Régiót választok:
Csongrád megye
|
Bács-Kiskun megye
Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Szeged - delmagyar.hu

2012. 05. 17. csütörtök - Paszkál

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Autó > Mer nagy lenni az új Kia Rio

Mer nagy lenni az új Kia Rio

Versenyképes modellként érkezett szegmensében az új Kia Rio, a szerethető autó korrekt ár/értékaránnyal és gazdag alapfelszereltséggel próbál hódítani.

Kovács András - 2011.10.20. 21:59
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Markáns, bátor, mégis kisautós formával jelentkezett a Kia új Riója, ám a szépségnek – és a meredeken emelkedő övvonalnak – ára van, amit belül kell megfizetni. A sofőr kicsit nehezen lát, ha tolatni kezd, olyan keskeny a hátsó ablak, a második üléssorból meg inkább csak a nagyobb gyerek nézelődhet. Ettől eltekintve a vonalak kívül-belül rendben vannak, funkcionális a középkonzol a maga „bolondbiztos" kapcsolóival. Puha borításra nem leltünk, ám – kollégám szavaival élve – az is bolond, aki a műszerfalat nyomkodja.

Mer nagy lenni az új Kia Rio (galéria)

Maximálisan elégettek voltunk viszont a méretekkel, fej- váll- és lábtér bőven jut a vezetőnek és utasnak, s a hátsó sorban is kényelmesen elférnek a bő 185 centi magas emberek. Kevés kisautóval találkoztam idáig, amelyikben ekkora lábterem lett volna magam mögött.

A titok a 7 centis tengelytáv-növekedés, de minden irányban nagyobb lett az új Rio, kivéve a magasságot, mert abból a sportosság jegyében visszavettek 1,5 centit. Hat százalékkal bővült a csomagtér, ami így 288 literes, ám üléshajtogatással egészen 923-ig növelhető.

Mer nagy lenni az új Kia Rio. Fotó: Kovács András (galéria)

A négy irányban állítható, a nagytestvér Ceed-ből érkező kormány segítségével hamar megtalálható az ideális vezetői pozíció – volt szakújságíró kolléga, aki rövidnek találta az ülőlapot, nekem azonban nem volt vele problémám. Figyelmesség a sok különböző méretű (palack) tároló rekesz, s belső lámpa nem csak a sofőrnek jutott, hanem a hátsó üléssornak is, ami külön kezelhető.

Még nagyobb figyelmesség az opciós kormánykerékfűtés, amire azért figyeltem fel, mert néhány hónapja három év körüli 5-ös BMW-t keresett az egyik ismerősöm az interneten, s mindig az szűkítette le nagyon a találatok számát, ha a részletes keresésnél hozzátette a kormányfűtést. Nos, a Kia mert nagy lenni és beletette extraként az új Rióba. És miért ne tette volna, a Hyundai-Kia csoport mára a világ negyedik legnagyobb gyártója, lehet akár magabiztos is.

Mer nagy lenni az új Kia Rio. Fotó: Kovács András (galéria)

És ha már így előreszaladtunk, megemlítendő a széria a hat légzsák, a minden Rióhoz járó kikapcsolható menetstabilizáló rendszer, az opciós tolatókamerás navigáció, a komoly méretű, 7 collos érintőképernyővel a középkonzol tetején és az ugyancsak extraként rendelhető kulcsnélküli indítás, vagy a levegőionizátor. És nagy szám a négy is, ennyi féle motort kínál indulásként az új Rio – mi a belépőt, az 1,25 literes, 85 lóerőst tettük próbára a tesztautóba.

Nem aszfaltbetyár, de korrekt, és alapjáraton olyan csöndes, hogy az elején a start/stop rendszer kerestem a városi forgalomban, s csak a fordulatszámmérő győzött meg arról, hogy a motor jár. Nagyobb tempónál persze hangosabb lesz a 121 Nm maximális nyomatékú motor, amely 13,1 másodperces százas gyorsulást, és 168 km/h-s végsebességet produkál a bő egytonnás saját tömegű Rióban.

A gyári fogyasztás vegyes üzemmódban 4,8 liter – 90-nél 2,5 ezres fordulatszámnál 4,5 litert, 100-nál, valamivel 3000-es fordulat fölött 5.0 liter mutatott a pillanatnyi fogyasztásmérő. Aki nem siet, annak jó választás ez a motor, még akkor is, ha gyakrabban kell visszaváltani. Aki jobban akar haladni, annak 109 lóerős 1.4-es benzines javallott. Van egy változat a takarékosoknak is, az 1,1-es dízel Eco-változatára 3,2 litert ad meg vegyes fogyasztásra a gyár, ami nem semmi – pontosabban már majdnem semmi, de néhány hibrid is elbújhat mögötte. Nem beszélve a 85 g/km CO2-kibocsátásról.

Mer nagy lenni az új Kia Rio. Fotó: Kovács András (galéria)

Az új Rió jól vezethető, felfüggesztése eltalált kompromisszum – inkább a komfortos felé tolva. Az úthibákat jól kezeli, a kormány azonban viszonylag kevés visszajelzést ad, miközben azonban precízen működik. Forszírozott kanyartempónál hamar besegít a menetstabilizáló, s nem hagyja, hogy kitörjön az ívről az autó, amely mindvégig kézben tartható.

Tesztautónk az EX Limited felszereltségű volt, ugyanezzel a motorral az alapváltozat néhány forint híján 3 millió. Kicsit talán soknak hangzik, de abszolút korrekt a szériában szerelt kényelmi és biztonsági extrák sora, s miért ne merne ez a Kia is nagy lenni? A márka már jó régen amúgy is kimondott egy nagy számot, a 7 év garanciát, és azóta sem volt oka ebből visszavenni.

Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!

Moderálásra küldöm 1. IVY 2011.10.26. 14:42

Tetszik.
De új autóért többé nem adok ki egy kanyit sem!



Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...