Délmagyar logó

2018. 01. 19. péntek - Sára, Márió 2°C | 8°C Még több cikk.

Menetpróba az új Passattal

A Passat a világ legsikeresebb középkategóriájú autói közé tartozik, millió feletti éves „példányszámával" pedig a Volkswagen-csoport legnagyobb darabszámban értékesített modellje. Biztosra ment a márka abban, hogy Limousine és Variant változatában bemutatkozó nyolcadik generáció is folytathassa ezt, s tesztünkön kiderült, ennek nincs semmi akadálya.

A külső persze maradt „passzátos", vagy volkswagenes, ahhoz túl sok a vásárlójuk, hogy nagyon újrarajzolják a formákat, s ezzel rontsák a kifutó modell használt piaci értékét. Ezzel együtt karakteresebb lett az autó a laposabb orral, a szélesebb hűtőmaszkkal és a keskenyebb lámpatestekkel – utóbbiak a mai kor divatjának megfelelően LED-es fényszóróval is rendelhetők.

A forma pozitív változása, hogy kupésabb a vonalvezetés, ám ez nem ment a hátsó fejtér rovására, mint a CC-nél. Az ívek, élek határozottak, meggyőzőek, és a hátsó traktusra is maradt elég idejük a tervezőknek. A korábbinál 80 milliméterrel hosszabb tengelytáv jót tett a hátsó lábtérnek, kényelmesebb utazóautó lett az új Passat. És praktikusabb is: a kombi óriási rakodóhelyet rejt, s mindkét karosszériaváltozat csomagtérajtaja nyitható motorosan is – ehhez elég egy láblendítés a lökhárító alatt, ha mindkét keze tele van az embernek.

Volkswagen Passat - sportosabb vonalvezetés. Fotó: Kovács András (képgaléria)

A beltérben is egyedibbek a megoldások, szebbek lettek a légbeömlők, s nekem különösen bejött a dizájnos analóg óra. Egyben van az alumínium betétes középkonzol, de minden felület igényes, és az illesztések is kategóriához méltók – a tesztautóban a legkisebb zörej sem volt hallható. Az ülések hosszabb távon is jó tartást biztosítanak, kényelmesek, a kezelőszervek pedig az első pillanattól kezdve kézre esek, adják magukat.

A tesztautóban egy kétliteres dízelmotor dolgozott, 150 lóerővel és nagyon kulturáltan. Sztrádatempónál éppen hogy csak kétezer felett pörgött és 150-nél is csupán 2500-at mutatott a fordulatszámmérő – ez szintén erősíti a Passat utazóautós jellegét. Erre csak ráerősít a duplakuplungos, kézi kapcsolást és sportos üzemmódot is kínáló 6 sebességes DSG automata váltó, ami kifejezetten harmonikusan dolgozott össze a motorral. A gyári fogyasztás ezzel a kombinációval országúton 4,0-4,3 liter száz kilométerre, míg vegyes üzemmódban ez elmehet 4,7 literig.

Volkswagen Passat - bent is rendben. Fotó: Kovács András (képgaléria)

Mi mennyi? Az új modell ára alig változott az elődhöz képest, az alap már 7,5 millió forintért elérhető. Az általunk próbált autó, teljes nevén VW Passat Comfortline BMT 2.0 TDI DSG temérdek szériában szerelt és opcionális extrával 9,4 millióba került – én valamivel tíz fölé saccoltam az ár- és a felszereltségi lista végigböngészése előtt.

Van egyhatos, 120 lóerős dízel is, valamint kérhető az autó 240 lóerős bi-turbóval. Igaz, ez utóbbi már csak összkerékhajtással – valahogy az aszfaltra kell vinni az 500 Nm-es nyomatékot. Jó tudni, hogy minden motorváltozat tartalmazza az automatikus motorleállítás és – indítás (Start-Stop), valamint a fékezési és motorfék-fázisok alatti energia-visszatáplálás rendszereit. A futómű eltalált, ez legalábbis onnan gondoljuk, hogy menet közben nem vettünk észre semmit – igaz, nem is nagyon erőltettük –, a fekvőrendőrök előtt sem kellett túlságosa lelassítani.

Természetesen a legkorszerűbb fejlesztések is megjelentek palettán, ilyen például a tesztelt modellben is dolgozó, gyalogos-felismeréssel működő városi vészfék-funkcióval kiegészített Front Assist plus rendszer. De tudja a Passat a jármű lefékezését vészhelyzetben, segít az autó a vontatmánnyal tolatásnál és kínálja a közlekedési torlódás asszisztens technikáit is.
A Volkswagen mindig is élen járt az automata parkolási rendszerben – az első Magyarországon forgalmazott klasszikus ilyen szériaautó a Tiguan volt – történt mindez még 7,5 évvel ezelőtt.

Volkswagen Passat - ide is bekormányozta magát. Fotó: Kovács András (képgaléria)

Később a márka valamelyik modelljénél próbáltuk ki először a merőleges parkolást is, akkor az még nem volt igazán meggyőző. Ez utóbbit próbálgattuk most az új Passattal is, és ezúttal kifogástalanul működött. Erre a tesztre kifejezetten alkalmas a lakóparki környezet, amelyért nem kellett nagyon messzire menni. A viszonylag szűk helyre egy előremeneti korrigálással meglepően simán bekormányozta magát az autó – ennél keskenyebbel is lehet próbálkozni, de akkor már nem lehet kiszállni belőle. Az utasok mozgását sem korlátozó szélességű üres parkolóhelyre viszont korrigálás nélkül, elsőre benavigálta magát a Passat.

Volkswagen Passat. Fotó: Kovács András (képgaléria)

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Michelisz a Zengő Motorsportnál marad

Az idei szezonban is a Zengő Motorsport pilótája lesz a WTCC tavaly negyedik helyen végző Michelisz Norbert. Tovább olvasom