Délmagyar logó

2017. 12. 15. péntek - Valér 6°C | 13°C Még több cikk.

Öregszik az amerikai autóállomány

Öregszik az amerikai autóállomány, a korosodás gyorsulását segítette az elmúlt évek lassú gazdaságnövekedése.
Az IHS Automotive kutatóintézet legfrissebb felmérése szerint az amerikai autók átlagéletkora 11,3 év, az előző évekhez képest lassúbb ütemben, de 2018-ig tovább emelkedik, amikor már 11,5 év lesz.

A globális gazdasági válság kezdetekor, 2008-ban az amerikai autópark átlagéletkora mintegy tíz év volt, ami 11,3 évre emelkedett az idei év végére. 2002 és 2007 között az amerikai autóállomány átlagéletkora 4 százalékkal, 2008 és 2013 között 14 százalékkal emelkedett.

Az amerikai gazdaság romlása, a munkanélküliség emelkedése, a családok pénzügyi helyzetének bizonytalansága miatt egyre több autótulajdonos tolta el járművének újra való cserélését.

Ez viszont azzal járt, hogy megnőtt a használt autók iránti kereslet, ami felhajtotta azok árát, s mára jelentősen szűkült a viszonylag új és a vadonatúj autók közötti árkülönbözet. Elemzők szerint az amerikai gazdaság élénkülésével az autótulajdonosok bátrabban döntenek majd az újautók vásárlása mellett, de belátható időn belül ez sem javít érdemben az amerikai autópark átlagéletkorán.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Németországban 100 euró lehet az autópályadíj

Németországban évente nagyjából 100 euró lehet a külföldi autósokat terhelő autópályadíj, fizetni… Tovább olvasom