Délmagyar logó

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 22°C | 35°C Még több cikk.

Seat Leon FR modellek segítik az olimpikonok felkészülését

Megtartotta nyitó rendezvényét a Peking Klub, vagyis a Magyar Olimpiai Bizottság és az Olimpikonokért Kft. közös kezdeményezése, amely a 2008-as pekingi játékokra készülő sportolókat kívánja segíteni. Az eseményen 30 olimpikon vehetett át egy-egy személygépkocsit.
 Nemcsik: nem fapados

Nemcsik Zsolt olimpiai ezüstérmes kardvívó kiemelte: „Nagyon jókor jön ez az autó, mert az enyém már eladósorba került. Elmondhatatlan segítség ez nekünk sportolóknak. Ráadásul a most átvett kocsik nem fapados autók. Úgyis mondhatnám, hogy ezen a napon a csúcssportolók találkoztak a csúcstechnológiával".
A Városligeti Plage-on a harminc, logókkal ellátott Seat Leon FR típusú autót stílszerűen öt karikát formázó alakzatba állították a szervezők. Tóth Tamás, a Planet Befektetési Zrt. vezérigazgatója és a Peking Klub vezetője hangsúlyozta, hogy ez a nap egy hosszú távú kapcsolat első állomása, amikor 30 sportoló veheti át a 170 lóerős gépkocsikat használatra. Az autók 2008. július végéig lesznek új gazdáiknál, majd kedvezményesen megvásárolhatják azokat. A nyár folyamán további 30 taggal bővül a Peking Klub, illetve az autótulajdonosok köre.

Gyulay Zsolt olimpiai bajnok kajakos, a kuratórium elnöke hangsúlyozta: régi olimpikonként átérzi a döntés felelősségét abban, hogy ki legyen a klub tagja. A kuratórium a MOB bő listájából szakmai alapon dönti el, ki legyen a kiválasztott.

Tóth Tamás miközben a 30 versenyzőnek – elsőként Igaly Diána olimpiai bajnok és pekingi kvótás sportlövőnek – átadta a slusszkulcsokat, azt mondta, hogy az akció mottója: „az erő a győzelemhez" vagyis ők most lóerővel járulnak hozzá a versenyezők felkészüléséhez.

„A szerződés aláírásakor már beleültem az autóba és állítom, hogy szenzációs. Kipróbálni még nem próbáltam ki, de a csomagtartót egyből megnéztem. Nekem ugyanis nagyon fontos, hogy nagy legyen a csomagtartó, elférjen benne a felszerelésem. Az autó kicsinek tűnik, de belül tágas, ugyanakkor minden kéznél van" – nyilatkozott Igaly.

(Forrás: MTI)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

BLUETEC: a dízelmotor jövője

A prémium-kategóriában a Mercedes-Benz kínálja a sportos szabadidő-autók, az ún. SUV-modellek… Tovább olvasom