Délmagyar logó

2016. 07. 29. péntek - Márta, Flóra 20°C | 29°C

Nyomkövető az autókon és a céges mobilokon

A munkáltató csak akkor követheti műholdas helymeghatározóval (GPS) a tulajdonában lévő gépkocsi mozgását, ha ahhoz megkapta a sofőr önkéntes hozzájárulását. Ennél is kényesebb azonban, hogy a céges mobiltelefont is bármikor „láthatja" a főnök, ha megrendeli ezt a szolgáltatást.
Jóri András adatvédelmi biztos szerint a nyomkövető rendszer csak a munkaidő alatt működtethető. Az ombudsmanhoz egy cég dolgozója fordult kérdésével, amelyből kiderült: a vállalkozás GPS-rendszert szerelt be járműveibe, amelyeket a dolgozók kötetlen munkaidőben használnak. Ez azonban megnehezíti, hogy különbséget tegyenek az autók hivatalos és magánhasználata között. Az ügy pikantériája, hogy az alkalmazottak nem írtak alá olyan munkaszerződés-módosítást, amelyben hozzájárultak volna a GPS-adatok lekérdezéséhez.

A biztos leszögezte, hogy a GPS-rendszerből származó adatot a gépjárművet vezető, illetve a vele utazó személyes adatának kell tekinteni. Ez pedig csak akkor kezelhető, ha ahhoz az érintett hozzájárult, vagy ha azt a törvény elrendeli.

A sofőr beleegyezésével, logisztikai célból meg lehet határozni a jármű helyzetét, de csak azokat a dolgozókat lehet így követni, akiknek „ellenőrzése a munkakörükből következően valóban elengedhetetlen, és másképpen nem valósítható meg".

Jóri András felhívta a figyelmet arra, hogy munkaidő után ilyen személyes adatot a munkáltató nem kezelhet. Ez miként oldható meg? A biztos azt ajánlja, hogy a magáncélra is használható cégautókat szereljék fel egy kapcsolóval, amellyel a GPS szükség esetén kikapcsolható, vagy éppen üzembe helyezhető. Az, hogy ez működik-e a gyakorlatban, még kérdéses.

A személykocsik is láthatók, ha a vezető zsebében ott a céges mobil. Fotó: Karnok Csaba
A személykocsik is láthatók, ha a vezető zsebében ott a céges mobil.
Fotó: Karnok Csaba

Cégautóval ne legyen feketefuvar, a kocsi arra menjen, amerre dolga van – ez így el is fogadható. Kevésbé köztudott az, hogy a mai flottás – céges – mobiltelefonok is követhetők – ám erről fel kell világosítani a dolgozót is. Üzleti szolgáltatásként ezt kis „kémprogramot" ki is ajánlják honlapjaikon a mobilcégek. És ahol ezt megrendelik, ott a beosztott nem füllenthet a főnökének, hogy lekéste a buszt, miközben éppen a Balaton déli partján múlatja az időt. A telefonok aktuális helyzete ugyanis megjeleníthető egy elektronikus térképen. Bejelölhetők engedélyezett és tiltott zónák, s ha a mobiltelefon pirosba téved, a rendszer automatikusan riaszt.

Ez azért kényesebb, mint amikor a cégautót ellenőrzi a fuvarozó nagyvállalkozás. A mobiltársaság olyan cégeknek ajánlja, amelyek „rendszeresen vagy alkalomszerűen kontrollálni kívánják a területen dolgozók munkáját". És ehhez a főnöknek be sem kell mennie az irodába, laptopján is lát bennünket – történetesen a Balaton déli partjáról is.

Szilánk: csak munkaidőben

– Cégünk munkaszerződésben rögzíti a telefonok és a GPS-rendszer munkaidőben és céges érdekben történő használatát, ellenőrzését – mondja Sipos Aurél, a Szilánk vezérigazgatója. A mobil szolgáltatóval nincs olyan előfizetésünk, amely a telefon helymeghatározására szolgál, mi a műholdas flottakövető rendszert alkalmazzuk gépjárműveinknél – ezt is csak munkaidőben.

Olvasóink írták

  • 7. klj_54 2009. március 30. 09:24
    „Ez a lehetőség életet menthet!
    Minket évek óta sasolnak a főnökeink és én emiatt vagyok nyugodt.
    Ha eltérnék az előírt, vagy általam saton elküldött útvonaltól, a rendőröket értesítik.
    Nem én vagyok akiért aggódnak, hanem az általam szállított sok Ejró milliós áruért...”
  • 6. Balthaz?r 2009. március 26. 20:10
    „Te lopicigazsi!

    Most Te komolyan lejmolni akarsz bennunket?
    Szep es jo, hogy kitalaltad magadnak ezt a megelhetesi format, de ne reklamozd mar folyamatosan azt a szar oldalt, mert mar unalmas.”
  • 5. nagypappa 2009. március 17. 14:47
    „Úgy vélem, ha én vagyok a tulajdonos, akkor jogomban áll tudni, hogy merre járnak az autómmal. Az a munkavállaló akit ez zavar járjon a saját kocsiján.”
  • 4. IVY 2009. március 17. 13:19
    „"NAGYTESTVÉRED figyel téged, hangja rádszól a falakból......!!"”
  • 3. Mathiasking 2009. március 17. 12:55
    „El szeretnél tünni mindenki szeme elöl? Ne vegyél igénybe semmilyen szolgáltatást, amivel követhető lennél, max. csekken fizess, csak kp. használj és kizárólag magánorvoshoz járj. Az APEH szeme elöl manapság a leg könnyebb eltünni. Persze, ha van hozzá pénzed!”
  • 2. lopicigazsi 2009. március 17. 11:24
    „Pfuj! www.afal.hu”
  • 1. micsibucsi 2009. március 17. 11:12
    „Ez van, a mai csúcstechnikai eszközök nélkül, már létezni sem igen tudunk, de sajnos vannak hátul ütői is. Minthogy akarva akaratlanul nyomon követhetőek, lehallgathatóak vagyunk. Ehhez nem is muszáj, hogy flottában legyünk!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Alpine Renault A110: Jött, látott, és győzött

Az autósvilág szeme felcsillant másfél éve, amikor felmerült a híres Alpine sportkocsik újjászületése. Sajnos azonban úgy tűnik, ez egyelőre csak álom marad. Tovább olvasom