Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Próbaúton a Ford Galaxy kétliteres dízelével

Az S-Max nagytestvére – mondhatjuk a Ford Galaxyra, a közös vér, a közeli rokonság a 2007-es év autójával igazán kitűnő ajánlólevél. Az ötcsillagos biztonságú, tágas, praktikus családi autón mindent rendben találtunk.
Hétszemélyes autó – sokáig úgy voltam ezzel, mint kedves kollégámmal, aki emlékszik, hogy nászéjszakáján megvolt neki a mesterhetes. A kocsiban is inkább 4 plusz 3, esetleg 5 plusz 2 a helyes ülésszám, de a Galaxy már nagyon közel van a hét teljes értékű üléshez. Akkurátusan végigpróbáltam a három üléssort, az elsőn Barcelonáig is nyugodtan lehet utazni, a másodikon – mondjuk – Münchenig. Itt is csak vállszélesség lehet a probléma, de miután ebben a sorban a három ülés egymástól függetlenül csúsztatható, erre is van megoldás. És még a hátsó, ugyancsak csúsztatható sorban is elvállalnék a 180-as magasságommal egy tempós Siófokot, ebben a szép időben. Lehetőleg persze egy szuszra, mert a ki- és beszállás azért egy kicsit macerás.

Próbaúton a Ford Galaxy kétliteres dízelével - galéria

Hét személy mögött 300-440 literes a csomagtér, a két, könnyen eltüntethető ülést lehajtva körülbelül 1,2 köbméteres rakteret kapunk, s ez csaknem megduplázódik, ha csupán ketten utaznak a Galaxyban. Az ülések logikus „működtetésűek", kis gyakorlattal egyszerűen kezelhetők. Ott belül minden értünk, a családért történik, temérdek, állítólag több mint harminc a tárolórekesz – a tetőből lehajtható öt darab már-már túlzás.
Galaxy-belépő A Galaxy nem a legolcsóbb autó, a 145 lovas benzines belépőmodell 7,3 millió forint, az általunk próbált csúcsfelszereltségű Ghia már nagyon közel jár a 9 millióhoz. Minden Galaxyban széria a hét légzsák, a manuális klíma, az elektromos ablak és tükör, a 10 hangszórós CD-s rádió, a fedélzeti számítógép és még nagyon hosszan sorolhatnánk. Mindent mérlegelve jó ár/értékarányúnak minősíthető a 2007-es év autójának nagytestvére a Ford Galaxy.  
Nagy és szép – autóban ez általában nehezen összeegyeztethető, de a Fordnak valahogy ez is sikerült.

Jól bánt az élekkel és a lekerekítésekkel, szép, harmonikus a fényszóró-ködlámpa kettőse, merész a „kettéhasított„ A-oszlop. Az autó óriási oldalfelületét úgy törték meg, hogy ne legyen unalmas, bátor rajzolatú a hátsó lámpa is. Ilyen mérethez akár tolóajtó is dukálhatna, de a Ford inkább a tetszetős külsőt részesítette előnybe.

A vezetőt pazar kényelem fogadja, a kormány és az ülés is gyorsan testre szabható, harmonikus a műszerfal, a hosszú középkonzol, melynek alján ott szép – praktikusságát tekintve azonban vélemény megosztó – kézifékkar.
A kezelőszervek kézre esnek, a tervezők minden funkciót feltettek a kormányra, amit még értelmes, ezeken is könnyű eligazodni. Az általunk próbált Ghia felszereltségű modellben egy kétliteres 143 lóerős dízelmotor dolgozott, kultúráltan, nyomatékosan. Aki vezetett már ilyet és azt mondja, egyszer sem fullasztotta le, az vagy füllent, vagy profi és nagyon rákészült. Nekünk azért újra kellett indítani néhányszor. A titok nyitja: nyomni kell egy kis gázt, s megy minden, mint a karikacsapás. A 340 Nm-es nyomatékmaximum tartományában, 1800-as fordulatszámtól nagyon szépen húz a Galaxy, ekkora testtől, az 1,8 tonnás vastól nem vár el nagyobb dinamizmust a vezetője. (A 10,5 másodpercen belüli százas gyorsulás, a 6,5 literes kombinált átlagfogyasztás pedig egyenesen dicséretes.)

A 130-as sztrádatempónál 2,5 ezret fordul a motor, melynek hangja a futómű- és a szélzajjal együtt sem zavaró.
Ford Hovány 6728, Szeged, Algyői út. 39. Telefon: 62/ 556-300 Fax: 62/ 556-302 auto@szeged.dealernet.hu http://www.fordhovany.hu
A futómű hangolása illik az autóhoz, inkább kényelmes, mint sportos, ugyanakkor nem jön zavarban erősebb kanyartempónál sem. Csupán a Szeged környéki utak hosszanti vályúi voltak izgalmasabbak, ezek könnyen megvezették a kocsit, különösen úgy, ha közben fékeztünk is. Igaz, mindez a kelleténél laposabb gumival esett meg, s erre, minden elindulás előtt figyelmeztetett is a fedélzeti számítógép. Tanulság: nem lehet véletlen az ajánlott guminyomás. A tesztautót a Ford Hovány bocsátotta rendelkezésünkre.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sztárvendég a KTM X-BOW

Habár a Hungaroringen rendezett 7. Nemzetközi KTM-Fesztivál a motorozásról és a motorokról szól,… Tovább olvasom