden autógyárnak lehetne egy egyszerű, olcsó, de környezetbarát modellje.”
  • 7. SP 2009. március 23. 09:51
    „Mire ez a járgány forgalomba kerül, addig jól megsarcolják adóval , biztosítással, kötelező szervizzel. Kötelező tartozékokkal stb.
    Gyenge minőségű anyagok halmaza. Hamar vizsgaképtelen műszaki állapot. Azután lépten-nyomon fődarabcsere. Azaz kocsicsere.
    Persze a puding próbája a megevés. Kíváncsian várom az eredményt.”
  • 6. Nyasi 2009. március 23. 09:16
    „Pedig kerdes, mi lesz a sorsa, mert az EU-ban nem lehet eladni ABS es legzsak nelkul, ha jol tudom. Es szerintem szervo nelkul is kevesen vesznek mar autot, ez mind tolja fel az arat. De nagyon nem is csuszhatnak 1M fole, ahol peldaul mar hasznalt 206-ost is lehet kapni.”
  • 5. kakoszeged 2009. március 23. 08:43
    „4-500.000 HUF-ért megvenném, 800.000 HUF-ért nem”
  • 4. Logaritmus 2009. március 23. 08:27
    „De jó, még egy környezetszennyező és elavult autó, ami ráadásul balesetnél életveszélyes is.”
  • 3. petermeister 2009. március 23. 08:17
    „2. hozzászólás morci 2009.03.23. 08:06
    Hát én is azt tippelem, hogy valahogy, majd azért nálunk kijön ez 1,5 millára...”
  • 2. morci 2009. március 23. 08:06
    „Nem jól érzed Kasza......európában mindössze plussz 20e rúpiával kerűl majd többe,ami annyi annyit tesz,hogy 1 alap model már kb. 550-600eFt kapható lesz,de a kérdés,hogy erre rákerül majd a forgalomba helyezés,műszaki vizsga,de nem hinném,hogy 800nál többet kérnének érte...ha belegondolsz...az autó teljesítményei alapján pontosan olyan mint 1 trabant, 2hengeres 33lóerő...csak dizájnosabb...egy NEW AGE trabiér sok lenne a másfél milla,akkor nem érnék el azt a célt,amiért ez az autó készűl....”
  • 1. Kasza 2009. március 23. 07:35
    „MIRE IDE ÉRKEZIK,HA EGYÁLTALÁN LEHET MAJD ITT KAPNI KB 1500.000Ft LESZ AZ ÁRA NEHOGY A KIS PÉNZŰ EMBEREK IS ÚJ AUTÓHOZ JUSSANAK.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felére csökkentek az újautó-eladások

7200 új autót adtak el Magyarországon februárban – ez 46 százalékos csökkenést jelent az előző év hasonló időszakához képest. 2009 első két hónapjában felére, 13,1 ezer darabra esett vissza az új autók értékesítése. Tovább olvasom